100 szegény gyermek ebédel a kínai szakácsnál Budapesten

Vágólapra másolva!
50 gyermekotthonban élő és 50 nagyon szegény pesterzsébeti, kőbányai és csepeli gyermeket lát ma vendégül a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal közösen a budapesti Gizella úti éttermében Wang Mester. A kínai szakács rendszeres segítő akcióival szeretne visszaadni valamit az őt befogadó magyar közösségnek és közelebb hozni egymáshoz a magyarokat és a kínaiakat.
Vágólapra másolva!

„Egy napon a Batmant néztem az alig két éves kisfiammal. Elhangzott a filmben egy mondat:

Korábban is láttam már ezt a filmet, de igazán akkor érintett meg ez a gondolat, amikor a gyermekemmel közösen néztük. Úgy gondoltam, hogy valamit valóban tenni kell és egyúttal vissza is szeretnék adni valamit a magyar közösségnek, amely több mint 20 évvel ezelőtt befogadott engem.”

Ebéd együtt: fontos Forrás: Wang Mester Konyhája

Mivel alapvetően van egy étterme, ő maga séf, úgy gondolta, hogy ebből szemszögből közelíti meg a kérdést. Eszébe jutott az is, hogy milyen szörnyű lenne az, ha a gyermekének nem lenne elég ennivalója. Tudja azt, hogy egy gyermek már azért is szomorú tud lenne, ha nem kapja meg a kedvenc csokiját például.

A keresgélés során talált rá a Gyermekétkeztetési Alapítványra, akikkel rögtön megértették egymást. Berta Klára, alapítványi munkatárs elismeri, hogy bár rengeteg adományozójuk van decemberben, „azonban a gyerekek nem csak decemberben éhesek. Nagyon nagy dolog az, hogy Wang Mester gondolt rájuk most, amikor nincsen iskola és amikor sokan nem tudnak ingyenesen étkezni”.

Wang és a gyerekek Forrás: Wang Mester Konyhája

Jelenleg Magyarországon 80 ezer gyermek éhezik napi szinten. Berta Klára bízik benne, hogy tudják folytatni az együttműködést és bízik abban is, hogy további gyermekeket is be tudnak még vonni a kínai gasztrokalandokba.

És, hogy mi lesz a menü? „Bevallom őszintén, én kértem, hogyha lehet, akkor

a sült krumplit ne hagyják ki a rendszerből, mert azt imádják a gyerekek!

Ritkán jutnak hozzá sajnos - főleg azok, akik nem is minden nap jutnak élelemhez” - árulta el Berta Klára.

Egy a vendégek közül Forrás: Wang Mester Konyhája

Természetesen a kínai jellegű, ázsiaibb fogások is terítékre kerülnek, de alapvetően egy gyermeki ízléshez közelebb álló, kevésbé idegen menüsorral készülnek Wangék. Az biztos, hogy az asztalra kerül majd csirke, rizs, tészták, zöldségek, fafül gomba, zeller és persze valamilyen desszert is. Sokak számára ez lesz az első alkalom, hogy kínai ételeket kóstolnak, így – Wang szavaival -

A gasztronómiai és ázsiai kulturális élményen túl (hiszen nem csak egy büféről, hanem egy színvonalas, Gault & Millau kalauz által ajánlott étteremről van szó) egy játékos, felhőtlen délutánt is szeretne szerezni Wang a kis vendégeinek, így aztán majd bohócok is szórakoztatják a gyerekeket.