Ezek a Balaton legjobb alapanyagai

balatoni gasztrotérkép balatoni kör
Vágólapra másolva!
Ezek a Balaton régió legjobb alapanyagai 2016-ban: ha még nem hallott a balatonfenyvesi angus marháról és a vászolyi sajtról, itt az ideje megjegyezni ezeket a kiemelkedően jó minőségű hazai termékeket, és persze a termelőket is. Ők voltak azok, akiket a Balatoni Gasztrotérkép vendéglősei és séfjei a legkiemelkedőbbnek tartottak ebben az évben, figyelembe véve a folyamatos, megbízható minőséget, szállítási kapacitást, és persze a vendégek visszajelzéseit.
Vágólapra másolva!

A "Balaton Alapanyaga 2016" kampány célja nem más, mint felhívni a figyelmet az egész éves balatoni gasztronómiára, a magas minőséget nyújtó vendéglátó egységekre, a hazai termelőkre és a helyi vendéglősök összefogására.

Ők döntöttek Forrás: Szabó Miklós

Jó alapanyagok nélkül nem lehet

"Nagyon fontosnak tartjuk, hogy beszéljük az alapanyagokról, hiszen az egész gasztronómiának ez a kiinduló pontja.

Szeretnénk támogatni és elismerni a hazai termelőket, és tovább népszerűsíteni az egész éves balatoni gasztronómiát, valamint a vendéglátók pozitív, összefogáson alapuló szemléletét, ezért is döntöttünk úgy, hogy hagyományteremtő szándékkal létrehozzuk a Balaton Alapanyaga díjat - mondták el a Balatoni Gasztrotérkép készítői, Szauer Judit és Budavári Dóra.

A nevek

A kiválasztást végző vendéglős csapat tagjai mind-mind a balatoni régió kiemelkedő gasztronómiai szereplői: Bezerics Dániel (Télikert, Paletta, Bezerics Borház), Csapody Balázs és Jahni László (Kistücsök Étterem), Deli János és Endrédi Zoltán (Márga Bisztró), Martonosi Zsolt (Chianti Étterem, Baricska Csárda), Laposa Bence (Balatoni Kör, Laposa Pince, Kishableány), valamint Jakabffy László (Gundel Károly-életműdíjas vendéglátóipari szakember, a Balatoni Gasztrotérkép gasztronómiai szaktanácsadója).

Az alapanyagok meghatározásánál a magas minőség mellett

a legfontosabb szempont az volt, hogy az adott termékek egész évben folyamatosan, biztonsággal beszerezhetőek legyenek a termelőktől.

A szakmai "zsűri" tagjai két-két javaslatot hoztak a közös megbeszélésre, ahol szinte teljes egyetértésben választották ki a régió számukra legkiemelkedőbb alapanyagait, a balatonfenyvesi angus marhát és a vászolyi sajtot. A Balatoni Gasztrotérkép csapata hagyományteremtő szándékkal hozta létre ezt a kampányt, ezentúl minden év végén megválasztják majd az adott év "Balaton alapanyagát", ezzel szeretnék ösztönözni is a magyar termelőket.

balatoni gasztrotérkép balatoni kör Forrás: Fekete Antonio (Designfood)

"A vászolyi sajtok rendszeres szereplői az étlapunknak, saját kategóriájában

– mondta el Deli János, a Márga bisztró társtulajdonosa.

A hús fontos

"A mi egységeink nagy szériában dolgoznak a balatonfenyvesi angus marhával, és akár hamburgerhúsról, akár más termékről legyen szó, a Terra Pannónia százból százszor ugyanazt a fantasztikus minőséget adta vissza" – emelte ki Bezerics Dániel, aki a Télikert, Paletta és Kishableány burgereihez is ezt a húst használja.

"Mi a kezdetektől a fenyvesi angus marhával dolgozunk, a jövőbeli terveik miatt is érdemes odafigyelni rájuk" – fogalmazott Csapody Balázs, a Kistücsök Étterem tulajdonosa. Az idei befutók mellett szóba kerültek további fontos alapanyagok is, mint például a vadhús, a Balaton vízgyűjtő területéről származó tavakban nevelt nyúrgaponty, a keszthelyi tokhal, a mandula, a levendula, a somogyi kifliburgonya vagy éppen a nemesvámosi tökmagolaj.

Öröm nézni ezt a húst Forrás: Toplak Zoltan Fotografus

A balatoni vendéglátósok fontosnak tartják megemlíteni, hogy elkötelezettek a balatoni halászati kérdéskör rendezése mellett.

A Balaton nem létezhet hal nélkül, a tavi halak beszerzése pedig jelenleg számos nehézségbe üzközik.

"Utoljára adjuk fel a reményt, nagyon bízunk benne, hogy sikerül előrelépnünk a balatoni hal kérdésben, jelenleg is ezen dolgozunk, és egy komplex megoldási javaslatot fogunk letenni az asztalra" – hangsúlyozta Csapody Balázs. A szakmai beszélgetést vezető Jakabffy László, aki egyébként szenvedélyes sporthorgász, hozzátette: "A Balaton hal nélkül egyszerűen nem működik!"

"A halak esetében javasolni fogunk egy hármas származási jelölést a Balaton régióban működő vendéglátóipari egységeknek a strandbüféktől egészen a legfelkapottabb éttermekig, hogy a fogyasztók pontosan tisztában lehessenek azzal, hogy milyen és honnan származó halat is fogyasztanak" – fejtette ki a Balatoni Kör elnöke, Laposa Bence.

Ilyen az angus Forrás: Szabó Miklós

És a zöldség?

A zöldségek szerepét is kiemelkedően fontosnak nevezték a szakemberek, néhány balatoni étterem zöldségfelhasználásának akár 90 százaléka már saját termelésből vagy termeltetésből származik, ami összehasonlíthatatlanul magasabb minőséget jelent. "Az idei nyáron már rengeteg olyan zöldséget, salátákat, fűszernövényeket használtunk fel az étteremben, amit édesanyámmal egy Veszprém melletti területen mi magunk termesztettünk" – mesélte Endrédi Zoltán, a csopaki Márga bisztró séfje.

A 2016-os választott balatoni alapanyagok mellett ebben az évben a zsűri az olaszrizlinget ajánlja a régió kiemelt boraként. Magyarország egyik leggyakoribb fehérszőlőfajtája a füred-csopaki, a badacsonyi és az egri borvidékeken található meg a legnagyobb területeken, Csopakon a fajta szigorú védettséget élvez (Csopaki Kódex eredetvédelmi rendszer).

Mi legyen a tejből? Sajt! Forrás: Fekete Antonio

A vászolyi sajtból és balatonfenyvesi angus marhából készült fogásoknak külön figyelmet szentelnek húsz balatoni étteremben: november 25-től három hétvégén át, december 11-ig megtalálhatóak lesznek az ezen alapanyagokból készült ételek táblás ajánlatban a Balatoni Gasztrotérkép számos tagéttermében.

A résztvevők listája folyamatosan bővül, a pontos lista és az ételek a Balatoni Gasztrotérkép Facebook-oldalán megtalálhatóak lesznek.