A görögdinnye hűt és véd a napfénytől

Vágólapra másolva!
Vannak olyanok, akiknek az étvágya jócskán megcsappan kánikulában; míg télen vígan kanalazzák a jó meleg pörköltet, nagy melegben rá se bírnak nézni. Megesik, hogy a fagylalton és a hideg üdítőn kívül semmi sem esik jól, pedig a hideg ételek és italok fogyasztása nem a legjobb döntés.
Vágólapra másolva!

A nyári nagy melegben a szervezetünk szinte minden pillanatban vízért kiált. A folyadékbevitelünk 20-30%-át az élelmiszerekből nyert víz teszi ki, bizonyos zöldségek és gyümölcsök ebből a szempontból nagyon értékesek, hiszen rengeteg vizet tartalmaznak, és fogyasztásukkal elősegíthetjük a hidratálást. Vegyük fel az étlapunkra a leveseket és a zabkásákat is, és spékeljük meg néhány vízben gazdag szezonális hozzávalóval, mint amilyen az uborka, a cukkini, a barack, a ribizli vagy a dinnye.

Fogyasszon zöldségeket és salátákat, a hideg italokat pedig kerülje el Forrás: pexels.com

A saláta, az uborka, a zeller és a retek több mint 95%-a víz, tehát meleg napokon érdemes beiktatni az étrendbe egy vegyes salátás tálat, hogy így is plusz folyadékhoz juthassunk.

A görögdinnye egy likopin nevű anyagot ​tartalmaz​, amely némileg véd a napfénytől.

A likopin egy pigment, amely vörössé teszi a zöldségeket és a gyümölcsöket, és a dinnye mellett megtalálható a papayában, a rózsaszín grapefruitban, a paradicsomban és a guavában.

Miért kortyolnak a sivatagban a berberek forró teát?

Ha megérkezik a jó idő, azonnal előkapjuk a grillt, és már gyújtjuk is be, hogy finom ebédet vagy vacsorát varázsoljunk a kerti asztalra. Azonban a húsban található fehérje – továbbá más ételek esetén a cukor és a rost – felszívódásához rengeteg energia szükséges, ami hőtermelést eredményez. Így ne csodálkozzunk, ha

egy nagy adag grillezett csirkemell után szó szerint elkap minket a hőhullám, és kiver a víz.

A hideg ételek fogyasztása és emésztése megemeli a test hőmérsékletét, ugyanis a szervezet próbálja túlkompenzálni a hideg ételek okozta gyors hűlést. Biztos ön is tapasztalta már, hogy egy kiadós hideg zuhany után még jobban melege lett, mintha langyos vagy enyhén meleg vízben fürdött volna.

Kánikulában leginkább jéghideg üdítőre vágyunk,

a meleg tea segít a testhőmérséklet szabályozásban.

A tea enyhe vízelhajtó hatású, és a meleg italnak köszönhetően megnövekedik a hőtermelés, fokozódik a verejtékezés, amely hűsítő hatású, ez pedig kulcsfontosságú a testhőegyensúly fenntartásához.

Noha úgy tűnik, hogy egy jól behűtött bor a legjobb módja annak, hogy tökéletesen lehűljünk az árnyékban függő kerti hintaágyon, az alkohol segíti a kiszáradást. Üssük fel egy kis szódával, így máris meglesz a folyadékpótlás is egyúttal.

Bár nem valószínű, hogy a tudományos vizsgálatok miatt lemondunk egy jó hideg sörről vagy jégkrémről, a legnagyobb melegben érdemes egy kicsit mellőzni ezeket, és inkább késő délután és estefelé elkortyolni a habos italt vagy elkanalazni a jeges desszertet.