Nem csak a négy fal között lehet kupakolni!

Karácsonyi sör
Vágólapra másolva!
Gyűjteni mindent lehet, de sokkal kellemesebb valami olyasmit, ami ételhez vagy italhoz kapcsolódik. Főleg, ha sörhöz. 
Vágólapra másolva!

A sör palackozása csak a 19. század második felében terjedt el és rögtön megindult a kutatás egy olyan „dugó" után, amely nem engedi elszökni a sör természetes széndioxid tartalmát. A probléma megoldása sokkal nehezebb feladatnak bizonyult, mint manapság gondolnánk.

Próbálkoztak a borok lezáráshoz alkalmazott parafa dugóval, ezt azonban a sör a pasztörizálás alatt „kilőtte" az üvegből. A pezsgősüveg lezárásához használt dróthálós megoldás drága volt, akárcsak a kengyelzáras, azaz a csatos üveg.

A gyűjtők sírnának Forrás: Zirig Árpád

Ekkor jelent meg a színen a kor hőse, William Painter, akinek találmányai a pénzválogató tálcákban lévő hamis érméket kimutató készüléktől a hajószivattyúig terjedtek, de az 1892-ben általa szabadalmaztatott koronakupak volt az, ami gazdaggá tette. Az ötlet nagyságát az adta, hogy a palack szájára szorított fémkorong az üveg pereme alá behajtogatva légmentes elzárást tett lehetővé. Ezt a sör fémmel való érintkezését megakadályozó belső parafa lapocska még tovább erősítette.

Painter úr, a megmentő Forrás: Wikipedia

A koronazár vagy fémkupak hihetetlen gyorsan terjedt el világszerte, fura módon azonban egy ideig senkinek nem jutott eszébe a rendelkezésre álló mintegy öt négyzetcentimétert megkülönböztetésre, azaz marketingre használni. Ám attól a pillanattól, hogy a sörfőzde logója, vagy a sör neve felkerült a kupakra, a gyűjtők egyből lecsaptak a lehetőségre.

Ettől kezdve a kupakvadászat világszerte elterjedt hobbivá lépett elő. A gyűjtőt arról ismerhetjük meg, hogy nyitáskor a koronazár és a sörnyitó közé egy pénzérmét helyez, és még így is több mozdulattal bontja fel a sört, nehogy a kupak megsérüljön.

Szeptember 24-én 9 és 14 óra között mindenki megtekintheti a legnagyobb magyar gyűjtemények különleges darabjait, cserélhet vagy vásárolhat. A börze helyszíne: Beers & Books Antikvárium – Budapest, XIII. Pannónia utca 46/B.