Kétszázan járják meg a borok útját

Vágólapra másolva!
Augusztus 25-én startol a Magyar Borok Útja Rally, aminek célja a hazai borvidékek és gasztronómia felfedezése. Ez a rally azt mutatja meg, hogyan lehet élményautózás közben megismerni az ország legjobb borait és az azokat készítőket.
Vágólapra másolva!

A hagyományainknak megfelelően az idén is több borvidéket járunk be, a mostani rally résztvevői az etyeki, és a soproni borvidéket fedezhetik fel – összegezte a 2017-es programot Megay Róbert, a Magyar Borok Útja Rallye Kft. tulajdonosa a közelgő Magyar Borok Útja Rally-ról tartott sajtótájékoztatón. Az idén huszonkettedik alkalommal, augusztus 25-én Budapestről rajtoló rallyn mintegy száz autó és több mint kétszáz olyan versenyző vesz részt, aki rajong a magyar borok, tájak és gasztronómia iránt, ráadásul szeret autózni is. A Magyar Borok Útja Rallyt az Opel Magyarország támogatja, a cég két új Opel Insignia modellt is biztosít az eseményre.

Megay Róbert szerint a rally célja a vezetés örömének megélésén túl az, hogy felhívja a figyelmet a hazai borvidékekre és gasztronómiára, az elmélyültebb élményekre, ismeretekre vágyó minőségi turizmusra. A háromnapos eseményen a résztvevőknek módjuk van arra, hogy ne csak egy-egy pillanatra találkozzanak ezekkel az értékekkel, hanem behatóbban megismerhetik a meglátogatott borvidéket, a kiváló borok és ételek mögött álló szakembereket is.

Forrás: Origo

A kapcsolatépítés és a hosszú távú gondolkodás fontosságát emelte ki a Magyar Borok Útja Rally kapcsán Jancsó Gyula. Az Opel Magyarország ügyfélkapcsolati igazgatója és b2b projektmenedzsere szerint az Opel és a magyar borkultúra értékei sok ponton találkoznak. A tradíció, az innováció és a minőség is közös bennük. A magyar borok tradíciója magáért beszél, míg az Opel 1899 óta gyárt autókat, és a márka Magyarországon évtizedek óta közkedvelt. Az innováció és a minőség pedig kiemelt érték mind a hazai borászatban, mind az autóiparban, mindkét terület komoly fejlődésen ment és megy keresztül - hívta fel a figyelmet Jancsó Gyula, aki szerint jó autót és jó bort is csak a tradíciók tiszteletével, folyamatos innovációval, állandóan a minőséget szem előtt tartva lehet csinálni.

A rendezvény szervezői kiemelt fontosságúnak tartják a közlekedésbiztonsági szabályok betartását: a volánnál ülők a rally kezdetén, illetve az útvonalakon bármikor számíthatnak arra, hogy meg kell fújniuk a szondát, a sebességhatárok betartását is folyamatosan ellenőrzik.
A rendezvény idén is együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, a Földművelésügyi Minisztériummal, illetve a NÉBIH-hel is. Az esemény fővédnöke Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.