Egyen halvelőt, és megmenekülnek a tengerek!

Angel Leon hal séf
Vágólapra másolva!
Angel Leon, a két Michelin-csillagos Aponiente nevű spanyol étterem séfje megelégelte, hogy nem elég fenntarthatóan használjuk fel a tengerekből származó állatokat, és kísérletezni kezdett.
Vágólapra másolva!

A környezetvédők hosszú évek óta kongatják a harangot a tengerek lehalászásával kapcsolatban, egyre több halat használunk ugyanis. Mondjuk a nagy részét sajnos nem közvetlenül esszük meg, hanem takarmányként hasznosítják, de ettől még egyre kevesebb az állat a sós vizekben.

Angel León, a két Michelin-csillagos Aponiente étterem séfje azonban nemcsak beszél, hanem cselekszik is. Tengerbiológusokkal összefogva elkezdett kísérletezni, hogyan tudná az óceánokból származó alapanyagokat a leggazdaságosabban felhasználni.

Angel Leon és egy barátja Forrás: Angel Leon

A Spanyolországban "a tenger séfjeként" ismert szakács eleve komoly tapasztalattal bír a területen, hiszen éttermében eddig is csak sós vízből származó ételeket szolgáltak fel. Ennek is köszönhető, hogy a hal olyan részeinek, amit más séfek eldobnának, León méltó helyet talál az étlapon.

León csinált már kolbászt és sajtot is halalkatrészekből, de még a halcsontvelőt is felhasználja.

– mondta a séf egy washingtoni látogatáson. A kísérletek végül elvezették a planktonhoz is, amit korábban csak bálnaeledelként ismert a világ.

Világítós plankton pohárban Forrás: Angel Leon

A legjobb, hogy nem is közvetlenül a tengerből származó planktont dolgozza fel, hanem maga tenyészti őket. Az apró élőlény tele van fontos anyagokkal, mint például a sokat sztárolt omega-3-mal. León már árulja is más séfeknek a maga tenyésztette planktont, úgyhogy nem csak a tengernek jó, amit csinál.

És ami a legfurább: nem minden tengeri planktonnak sós, halas íze, a spanyol séf talált egyet, ami édes, és desszertekhez is használható. Egy másik pedig megfelelő körülmények között világít, és elég érdekesen néz ki fogyasztás közben, de ez már inkább csak poén valószínűleg.