Vágólapra másolva!
Egy friss kutatás azt állítja, hogy ha megmutatjuk a tizenéveseknek, hogyan manipulálja őket az élelmiszeripar, csak azért is egészségesen fognak étkezni.
Vágólapra másolva!

Tekintettel rá, hogy fejlett országok kamaszainak jó része túlsúlyos és a helyzet később, felnőttkorban általában csak rosszabb lesz, számos csoport próbál ellenszert találni a problémára. Texasi kutatók most azt állítják,

a megoldás nagyon egyszerű, mutassuk meg, hogyan manipulálja a tinédzsereket az élelmiszeripar

és ezen felháborodva, puszta lázadásból lemondanak a kóláról és a csipszről.

A hátteret kell megvilágítani Forrás: Táfelspicc/Péter Anna

A University of Texas kutatói amerikai középiskolásnak mutatták be, milyen módszerekkel veszik rá őket kedvenc márkáik a hidrogénezett növényi zsírok és a cukrok fogyasztására. A vizsgálat eredményei szerint, amint a kamaszok megértették a gonosz gyártók ördögi tervének lényegét, meglátták benne az ellenállás lehetőségét és sárgarépa és alma rágcsálásával lázadtak fel.

és ezzel menővé válsz a kortársaid számára" - állítja David Yeager a tanulmány társszerzője a The Guardiannek.

Ezt mind meg fogják enni csak azért is Forrás: Wikipedia

A kutatásból az is kiderült, hogy ha a tizenéveseket tájékoztatják az egészséges életmód előnyeiről, az gyakorlatilag semmilyen hatással nincs rájuk, viszont

ha azzal szembesítik őket, hogy a felnőtt társadalom manipulációjának áldozatai, hajlamosak önként a gyümölcsöt és a bébirépát választani

a keksz és a kóla helyett.

Már egyetlen cikk elolvasása után egyértelmű volt a preferencia változás, igaz ugyan, hogy csak 11 százalékos különbséggel, de ahogy a New York Times rámutatott, ha csak egy esetben dönt egy kamasz a cukor helyett a zöldség mellett, az két hónap alatt máris fél kilós fogyást eredményezhet.