Budán is édes már az élet

Vágólapra másolva!
Javul a korábban sanyarú budai gasztronómiai helyzet: most már cukrászdából is komoly a választék. Megnéztük a legfrissebbeket, és mindet végigkóstoltuk. 
Vágólapra másolva!

Már tavaly nyáron, a híres-hírhedt fagylaltajánló cikkünknél rendesen ledöbbentünk, amikor kénytelenek voltunk a pesti belvárosra szűkíteni a vizsgálatot. Azóta ott motoszkált a fejünkben, hogy csak meg kéne nézni a mostanában nyílt, ígéretes budai cukrászdákat is: felkerestünk hat helyet, elmeséljük, milyen volt.

Nem csak szépek Forrás: Origo

A legfrissebb

Túránkat a Kolosy téri Buda Entertainment & Gastro bevásárlóközpont földszintjén decemberben nyílt I Love Kexben kezdtük, őket ugyanis a többiekkel ellentétben még egyáltalán nem ismertük. Egy nagyobb intézmény részeként működni kétélű dolog, de tagadhatatlan tény, hogy egyre többen látnak fantáziát a bevásárló tömegekben: ott van például a Michelin-csillagos Tanti vagy a Westendben nemrég nyílt zseniális rántott húsos. Az I Love Kex ráadásul majdnem utcai bejárattal büszkélkedhet,

az üzlet méretes és levegős, kifejezetten kellemes érzés bemenni és ott lenni.

Ez persze köszönhető az elképesztő választéknak is, félelmetesen sokféle süteményt tartanak.

A felében nincs cukor Forrás: Origo

A nem csak csinos desszertek jelentős része cukor- és/vagy glutén-, valamint laktózmentes is, ami az ételallergiásoknak meg a diétázóknak jó hír lehet, nekünk voltak fenntartásaink. És valóban, a kóstolt, legalább nyolcféle sütinél majdnem mindig meg tudtuk mondani, melyik készült xilittel – aki érzékeny rá, az már az első falatnál tudja.

Gabonaliszt helyett mandulát használnak, a tejtermékeket pedig kókusz-, mák-, valamint saját készítésű magtejekkel pótolják

– szóval nem spórolnak. A mandulaliszttel készült mandulás bejgliben például hiába volt cukorpótló, olyan zseniálisra sikerült, hogy a legszívesebben bezárkóztunk volna egy nagy tányérnyival egyedül a szobába.

Van hely Forrás: Origo

Annak külön örültünk, hogy nem csak édes süteményeket tartanak, a pogácsák választéka is komoly. Azért persze ettől függetlenül

a közönség kedvence a sajttorta,

amit időközben többféle változatban is megkóstoltunk náluk, mivel azóta is visszajárunk. A Callebaut csokoládéval készülő csokis süteményeket is kedveltük, a gyerekek pedig a macaronokért és a tápiókapudingért voltak oda.

A fix alapkínálat mellett igyekeznek minél több szezonális süteményt is bemutatni, láthatóan komoly szakmai munka folyik a műhelyben, de ettől függetlenül az is jól látszik, hogy

az I Love Kex nem csak az önmegvalósításról szól.

Karl Dóra stratégiai vezető elismerte, hogy elsősorban a piac, a vásárlók igényeire koncentrálnak, mert hosszú távra terveznek. Céljuk, hogy olyan helyet hozzanak létre, amit most és tíz év múlva is szeretnek az odajárók. Azt gondolhatnánk, a Daubner és a Zazzi közelségében ez nem egyszerű feladat, de elég csak összehasonlítani mondjuk a három hely macaronjait, és egyértelmű az I Love Kex létjogosultsága.

Cím: 1036 Bécsi út 38.

Az egyféle

Őszintén szólva, amikor először hallottunk a Monofuról, ahol heteken át egyféle desszertet árulnak több verzióban, kicsit meglepődtünk, hogy vajon meddig lehet ezt csinálni? És mit fog hozzá szólni a nép? Amikor pedig nyitás után nem sokkal arra jártunk, még jobban felszaladt a szemöldökünk, mert kiderült, hogy a Monofu a szó hagyományos értelmében nem is cukrászda, hiszen

elsősorban elvitelre termel.

Le lehet ugyan ülni, de nem túl kényelmes, jobban járunk, ha hazavisszük.

Kicsi a Monofu, de szép Forrás: Monofu/FB

A tulajdonossal, Lovász Évával való beszélgetés során még az is kiderült, hogy mindezek mellé mániákusnak mondható technológiai hűséggel és

olyan alapanyagokkal dolgoznak, mint a legdrágább helyek.

Nem tudjuk, más hogy van vele, de nekünk nehezen állt össze a fejünkben a Valrhona csoki és az elviteles zacskó meg a műanyag dobozok. Még akkor is, ha olyan csinos az a zacskó és doboz, mint a Monofuban, mert egyebek közt a designra is nagyon ügyelnek.

Nagyon ki van találva Forrás: Origo

Az eddigi desszertekből kétfélét kóstoltunk, a nyitó crème brûlée-t és a cikk írása idején kínált rum babát, tagadhatatlanul mindkettő

autentikus volt, profin elkészítve.

Ettől függetlenül nekünk valahogy mindkettőből hiányzott valami. Fura dolog ezt bevallani, amikor az esetek többségében pont a túlzott cukiskodástól szoktunk kiakadni, de most mégis el tudtunk volna viselni egy kicsit több kedvességet, lelkesedést, szenvedélyt. Nehéz ezt megmagyarázni, mert minden finom volt, a kiszolgálás rendben, mégis kellett volna még valami.

Nyilván az is hozzájárul a csalódottságunkhoz, hogy alapjában véve nem szeretjük a felesleges műanyag dolgokat, illetve az is kicsit szomorú volt, hogy

nem kaphattunk teát, mivel csak kávét tartanak.

Hozzá kell tenni, hogy viszont azóta is használjuk az összes Monofu-csomagolást, szóval inkább csak elvi problémáról van szó. És a rengeteg törzsvásárló is azt mutatja, hogy sokak számára ez az igazi.

Cím: 1027 Margit krt. 62.

Az önmegvalósító

Bár sütni sokan tudnak és szeretnek,

a cukrászat komoly dolog, hát még a saját cukrászda.

Márk Szonja azonban nagyon akarta, és az Édesem című blog sikere után nyilván nagyobb eséllyel is vágott bele 2015 márciusában. A korábban marketingesként dolgozó szakember egy kis pénzből működő, önfenntartó vállalkozást akart létrehozni, ahol ő is, és a vendégek is jól érzik magukat.

Csak szerényen Forrás: Origo

Bár a bolt aprócska, láthatóan sokan szeretik, rendszeresen ülnek az ablakban is, nem csak a székeken.

Itt is a sajttorta a sláger,

ami tényleg jó, de nekünk a mákosguba-variáció sokkal emlékezetesebb volt. De akad itt saját alapanyagból készült kókuszgolyó, gesztenyés alagút és péksütemények is. Ahhoz képest, mekkora helyen és hány ember készíti a termékeket, egy kicsit még túlzásnak is tűnik a választék.

Mákosguba-variáció Forrás: Origo

Közel 14 ezer Facebook-rajongóval nyilvánvaló, hogy nem csak a környékbeliek szeretik az Édesemet, de a mi látogatásaink során végig

az volt az érzésünk, mintha Márk Szonja konyhájában üldögélnénk.

Nemcsak mindenki ismert mindenkit, de valami általános szeretet is ott lebegett a levegőben. Nem ettől lesz jobb a sütemény íze, meg jó az mindenképpen, de mégis szívesebben megyünk vissza.

Cím: 1024 Kis Rókus utca 33.

A legjobb

Ízlések és pofonok, szokták mondani, de bizonyos dolgokon nem érdemes vitatkozni, annyira egyértelműek.

Budán az Émile a legjobb cukrászda, pont.

A mille-feuille-jük, azaz krémesük pedig könnyen lehet, hogy a legjobb az egész országban, de mivel ebben a kategóriában lehetetlenség objektív tesztet végezni, ezt csak feltételesen állítjuk.

Pedig az Émile nem is cukrászda, mondhatnánk. Hiszen a budai villában együtt működik egy étterem és egy kávéház, amelyek reggelit, ebédet, uzsonnát és vacsorát is kínálnak közösen. A legizgalmasabb uzsonnát, illetve ötórai teát egyébként – minden falatja kaland.

Miután ennyit lelkesedtünk, azért azt is bevalljuk, hogy

nekünk nem tetszik az Émile designja.

Ahogy a nagy testvér, a szintén a Gerbeaud-csoporthoz tartozó Michelin-csillagos Onyx designjáért sem vagyunk oda, de ettől még náluk ettük életünk egyik legjobb ebédjét.

Nekünk sok Forrás: Émile/FB

Az Émile egyébként mostanában újult meg, új fogásokkal, és olcsóbb, igen, jól olvasták,

alacsonyabb árakkal igyekszik minél szélesebb körben elérhetővé válni,

elvitelre már 900 forintból megúszhatunk egy szelet sütit. Ami a legjobbért egyáltalán nem magas ár.

Egy mille-feuille mind felett Forrás: Origo

Az aránylag szűk, napi szinten 9-10-féle süteményből

a vásárlók kedvence még mindig a mostanra már legendás sósmogyoró-barack szelet,

de persze a hagyományos zserbó és az Émile is jól megy. Mi többször meginogtunk, de végül mindig a krémes győzött – egyszerűen tökéletes.

Cím: 1026 Orló utca 1.

Bajor kapcsolat

Bármennyire is rajongunk az édességek világáért, az Asztalkában kénytelenek voltunk szembesülni azzal, hogy bizony a német nyelvterületekről származó desszertekről halvány fogalmunk sincs. Elvileg gondolhatnánk azt, hogy ha nem ismerünk egy sütemény, akkor meg sem tudjuk ítélni a minőségét, de mindenkit megnyugtatunk: aki annyi cukros finomságot befalt, mint mi, már tudja, mi a jó.

Kivülről is bájos Forrás: Origo

És az Asztalka jó. Ránk kisebb hatással volt a berendezés, bár tagadhatatlanul bájos és kellemes a hangulat, de sokkal fontosabb volt, amit a tányéron adtak. Amikor az ember 8-10-féle süteményt kóstol végig, nagyon ritka, hogy valamit a maga egészében képes megenni, ez csak a kirívóan jó ízű darabokkal fordul elő. Márpedig

a Himmelreich nevű mandulás, tejszínhabos, gyümölcsös csodát képtelenek voltunk abbahagyni.

Szerettük a vásárlók kedvencének számító sajttortát is, nagyra értékeltük az almabortortát és a fehércsokis-ribizlis sütit is, de újra és újra visszatértünk a Himmelreichhez, ami végül el is fogyott.

Jobbra látható az esemény sztárja Forrás: Origo

Kelemen Zsófi tulajdonos szerint, aki 2016 májusában vette át az Asztalkát, szándékosan fókuszál az itthon különlegességnek számító német desszertekre, és úgy tűnik,

a vásárlók is elég nyitottak ahhoz, hogy képesek legyenek értékelni az egyedi kínálatot.

A törzsvásárlók akár a város másik végéből is hajlandóak ellátogatni egy-egy szeletért, és a külföldiek is szeretik a helyet. Pedig nem mondanánk annyira jónak az elhelyezkedését, de úgy tűnik, a jó süti, a méretes adagok és a kedves kiszolgálás meghozza az eredményt.

Cím: 1013 Döbrentei utca 15.

Az olasz meló

Már a környék miatt is nagy kíváncsisággal vártuk annak idején a Dolcissima megnyitását a Lukács fürdő mellett, bár egy kicsit aggódtunk, hogy fogadja őket a híresen konzervatív budai közönség. Jelentjük, jól. Azt azért az üzletvezető, Szuzan Fahmi is elismerte, hogy bár sikerült egy lelkes törzsközönséget felépíteni, még mindig rendszeresen előfordul, hogy valaki mondjuk Dobos-tortát keres rajtuk. Szerencsére az a jellemző, hogy

a magyaros süteményre vágyó vásárló meghallgatja az ajánlást, és kipróbál valami olaszt helyette.

Szicíliai pisztácia az egyik főszereplő Forrás: Origo

Így lett a környék egyik kedvence a varázslatos pörkölt törökmogyorós aprósütemény, és persze a szokásos profiterol és tiramisu is nagy sláger. Fahmi és Davide Deligio, a cukrász, aki Gianni étterméből igazolt a Dolcissimába, főleg a délolasz, szicíliai édességekért rajonganak, és

egyre többen keresik ezeket az ízeket saját olaszországi élményeik miatt is.

Mire nem jók az olcsó fapadosjegyek, ugye?

Panna cotta porn

A post shared by Mónika Kádár (@vasledi) on

Számunkra az abszolút gyönyörűség, a csúcs azonban mindenképpen a panna cotta volt. Elképzelhető, hogy ebben a kategóriában ez volt a legjobb, amit valaha ettünk,

a krém ártatlanul zsíros, míg a karamell bűnösen sötét.

Csak ezért is megéri odamenni, ígérjük.

Tágas és kedves Forrás: Origo

Egyfajta ráadás, hogy persze a kávéjuk is jó, és a Dolcissima azon kevés helyek közé tartozik, ahol a tea is zseniális, ugyanis Kusmit használnak. Kicsit túl olcsók, de sose legyen nagyobb bajunk.

Cím: 1023 Frankel Leó utca 21.