New Yorkban szívószállal eszik a húslevest

dumpling leves
Vágólapra másolva!
Egy New York-i étterem egyesítette két kedvenc ázsiai fogásunkat: a levest és a tésztát. Csak a szokásossal ellentétben kívül van a tészta és belül a leves.
Vágólapra másolva!

A New York-iak hosszú sorokban várják türelmesen, hogy bejuthassanak a Drunken Dumplings nevű ázsiai étteremben, amely hirtelen elképesztően népszerű lett a szívószállal fogyasztható levesének köszönhetően.

Kétszemélyes adag Forrás: youtube

Persze önmagában a szívószál még kevés lenne, ennél jóval többről van szó. A levest órákon át főzik, ahogy szokták, aztán kis tálkákban kocsonyává dermesztik. Ezután dumpling tésztából fészket készítenek neki, lezárják, majd felgőzölik az egészet.

Gőz után rögtön fogyasztható Forrás: Drunken Dumplings/Facebook

A vendégek előbb szívószállal kiisszák a levest, aztán felvágják a tésztát és megeszik a húst, meg a zöldséget. Elsőre hatásvadásznak tűnhet, de szerintünk igenis van értelme a dolognak. A dumpling tészta ugyanis, ha jól csinálják, egészen különleges textúrával bír, rágósabb, mint a legtöbb levestészta és egészen egyedi íze is lehet. A Drunken Dumplings fogásának köszönhetően így a dumpling rajongói egyesíthetik a leves és a jóféle tészta előnyeit.

A tésztába zárt levesből egyébként az étterem beszámolója szerint naponta csak 25 darab készül és minden nap 12 körül már el is fogy az összes. Így már értjük a sorbanállást is.