Vágólapra másolva!
A friss csokinak nincs párja! – ez a gödöllői Christi's Choco Csokoládé Manufaktúra jelmondata. Így gondolhatta ezt a londoni Academy of Chocolate zsűrije is, amikor bronzérmet ítélt a kóstoló után.
Vágólapra másolva!

Tavaly szeptemberben a Chocolate Awards regionális kelet-európai versenyén a Christi's Choco Manufaktúra rebarbarás-amarettós bonbonja ezüstérmet nyert, így továbbjutott a világbajnokságra. A rangos londoni világversenyen pezsgős trüffele elhozta a bronzérmet. Ez azért is nagy teljesítmény, mert Szoboszlai Krisztina még csak nemrég kezdett el hivatásszerűen foglalkozni csokoládé készítéssel.

– írta Facebook-bejegyzésében Krisztina.

A gödöllői kézműves műhely mellett további magyar bonbonok is szerepeltek a díjazottak között, így a Sweetic Csokoládé Manufaktúra és a ChocoMe is hozott el érmeket.

Frissen készülnek Forrás: Christi's Choco Manufaktúra

Jó hír azoknak, akik szeretnék megkóstolni a Christi's csokoládékülönlegességeit, hogy májusban megnyitja a PURE. (szigorúan ponttal a végén) névre keresztelt kézműves kávézó-csokizó-fagyizóját Gödöllőn, ahol gondolnak a gluténérzékenyekre és a vegánokra is.