23 karátos fagylalt kristálypohárban

Vágólapra másolva!
Egy fagylalt, amely különleges, egyedi, világhírű és olyan gasztronómiai kényeztetést nyújt, amit még sosem tapasztalt – legalábbis ezt ígérik a készítők. Amilyen gyorsan olvad a szájban, olyan gyorsan tűnnek el a bankók a zsebből, hiszen a világ legritkább csokoládéjával, és 23 karátos arany díszítéssel készült fagylalt közel háromszázezer forintba kerül. De nem ez a világ legdrágább desszertje!
Vágólapra másolva!

A Serendipity 3 fagylaltozó, amely arról híres, hogy felejthetetlen és egyedi desszerteket szolgál fel New Yorkban, egy olyan csodát hozott létre, amely világrekordnak számít a legdrágább fagylaltok kategóriában. Már egy kóstoló is bearanyozza a napját, méghozzá szó szerint.

A Golden Opulence Sundae, vagyis az arannyal díszített fagylalt világrekordot döntött Forrás: financesonline.com

A fagylalt a Golden Opulence Sundae nevet viseli és 1000 dollárba kerül. Ismét igaznak bizonyult a mondás is, amely szerint, ki korán kel aranyat lel, hiszen a különleges fagylaltkelyhet 48 órával korábban meg kell rendelni. A kehely három gombóc tahiti vanília fagylaltból áll, melyet madagaszkári vaníliával forráztak le a még páratlanabb ízélményért.

A tetejét a világ legdrágább (Amedei Pocelanan), és a világ legritkább (Amedei Chuao) csokoládéjával szórják meg.

A jeges desszertet egy Baccarat-kristály talpaspohárban szolgálják fel, amelyet a vendég haza is vihet, miután elfogyasztotta belőle a fagylaltot. A kelyhet egzotikus kandírozott gyümölcsökkel, svéd csokoládé trüffellel, aranybevonatos mandulával és egy aranyozott cukor orchideával tálalnak.

A fagylaltot a Serendipity az 50. évfordulója alkalmával tervezte meg, és Guinness Világrekord címet is kapott 2007-ben. Ám már nem ez a világ legdrágább desszertje, hiszen árban megelőzi a Golden Phoenix nevet viselő cupcake, amely Ugandából származó, egzotikus vanília babból és ehető aranyból készül. Szokták mondani, hogy arannyal senki sem lakik jól, de az Arany Főnix cupcake erre rácáfol.

Vajon milyen lehet az arany íze? Forrás: Pinterest

Ám ez még semmi, hiszen készül platina pelyhekkel, nyakláncokkal és medálokkal díszített torta, ami 130 000 dollárba, azaz több mint harmincmillió forintba kerül. A sort azonban az a gyémánt gyümölcstorta vezeti 1,65 millió dolláros árával, amelyet összesen 223 gyémánt ékesít.

Tovább haladva a borsos árú desszertek listáján:

William herceg és Kate Middleton 2011-es esküvői tortájából egy már ehetetlen, félretett szelet több mint egymillió forintért kelt el egy árverésen.

Vajon mit csinált az új tulajdonos vele?

Kate és William megmaradt esküvői tortaszelete kincset ér Forrás: Julien's Auction

Noha az édesszájúaknak igen karcsú lesz a pénztárcájuk egy ilyen drága desszert után, azért egyszer-egyszer megéri: nem mindennap ropog arany az ember foga alatt.