Az esküvői torta száz éve: szűzi fehértől az őrült színesig

esküvői torta
Csupa csicsa
Vágólapra másolva!
Az 1900-as évek eleje óta sokat változott a világ, így az esküvői torták is egészen mások, mint annak idején. Egy videó megmutatja, milyen messzire is jutottunk.
Vágólapra másolva!

Ha valakinek kétségei lennének a divat és a cukrászat szoros összefüggéseiről, egy új videó most tökéletes bizonyítékként szolgál rá, hogy azt esszük körülbelül, amit hordunk.

A Mode.com által készített filmecske 1916-2016 között mutatja be az esküvői torták stílusának változását és egyértelmű, hogy bár az alapanyagok fejlődése is meghatározó, de a legfontosabb hatást mégis csak a divat gyakorolja a cukrászatra. No meg persze a feminizmus.

Csupa csicsa Forrás: youtube

Az 1900-as évek első fele ugyanis még elsősorban a menyasszony szűziességét hangsúlyozza tiszta fehérjével, ahogy a ruhának is ez volt a szerepe. A húszas-harmincas évek elhozták a kor stílusához illő díszítést, de még mindig maradt a fehér szín.

Az első színek a negyvenes években jelentek meg, ahogy a valódi növényeket utánozó virágok is akkoriban kezdtek el terjedni. Az ígéretes haladásnak azonban gátat vetett az ötvenes évek szigorú giccse, ami az öltözködésben egész jól mutatott Diornak köszönhetően, de a torták esetében jelentős visszaesést jelentett.

Aztán a beatkorszak és a hippik végre megtörték a jeget, pont úgy, ahogy a ruháknál is történt. Megérkeztek a színek, a kreativitás. Ez a nyolcvanas években már a közönségességig fokozódott, hogy aztán a kilencvenes évek klasszicizáló hatása kicsit helyretegye a szélsőségeket.

A kétezres években indult el a cukrászat igazi forradalma, új alapanyagokkal, ízekkel, színekkel és formákkal. A jelen pedig már szinte bármire képes, megdöbbentő élethűségű ásványtortáktól kezdve az impresszionista festők alkotásain át a minimalista tökéletességig minden lehetséges.