Hogyan faragjak ínyencet a gyerekemből?

nem harap a spenót
Vágólapra másolva!
A rendes francia gyerek állítólag nyugodtan ül az asztalnál, fegyelmezetten eszegeti a répasalátát, és közben sajtokról társalog. Lehetséges ez egyáltalán, és ha igen, mit tudnak a francia szülők?
Vágólapra másolva!

Szeretném, ha a gyerekeim gasztronómiai szempontból nyitott, kalandvágyó lények lennének, szívesen próbálnának ki új ízeket és alapanyagokat,

ha szeretnének étterembe járni, és nem mindig a rántott hús miatt.

Sőt, mindezeken felül még az is csodálatos lenne, ha mindennap ennének nyers zöldséget, gyümölcsöt dögivel, és persze sok húst, halat, de kevés édességet.

Ezekkel a vágyakkal érkezik az amerikai írónő, Pamela Druckerman is Franciaországba, ahol azt tapasztalja, hogy mindez a francia gyerekek többségének simán megy. A Nem harap a spenót című, rettenetesen ügyetlenül fordított címmel megjelent könyv nemcsak a táplálkozásban, hanem egy általános gyereknevelési szemléletben látja meg azt a különbséget, ami a francia gyerekeket megkülönbözteti a brit és amerikai kölyköktől. Megnéztük, tanulhatunk-e belőle, és ha igen, mit.

A csokis palacsinta nem ebéd Forrás: Ács Bori

A csodálatos bölcsődei menza

Persze a francia szülők nagy segítséget kapnak az intézményektől is. Míg a mi gyerekeink fehérrépa-főzeléket esznek úgynevezett húspuffanccsal, addig a francia babák már totyogós korukban négyfogásos, lassú, szertartásos ebédet ülnek és élveznek végig. Általában valamilyen nyers zöldséggel, salátával kezdik az étkezést, ez lehet például paradicsomsaláta klasszikus vinaigrette-tel. Ezt követi valamilyen hús vagy hal, körettel, az étkezést pedig mindig másféle sajt és friss gyümölcs vagy gyümölcskompót zárja.

A sajtról már a bölcsődében elbeszélgetnek a dadusok a gyerekekkel,

így egy francia kisgyerek már természetes módon tesz különbséget camembert és kék sajt között.

A zöldség megy elöl

Hogyan lehetséges, hogy megeszik a zöldséget a gyerekek? A szerző két trükkben látja a megoldást. Először is: a zöldségeket is meg kell tanulni szeretni, ki kell próbáltatni velük, beszélgetni kell az ízéről – a könyv szerzője szerint a francia szülők ezt küldetésként kezelik. Az egyik trükk, hogy az étkezés elején kapják a salátát, amikor még éhesek.

Öntettel finomabb Forrás: Ács Bori

Mivel egyáltalán nem nassolnak, a főétkezésekre mindig megjön az étvágyuk, így megeszik a salátát is. Ha mégsem, fontos szabály, hogy mindenképp meg kell kóstolniuk, amit nem ismernek. Mivel ezek a szabályok egészen kiskortól minden családban és az intézményekben is jelen vannak, a dolog általában működik. A másik trükk az öntet és a változatosság. Elég banálisan hangzik, de ha az étel finom és szép, nagyobb kedvvel fogják megenni a gyerekek.

Minden zöldségnek jár egy esély

Az étkezéseket szabályokhoz kötik.

Nem lehet például szaladgálva enni, és mindig minden fogást meg kell kóstolni.

A francia szakkönyvek azt javasolják a szülőknek, sose adják fel: ha a gyerek egy alapanyagot visszautasít, próbálják meg újra és újra, sose akadjanak fenn, és ne értékeljék semmilyen módon az elutasítást, hanem ugorjanak a következő fogásra. Ha nem is szeret meg minden egyes zöldséget, ezzel a módszerrel nagyobb eséllyel kedvel meg közülük néhányat.

A kulcs a késleltetés

Azért nem ilyen rideg a francia gyerekek élete. A jelszó a gyereknevelési elvben a határ, ez érvényesül az étkezésben is. Vannak megszabott, merev határok, de azokon belül viszonylag nagy a mozgástér. Ha egy gyerek a boltban megkíván egy édességet, megkaphatja, de csak uzsonnára eheti meg. Nincs tiltva tehát a torkoskodás sem, csak éppen megvan a maga helye és ideje.

Igen, ez egy csokoládés szendvics Forrás: Ács Bori

A gyerek így megtanulja, hogy várnia kell, nem mindent kaphat meg azonnal, amit akar. Létező dolog például a csokoládés szendvics mint uzsonna. Ehhez fogni kell egy darabka bagettet, ketté kell vágni, a közepébe pedig egy szelet étcsokoládét dugni.

Elég ijesztő megoldás, részemről akkor már inkább egy kakaós csiga gusztusosabbnak hangzik, de jól szemlélteti a rendszer végleteit.

Az édesség megbecsülése

Mivel a gyerekek így csak naponta egyszer nassolhatnak édességet, megtanulják jobban megbecsülni, de nem csak az a fontos. A családok arra is különös hangsúlyt fektetnek, hogy a kölykök megismerjék az ételek elkészítési módját, ezért minden hétvégén együtt sütnek valamilyen süteményt.

A gyerek majdnem egyedül süti Forrás: Ács Bori

Korábban mi is írtunk róla, mennyire hasznos és érdemes gyerekekkel együtt sütni-főzni. A könyvben a szerző is bemutatja azt a süteményt, amit egy francia gyerek először megtanul elkészíteni. Elég, ha körülbelül ötig el tud már számolni, mert a mértékegységeket a joghurtos poharakkal kell kimérni. Attól különösen boldog lesz, ha eldöntheti, milyen ízesítéssel dobja fel a sütit.

Gateau au yaourt (Joghurtos, poharas sütemény)

Alapanyagok:

  • 2 pohár (175 gramm) joghurt
  • 2 tojás
  • 2 pohár cukor
  • vanília
  • 1 pohár olaj
  • 4 pohár liszt
  • 1,5 teáskanál sütőpor
  • 2 pohár bogyós gyümölcs
  • vagy
  • 1 pohár aprított csokoládé

A gyerek elég két nagy tálat teszek. Az egyikbe beleütheti a tojást, majd beleöntheti a joghurtokat. Az üres joghurtos dobozzal hozzámérheti a cukrot és az olajat is.

Csak poharazni, kavarni kell Forrás: Ács Bori

A másik tálba pedig a lisztet és sütőport keverheti össze, majd a száraz összetevőket a nedves alapanyagokkal dolgozza össze. Ekkor önthet bele mindenféle ízesítőket, ha akar. Kiolajozott formába önti a kész masszát, és 180 fokosra előmelegített sütőben körülbelül 35 perc alatt meg is fog sülni.

A klasszikus vinaigrette receptje

  • 2 teáskanál mustár
  • 2 evőkanál borecet
  • 6 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

Az alapanyagokat egy befőttes üvegbe teszem, és nagyon alaposan összerázom. Ez egy nagy adag, de sokáig eláll. Használat előtt mindig újra fel kell rázni. A könyv szerint

reszelt sárgarépához, ugyancsak lereszelt vörös káposztához és paradicsomhoz is keverik.

A gyakorlatban

Évekkel ezelőtt olvastam először a könyvet, és már akkor megpróbáltam egy-két dolgot beemelni az elveiből saját hétköznapjainkba, ez azonban korántsem ilyen egyszerű. Az egyik gyerek fogékonyabb az új ízekre, a másik kevésbé.

A gyerek jól megdolgozott az édességért Forrás: Ács Bori

Ha pedig nagy nehezen sikerül olyan szokásokat beiktatni az életünkbe, mint például a saláta, akkor is jön egy-két hetente egy betegség, ami felborítja az egészet.

A napi egyszeri édesség viszont könnyen kivitelezhető és működőképes minta,

mert ha például reggel, oviba menet a gyerek fagylaltért nyávog, tudja, hogy a délutáni túró rudit lecserélheti rá, de ki kell várnia, míg eljön az ideje. De a reszelt sárgarépát és a kék sajtokat is újra meg újra megpróbálom, egyszer csak rájönnek, milyen jó.