364 milliós bírság egy darab drótért

daniel boulud séf szakács
Vágólapra másolva!
A Bistro Moderne tulajdonosa, Daniel Boulud komoly érvágásra készülhet, miután egy vendége beperelte. A férfi a per szerint életveszélyes állapotba került egy 2,5 centis drótdarabtól, amit az étellel együtt fogyasztott el.
Vágólapra másolva!

Az eset még 2015 februárjában történt, a francia séf számos étterme közül a New York-i Bistro Moderne-ben. A drótdarab egy grillezők tisztításához használt keféből származott, de egyébként a vendég boros kakast, azaz coq au vint evett.

Barry Brett szinte rögtön az étkezés megkezdése után belebotlott a drótba, érezte, hogy megakadt a torkán és el kell hagynia az éttermet, Ezután életmentő műtétet hajtottak rajta végre - áll a perdokumentációban.

Daniel Boulud nem drótot főz Forrás: Thomas Schauer >> studio for photography LLC/Thomas Schauer/Facebook

A bíróság úgy döntött a múlt héten, hogy az étterem elhanyagolta a kötelességét és nem figyelt eléggé, ezért Brettnek 300 ezer dolláros jóvátételt ítélt meg, amit még megfejeltek egy egymilliós bírsággal is. További 11 ezer dollárt kell kapnia Brett feleségének - biztosan az átélt sokk miatt.

Az étterem nem nyilatkozott az ügyről, de a személyzet egyik tagja elárulta a New York Postnak, hogy fellebbeznek. Mivel Boulud komoly üzletember, számos vállalkozással Amerikában, Londonban és Szingapúrban, valószínűleg megegyezés lesz ennek a vége, nem hiányzik neki a negatív hírverés.