Megkóstoltuk, milyen az igazi kínai konyha Budapesten

Vágólapra másolva!
Az olasz és a török mellett valószínűleg a kínai konyhát kínáló éttermekből és büfékből van a legtöbb Magyarországon, így a népesség jelentős részének van valamilyen elképzelése arról, hogy milyen „a kínai”. Segítünk: nem olyan. 
Vágólapra másolva!

Az „autentikus kínai” kifejezés eleve nehezen értelmezhető egy több mint 9,5 millió négyzetkilométeres, 1,3 milliárd lakosú ország esetében, amelynek kultúrája elég fejlett és nagy múltú. De

egy született kínainak azért mégis elhisszük, hogy tudja, miről beszél,

ezért aztán nagy izgalommal és örömmel indultunk neki, amikor megtudtuk, hogy Wang mester ezúttal a Kőbányai úti piacon, elsősorban a honfitársainak nyitott éttermet.

Az ázsiai gasztronómia iránt érdeklődők valószínűleg tisztában vannak azzal, hogy ha jó kínait akarunk enni, érdemes Wang mester valamelyik étterme felé venni az irányt. A Gizella úti főhadiszállás mellett Wang számos helyen próbálkozott már kisebb-nagyobb sikerrel. A belvárosi fine dining Mandarin Bistro például jelenleg nem üzemel, a Telepy utcai egység sem működik már. De úgy látszik, a csak Gizella útiként emlegetett, a szakma szerint a város egyik legjobbjának tartott központ nem nyújt elég kreatív lehetőséget a séf számára, vagy csak hiányoztak a hazai ízek.

Csirke Wang módra Forrás: Origo

Szecsuan Pesten

A régi józsefvárosi piaccal szemben, a Kőbányai úton álló raktárvárosban nyílt új Wang-étterem ugyanis

a séf szűkebb régióját, Szecsuant mutatja be mintegy 130 fogáson keresztül.

A „mutatja be” persze nem jó szó, amikor a vendégek jelentős részének sajátja az adott gasztronómiai kultúra, pont azért mennek oda, hogy olyat egyenek, mint otthon. A magyar fogyasztók számára viszont valódi lehetőség a szecsuani konyhával való ismerkedésre.

De hol van?

A kaland az odajutással kezdődik. A piacot nem nehéz megtalálni, elég nagy hozzá, hogy feltűnjön, de magát az éttermet már jóval nehezebb. A Google-térkép koordinátái alapján haladtunk, bár először még próbálkoztunk segítségkéréssel, de hamar kiderült, hogy nem sok értelme van. A

piacon dolgozók jelentős része ugyanis nem beszél sem magyarul, sem angolul,

aki pedig mégis, az még nem hallott az étteremről, annyira új. Azért végül csak odataláltunk, kicsit keringtünk a telefonnal a kezünkben. A kaland szó használata sem véletlen, maga Wang mester mondta így, amikor arról kérdeztük, miért szeretné, ha magyarok is ennének az éttermében.

– mosolygott, jól ismerve a környéket. Gondolkodnak is egy „fedezd fel Kínát” menü bevezetésén, hogy megkönnyítsék a kevésbé tájékozottak számára a választást, illetve keresnek magyar felszolgálót ugyanezen okokból. A menüben viszont már most ott van minden fogás magyarul is, az összetevőkkel együtt, a csípősségi szintet is jelezve, úgyhogy annyira nagy bajunk nem lehet önállóan választva sem.

Semmi flanc Forrás: Origo

Csak úgy, mint otthon

Az emeleti helyiség dizájn szempontjából semmi különös, felújították és átalakították, amikor átvették az előző étteremtől, de

nagyobb prioritás volt a megfelelő konyha, mint a csicsa.

De ide úgyis mindenki enni jön, nem a belsőépítészeti megoldások megtekintése miatt. A bátortalanabb érdeklődőket azért megnyugtatjuk, ez egy rendes étterem, nem olyan, mint a vietnami volt annak idején a sátorban a józsefvárosi piacon, és a belvárosban lévő oltáros, műanyag díszes ázsiai helyeknél is jóval visszafogottabb. Funkcionális, ez a jó szó rá.

A kiszolgálás és a tálalás is kevésbé formális – szándékosan.

– mondja Wang, és valóban, simán megteszik, hogy porcelán- vagy üvegtál helyett fémedényekben tálalnak. A hangulat és az elvárások is otthonosak, a csontos húsoknál (amiből akad pár) nem kell evőeszközzel vacakolni, nyugodtan megragadhatjuk kézzel, hogy az utolsó falatot is leszopogassuk. Ha már evőeszköz: a kínai és a bennfentes vendégek természetesen pálcikával esznek (nem eldobhatóval!), de amikor bizonyos ételek meghaladták a képességeinket, senki nem nézett ránk csúnyán a kés-villa miatt.

Szecsuani ponty, családi adag Forrás: Origo

Marhagyomor, sertésköröm

A virtuális utazást és a beszélgetést előételekkel kezdtük:

szárított marhahús, ecetes savanyú mogyoró és száznapos tojás az első tétel.

A mogyoró és a tojás nem nagy elrugaszkodás az európai ízektől, a szárított marhahús rágóssága azonban új. Csípős is, de sokkal érdekesebb, milyen jól lehet vele időt tölteni, az a fajta étel, amit nem szabad kéznyújtási távolságban tartani, mert biztosan elfogy.

Lehet csipegetni Forrás: Origo

Kicsit később marhagyomor érkezett tésztával, még mindig előételként, és még mindig a rendkívül könnyen befogadható kategóriában.

Nem hasonlít a pacalra, inkább csak vékony kis hússzeletek zöldséggel és tésztával,

remek ízesítésben.

Az első igazán komoly belépő a szecsuani sertésköröm. Mielőtt ide jöttünk, többen halfejjel és más „szörnyűségekkel” ijesztgettek, hogy majd azt kell ennünk, de eszünkbe sem jutott félni. Wang mester is megkérdezte az ebéd elején, hogy van-e valami, amit nem eszünk meg, de egyrészt rendes újságíró mindent megkóstol, másrészt meg tényleg nem vagyunk válogatósak.

Az egész étlap legdurvább fogása egyébként a félbevágott kacsafej, illetve a szomszéd asztalnál láttunk néhány fiatal lányt valami nagy zsírossal birkózni, amiről kiderült, hogy csak velős csont. A lényeg, hogy a sertéskörmöt is örömmel üdvözöltük, különös tekintettel a ritkán elérhető nagyon jó minőségű szecsuani borsra és a szintén ritka lótuszgyökérre. Ha ezt a fogást választjuk, érdemes megállni időnként, és csak élvezni az enyhe zsibbadást és a rengeteg íz jelenlétét a szájban.

Körmös Forrás: Origo

Másnap egyébként visszamentünk még képeket csinálni, és ha már ott voltunk, kipróbáltuk a halfejet és a kacsafejet is. Képzeljék, hal- és kacsaíze volt! A lazacfej valójában egy csípős, zöldséges halétel, amelyben a pofán lévő halhúst csipegetjük le,

a szemét Wang sem eszi meg.

A kacsafej pedig leginkább sült aprólékra vagy szárnytőre emlékeztet (az agyvelőt kivéve persze), hiszen végül is csak kevés hús a csonthoz közel, megsütve.

Nem is látszik, hogy a kacsa feje Forrás: Origo

Selymes, földesen telt

Természetesen levest is ettünk, háromféle is van az étlapon, aki ragaszkodik a savanyú-csípőshöz, megtalálja. Mi inkább egy félelmetesen finom szárított gombás csirkehúsleves felett merengtünk azon, hogy

vajon a magyar konyha miért nem integrálja rendesen azt a rengeteg gombafajtát, ami nálunk is elérhető?

Nyilván elfogultak vagyunk a levesek irányába, de a selymes, földesen telt ízű lé a nem szétfőzött zöldségekkel és hússal az egyik kedvencünk volt. Bár a sok fűszeres tűzijáték mellett unalmasnak tűnhet, nagyon is érdemes elidőzni vele, gyerekeknek is ajánljuk.

A magyar levesekkel ellentétben itt a legtöbb frissen készül, legalábbis Wangéknál – végignéztük a konyhában. Ahogy a többi ételt is helyben és azonnal főzik, friss alapanyagokból, rengeteg fűszert és szószt használva, ízfokozók nélkül. Ez is egy hatalmas különbség tehát a megszokott kínai büfékhez képest.

Kiindulási pont Forrás: Origo

Ezután kicsit felgyorsultak az események, mert gyorsan megérkezett az asztalra a gesztenyés csirke és az édes-savanyú sertés. Előbbit kezdőknek is bátran ajánljuk, könnyen befogadható, kedves étel. Nem mintha a ragacsos csíkokból álló édes-savanyú nem lenne kedves, főleg a mi szívünknek, de mi valahogy jóval komplexebb ételnek éreztük. Egyrészt a cukorszirupból és rizsecetből készülő szósz szélsőségeket egyesítő ízvilága, másrészt a

fantasztikus, kívül puha, mégis ropogós, belül húsos

textúra biztosítja az élményt. Ezt is nagyon nehéz abbahagyni, félelmetes módon eteti magát. A kalóriatartalmát direkt nem néztük.

A végére egy leveses-szószos rák-tintahal fogás maradt, amelyhez az állatokat egy különleges módszerrel vágják fel, így főzés közben virágszerűen kinyílnak. A rák némileg el is veszti jellegzetes rágós állagát, átalakul, a fűszereknek köszönhetően az íze is kevésbé halas. Ez ízléstől függően lehet jó vagy rossz hír, mi nagy rákrajongók vagyunk, inkább érdekesnek találtuk ezt a verziót. A tintahal viszont keményen tartja magát, íz tekintetében legalábbis.

A fűszerek fele Forrás: Origo

Saját lábon

A végén még gyorsan elfalatoztunk néhány olajban sült, fekete szezámmal töltött sütőtökös-rizslisztes sütikét, a szó legszorosabb értelmében csak az íze miatt. Érthető okokból ugyanis meglehetősen teleettük magunkat, de desszertrajongóként nem tudtunk nekik ellenállni.

Egy igazi kínai étkezés persze általában nem úgy néz ki, mint amit mi kaptunk. Egyáltalán nem ettünk ugyanis rizst (felajánlották, de így több fért belénk), tésztát is alig, a zöldségek aránya is alacsonyabb volt, mint az szokásos. Sokkal inkább jellemző a kevés hús, sok zöldség, jó adag rizs vagy tészta összeállítás,

a miénkhez hasonló lakomák inkább csak nagyobb ünnepi vagy baráti összejövetelek alkalmával kerülnek az asztalra.

A fehérjeközpontúságnak köszönhetően viszont sokkal többféle ételt próbálhattunk ki (pusztán csak az olvasók kedvéért, ugye), majd saját lábunkon távoztunk a csodálatos ízek emlékével a szánkban. Még csak különösebben megterhelve sem éreztük magunkat, bár azt bevalljuk, hogy rengeteg zöld teát ittunk közben, ami biztos segített, és aznap már nem is ettünk semmit.

Az árak 1000–4000 forint között mozognak, az adagok hatalmasak. Bár a piac bezár délután, az étterem nyitva tart mindennap 11–21óra között. Fontos: 18 óra után csak a Kőbányai út 27. felől lehet bejutni.

Ezt kell megtalálni Forrás: Origo

Olyannyira fürgék voltunk, hogy még körbe is néztünk a piacon, vettünk zöld teát, mangószószt és rizsecetet, az édes-savanyú ízpárosítás ugyanis nagyon megmaradt. (Már ki is próbáltuk a reggeli zabkásánkban juharsziruppal és rizsecettel, remekül működött.)

Vissza fogunk térni, nem kérdés.

Minél több baráttal, hogy minél több újabb fogást kóstolhassunk meg.