Szendvics helyett műalkotás

Csak 90 perc reggelente!
Vágólapra másolva!
A japán anyák számára meglehetős terhet jelenthet uzsonnát csomagolni a gyereknek, ugyanis komoly elvárások mutatkoznak társadalmilag. És persze művészileg is.
Vágólapra másolva!

Tekintettel a hazai közétkeztetés színvonalára, minden szülő, aki megteheti, csomagol valamit az iskolába járó gyerekének. Már egy kis gyümölccsel, joghurttal is javíthatunk a minőségen, de a leggyakoribb magyar uzsi valószínűleg valamilyen szendvics.

Japánban természetesen ezt is másképp csinálják, a bento boxnak évszázados hagyománya van, nem csak gyerekek, de felnőttek esetében is. Mi is megírtuk már, milyen kreatív lehetőségeket tartogat a japán uzsonnás doboz és milyen egészséges a sok zöldséggel, rizzsel megpakolt kis csomag.

Csak 90 perc reggelente! Forrás: Twitter

Az utóbbi időben azonban a bento boxszal kapcsolatos elvárások eléggé eldurvultak. Bár a karaben, azaz a bento boksz készítés művészetét nem mostanában kezdték el tanfolyamokon tanítani az erre fogékonyaknak, a közösségi médiának köszönhetően (több mint százezer találat van Instagramon a különböző hashtageken) a lehetőség mostanra kötelezettséggé vált. Oda jutottunk, hogy a japán anyák szégyenkezhetnek, ha a gyerekük nem valamilyen világraszólóan cuki uzsonnával jelenik meg az iskolában.

A gyermek mosolya mindennél többet ér Forrás: Twitter

Tekintettel rá, hogy a gyerekek vélhetően evés előtt nem fotózzák le a doboz tartalmát, majd lövik fel azonnal a világhálóra, valószínűleg a szokásos „jó anya" jelenséggel állunk szemben. Japánban pedig úgy alakult, hogy

az a jó anya, aki minél több időt tölt el a gyerek uzsonnájával.

A feltételezhető macik és nyuszik mellett ugyanis a karabenben igazán járatosak akár kirakják a Mona Lisat vagy a japán miniszterelnök arcképét is ennivalóból. Egyéni képességektől függően egy igazán ütős bento boksz elkészítése akár másfél órát is igénybe vehet, ami szülőként meglehetősen gyilkos gondolat a reggeli rohanásban.

Najó, Totorónak nem lehet ellenállni Forrás: Twitter

A japán nők nagyobb része persze nem dolgozik munkahelyen, az elvárások arra kényszerítik őket, hogy miután férjhez menjenek, otthon maradjanak – tehát idejük elvileg még akár lehet is uzsonnát varázsolni. De legyenek akármilyen cukik vagy szépek ezek bento dobozok, ha megvalósul a kormány terve, hogy visszacsábítsák a nőket a munkaerőpiacra, házilag nem valószínű, hogy lesz rá idő.

Persze ha a nők visszamennek dolgozni, majd megfizethetnek valakit, hogy reggel házhoz szállítsa a legmenőbb uzsonnát, amivel eleget tehetnek anyai kötelességüknek. És ezzel még több munkahely jön létre.