Beleszeretett a juhfarkba a világhírű amerikai borszakértő

2016 hungary royal somlo somlo vinography wine
Vágólapra másolva!
Ezt az írást az Atlanti-óceán közepén kezdtem el, hazafelé tartva magyarországi látogatásomról. A csendes, elsötétített Airbus A380-as alsó szekciójában egy kávé mellett kiváló alkalmam nyílt emlékezni mindarra, amit a furmint hazájában tapasztaltam – például azzal, hogy egy hétig küzdöttem az Apple automatikus javító funkciójával, mert a furmint szót folyamatosan „ferment”-re, azaz erjesztésre akarta javítani. 
Vágólapra másolva!

Így látja Magyarországot a világ egyik leghíresebb borszakértője

A vitaindító, a hazai borpiacot külső, szakértői szemmel vizsgáló cikk eredetije a Vinography.com amerikai szakmai portálon jelent meg - változtatás nélkül közöljük.

A vendégcikk szerzője Alder Yarrow, aki a világ egyik legbefolyásosabb borszakírója, a Vinography alapítója és Jancis Robinson állandó rovatvezetője, megannyi borral kapcsolatos könyv szerzője.

2012-ben a Pannon Bormustrán bírált, amikor életében először találkozott a juhfarkkal. Saját elmondása szerint azonnal beleszeretett ebbe a fajtába, és azótan várja az alkalmat, hogy a Somlóra látogathasson. A Furmint USA formáció és a Somlói borászközösség ill. Hegyközség segítségével és szervezésével hat év után idén teljesült ez az álma.

Magyar bor: remény, álmok, örökség és fejlődés

Utoljára 2012-ben voltam Magyarországon, amikor az akkori legrangosabb nemzeti borversenyen, a Pannon Bormustrán bíráskodtam, miközben fantasztikusan sokat is tanultam. Ezért is fogadtam el a meghívást, hogy bíráljak - amit egyébként nagyon ritkán teszek, mert

a bíráskodást brutálisan hálátlan feladatnak tartom

- cserébe lehetőségem nyílt gyorsan és széleskörűen megismerni egy olyan ország borait, amelyekkel mindaddig csak pár édes tokaji aszú és száraz furmint kóstolása révén találkoztam.

Pillanatkép Somlóról Forrás: Alder Yarrow

A mostani utazásom egyenes következménye volt az elmúlt látogatásomkor szerzett pozitív benyomásoknak, egészen pontosan egy juhfark nevű szőlőfajta csodájának, aminek a nevét folyamatosan felkiáltójelekkel akarom leírni, mert olyan vibráló és élénk a szájban az íze. Végül öt napot töltöttem Magyarország legkisebb borvidékén, Somlón, amit a juhfark otthonaként ismerünk.

A pár élvezetes pár nap után, további nagyon sűrű két és fél napot voltam Tokajban, hogy lássam, hogy fermentálódnak – ööö… furmintálódnak – az ország legismertebb régiójában a dolgok mostanában. Ehhez jött még hozzá egy nap csavargás Budapesten, aminek eredményeképpen pár olyan benyomásról fogok beszámolni (eléggé felületes hitelességgel), amit a korábbi 4 évhez képest változásként éltem meg.

Budapest életre kel

Amikor először jártam itt, Budapest lenyűgöző helyként mutatta magát, óvilági és grandiózus sármmal felvértezve. Ugyanakkor a Duna és az építészet nyilvánvaló szépsége mellett Budapest kevésbé tűnt csábítónak, mint más kelet-európai fővárosok. Bezzeg most! Örömmel tapasztaltam, hogy egy

sokkal energikusabb, általános vibrálás lett úrrá rajta,

ami érzékelhető például azon, hogy mekkora forgalom van a mellékutcákban, vagy hogy a borbárokban nincsen szabad asztal.

A Borkonyha Budapesten Forrás: Alder Yarrow

Az utolsó látogatásomkor, ami az év ugyanezen időszakára esett, bármelyik étterembe vagy borbárba bemehettem, találtam magamnak helyet az egyébként félig üres egységekben. Ez alkalommal azonban egyenesen szívességet kellett kérnem egy ismerősömtől, hogy bejussak a város öt Michelin-csillagos étterme közül az egyikbe, ahol aztán két órán keresztül részese lehettem annak, ahogy az elképesztően kozmopolita hátterű vendégek csevegnek egymással és a több nyelven beszélő, rendkívül figyelmes személyzettel. A vacsorám a Borkonyhában kiváló volt, és a borkóstolás, amelyet a helyi sommelier-k vezényeltek le, ugyanolyan jó volt, mint bármely egyesült államokbeli étteremben, ahol eddig jártam.

A Borkonyha és az általam meglátogatott más éttermek menüje és a boltok kínálata a gasztronómia színvonalának emelkedését tükrözte, illetve azt, hogy nő a hangsúly a helyi termékek felhasználására, ami a világ gasztrotrendjein belül is egy fantasztikus fejlemény.

Öröm látni a termelői piacok növekvő számát Budapesten. Az egyik például egy romkocsmán belül működik, amely intézmény egy újabb élő bizonyítéka a város dinamikus jelenének.

A romkocsma pontosan az, aminek hangzik: egy kocsma, amit a legkülönfélébb kétséges külsejű, leginkább elhagyott épületekben nyitnak meg,

visszarángatva ezzel a helyszínt az életbe, kivonva így a hatóságok végleges ítélethozatalának következményei alól (vagy éppen azok ellenére). Ezek a helyek most nagyon felkapottak, leginkább a VII. és a VIII. kerületben terjedtek el, mint New Yorkban az ún. „Meatpacking” negyed divatos éttermei az elmúlt 10 évben.

Termelői piac a Szimplában Forrás: Alder Yarrow

Micsoda eklektikus háttér ez egy vasárnapi termelői piacnak, ami tömve van helyiekkel és kiváló árusokkal, na meg néhány hozzám hasonló ámuldozó turistával! Itt volt pl. két méztermelő, akik mindegyike legalább negyvenféle különböző mézet kínált. Kisebbfajta inzulinsokknak néztem volna elébe, ha nem gyakorlok önfegyelmet a kóstolással.

Budapest már eddig is eléggé lenyűgöző volt, de most már lehengerlő – legalábbis az én véleményem szerint. Toljátok oda bor- és kajakedvelő hátsótokat, amíg még tudtok normális áron szállást foglalni magatoknak! Ja, és ne felejtsetek el belekalkulálni az utazásba pár napot pluszban az ország számos borvidéke közül valamelyik meglátogatására!

Javuló minőség és állandóság a borban

Hasonlóan más olyan óvilági országokhoz, amelyek csak a kilencvenes évek elején kezdték újraéleszteni minőségibor-készítési hagyományaikat (mint pl. Törökország és Görögország), a legutolsó látogatásomkor

Név szerint néhány: új tölgyfa hordók, magas alkoholszintek és – bár ez itt kevésbé jellemző – nemzetközi fajták.

Romkocsma a belvárosban Forrás: Alder Yarrow

A borok minősége a rettenetes és a kimagaslóan jó között váltakozott, a két véglet között bármi előfordulhatott. Ez az ingadozás még mindig jelen van (de könyörgöm, egyébként meg hol nincs jelen, legalábbis valamilyen szinten), viszont határozottan úgy tűnik, hogy a színvonal általában jobb lett. Ennek a trendnek a legkönnyebben beazonosítható megjelenési formája valószínűleg a száraz tokaji furmint.

A száraz furmint „kitalálása”

Bár törvénybe még nem iktatták, de az állami hatóságok képviselői nyíltan úgy beszélnek a furmintról, mint „a” nemzeti szőlőfajtáról. A rendszerváltás utáni magyar borágazat, ezen belül is különösen a tokaji régió újjászületése annak köszönhető, hogy sikerült száraz asztali borokat készíteni ebből az egyébként a régió egyedi édes boraiért felelős szőlőfajtából.

A tokaji aszú és a régió nemesrothadás-alapú édes borainak készítése visszaszorulóban van sajnos, ugyanakkor

egyre több termelő készít száraz furmintot, ami korábban ritkaságnak számított.

A korábbi látogatásom alkalmával sokkal több változékonyságot találtam ezekben a borokban, mint amivel most szembesültem. Jóval kevesebb darabos, szögletes bort leltem abból a fajtából, amik inkább megtámadják, mint simogatják a kóstoló érzékszerveit – a mostani borok között sokkal több volt a kerek, kellemes és jól iható.

Somlói sorok Forrás: Alder Yarrow

A borászokkal folytatott beszélgetéseimből – már amennyire ezeket teljesen átfogónak lehet mondani – azt szűrtem le, hogy ez a változás az alábbiak együttes vagy önálló jelenlétének köszönhető: egy kicsivel későbbi szüret, almasavbontás, picivel több maradék cukor a kész borban és/vagy a tanninok és más összetevők szőlészeti vagy borászati technológiával való kezelése. Egészen pontosan (és meglehetősen tudománytalanul) azt hiszem, hogy sokkal több maradék cukros bort is találtam (3 és 6 gramm/liter közötti cukortartalommal), ami nagyon tetszett.

Tokaj mint az ország legnagyobb presztízsű borvidéke, vagy talán még inkább azok, akik annak pozicionálják (lásd az alábbi problémákat), nagyon keményen dolgoznak azon, hogy az eladásokat, a borvidék hírnevét és borainak értékét növeljék.

Az idén már negyedszerre megtartott Nagy Tokaji Borárverést április 23-án rendezték. Az évről évre stabilan növekvő méretű és bevételű rendezvényt Samuel Tinon borász találta ki a Tokai Borlovagrenddel együtt. A

céljuk az volt, hogy a régió hírnevét növeljék, illetve hogy a köztudatba még inkább bevezessék,

hogy boraik mennyire magas minőségűek is lehetnek.

Hordók sora, bennük a magyar bor Forrás: Alder Yarrow

Ugyanúgy, mint a világ bármelyik árverése, beleértve a modellként szolgáló Hospice de Beaune-t is, ez az árverés is nagy tételben kínál egyedi vagy különleges borokat (hordós, félhordós vagy az idén újdonságként bemutatott, forgalomba nem kerülő mikrotételenkénti kiszerelésekben). A bevételt a régió promóciójára és jótékony célokra fordítják, bár azt is el kell mondani, hogy a jótékonykodás jelen állás szerint még a régióra is jócskán ráfér, merthogy Tokajnak még mindig szüksége van minden lehetséges promóciós segítségre.

„Azt hiszem ez az egyik legfontosabb esemény Tokajban, nemzetközi szempontból pedig a legfontosabb.

– mondja Takaró Rita, a rendezvény marketingszakértője, aki ebben az évben első alkalommal segítette az árverést.

Annak ellenére, hogy nagy presztízzsel rendelkező borokat kínáltak, nem minden tétel talált gazdára a 27-ből, és néhányuk csak a kikiáltási áron kelt el. „Még mindig láthatatlanok vagyunk a piacon” – ismeri el Takaró. „A Tokaj márkanév a szakértők által ugyan ismert, de a fogyasztók köreiben nem."

Páran ezt próbálják megváltoztatni, mint például a Furmint USA nevű különleges projekt, amely egyszerre marketing-promóciós ügynökség és kereskedő is (és bevallom: ez a szervezet finanszírozta az utazásom tokaji részét)

Nyitva vannak a jó pincék Forrás: Alder Yarrow

A Tokaj és Sonoma testvérvárosi viszonyából kinőtt formációt két borszerető üzletember vezeti, akik egyelőre még mindketten főállásban máshol is dolgoznak.

A Furmint USA kóstolókat, közösségimédia-kampányokat szervez és tartalmi marketingszolgáltatást biztosít néhány tokaji termelő száraz furmintjának

Joe Roberts borblogger, -nagykövet segítségével. A kezdeményezés még gyerekcipőben jár, de ha sikeres lesz (azaz sikeresen el tudja adni a tagok borait), könnyen lehet, hogy az első lépést fogja jelenteni afelé, hogy a száraz furmint azzá váljon Magyarország számára, amit a zöld veltelini jelent Ausztriának vagy a sauvignon blanc Új-Zélandnak.

Ez az a fajta faltörő elismerés, amit mindenki szeretne a furmintnak. És ez pontosan az, amit ez a szőlőfajta meg is érdemel.

A tokaji pályaíve

Szóval, milyenek a tokaji borok manapság?

Egyetlen szóval: kiválóak.

A hidegháború végén, az 1989-es rendszerváltáskor Tokaj, hasonlóan a többi magyar borvidékhez, elhanyagolt és szétzilált volt. Azoknak a szőlőterületeknek, amiket akkor még mindig műveltek, óriási mennyiségű bort kellett előállítaniuk annak érdekében, hogy csillapítsák a Szovjetunió szomját. A területek kezelője egy óriási állami borászati üzem volt.

A fal leomlása utáni első befektetők főként külföldiek voltak, ami azt jelentette, hogy a következő 15 évben nagyon kevés kereskedelmi forgalomra termelő magánvállalkozás jött létre, és ezek közül csak néhány volt helyi tulajdonban.

Van jövője a magyar bornak Forrás: Alder Yarrow

2012-ben, az első látogatásomkor már elkezdtek megjelenni a kisebb termelők is itt-ott, de nagyon sok minden megváltozott az utóbbi pár évben. Míg 2012-ben talán tucatnyi független létezett, mostanra a kereskedelmi forgalomban lévő kistermelők száma már eléri a negyvenet.

Nem meglepő módon ezek a termelők – együtt a nagyobbakkal – folyamatosan dolgoznak azon, hogy a minőséget emeljék a régióban, és nagy hangsúlyt fektetnek több más dolog között például a fenntartható szemléletű szőlőművelésre. Különösen feltűnő változás a korábbi látogatásom óta például, hogy kevesebb nyomát láttam a gyomirtó szereknek, sőt több olyan termelővel is beszéltem, akik megemlítették, hogy az erős gyomirtózást szántással és kaszálással igyekeznek kiváltani.

A leginspirálóbb, hogy

számos termelő kezdi kihangsúlyozni a dűlőszelekciót a művelésben.

Bár ez lehet, hogy elsőre nem hangzik túl nagy durranásnak, de Tokajban ez duplán fontos. A dűlők neveinek feltüntetése a címkéken nem csak azt a célt szolgálja, hogy a dűlő sajátosságait és „személyiségét” beazonosíthatóvá tegyék. A dűlőnevek itt azt is jelképezik, hogy a helyiek újraélesztik a régió ősi hagyományait.

Aszús üvegek sora Forrás: Alder Yarrow

Azoknak, akik nem tudják: Tokaj a világ egyik legrégebbi eredetvédett borvidéke. A régi tokaji klasszifikáció számos olyan dűlőt tartalmazott, amiket ma is művelnek. A XVIII. századi térképek részletessége arról árulkodik, hogy voltak idők, amikor a régió a mostaninál sokkal nagyobb figyelmet szentelt ezeknek a dolgoknak. Az, hogy most újra figyelem irányul rájuk, mindenképpen nagyon örvendetes jelenség.

Somló felemelkedése

Bár Somló parányi méretű, de a nemzetközi borvilágra tett potenciális hatása emlékeztet arra, ahogy Santorini, az Etna vagy Korzika nyűgözi le a borértőket. Bár sok akadálya van még ennek a felemelkedésnek, itt van például maga az a tény, hogy a borokat nem nagyon lehet kapni Amerikában (bár a magyar piacra is specializálódott Blue Danube portfóliójába bekerült már pár új tétel).

De emlékezzetek majd a szavaimra!

Ugyanúgy, mint ahogy a többi vulkanikus terroirbor megbabonázta a sommelier-k ízlelőbimbóit világszerte, a Somló is fel fogja tudni venni a versenyt ebben a mezőnyben! Én személy szerint mindent meg fogok tenni, hogy ez megtörténjen, mivel utazásom során mélységes szerelembe estem ezzel a vidékkel és a boraival.

Cél a nemzetközi piac Forrás: Alder Yarrow

A múltat elfeledni

Bár jelentős a fejlődés, ennek ellenére a borászokkal és a magyar borágazat résztvevőivel folytatott minden beszélgetésemben ott volt egyfajta keserűség és frusztráció. A hidegháború strukturálisan bénító hatásai még mindig visszacsengenek az országban. Ezek egyik legszembetűnőbb megnyilvánulási formája maga a kormányzat, amely úgy tűnik, nagyobb hangsúlyt fektet arra, hogy az állami bortermelést árassza el támogatásokkal ahelyett, hogy általánosságban támogatná a szőlő- és bortermelést.

Például több tízmillió dollárt költöttek arra, hogy az állam saját tokaji borászatában emelkedjen az előállított borok minősége, ugyanakkor

nagyon kevés pénz (és figyelem) jutott arra, hogy a tokaji borokat általánosságban segítsék a piacra jutásban.

Minden új kormányzati testület előbb vagy utóbb zászlajára tűzi a magyar bor promóciójának ügyét, de a pénz valahogy soha nem jut el a Wines of Hungary ernyőszervezethez, vagy ha mégis, sosem tudják úgy elkölteni, hogy a befektetés valóban eredményeket is hozzon. A regionális bormarketing-szervezetek (amiknek az lenne a feladatuk, hogy elsősorban az adott régió marketingjére és promóciójára fókuszáljanak) mintha nem is léteznének: Tokaj esetében, de más régióknál is, ezek nem átfogóan és nem hatékonyan működnek, megbénítja őket a belső politikai viszálykodás (itt meg kell említenem, hogy mindezek ellenére a somlói hegyközség felvállalta a repülőjegyem finanszírozásában való részvételt, ami nem kis hozzájárulás és eredmény egy ennyire kicsi borrégió számára).

Bár nagyon jó okok vannak arra, hogy mi miért van úgy, ahogy (bármennyire is frusztrálóak ezek az okok), az ember mégis nehezen érti meg, hogy a világ egyik legrégebbi és leghíresebb borvidékének miért nincsen olyan, regionális marketingszervezete, mint például a kaliforniai Napa-völgy borászainak társulása vagy a burgundiai „Bureau Interprofessionnel des Vins de Bourgogne”.

Az egyik kulcstényező Magyarországon persze egészen egyszerűen a pénz.

A tokaji borokból nem adnak el eleget, vagy nem elég magas áron ahhoz, hogy a termelőknek maradjon elég pénzük valakit megfizetni, hogy segítse a boraik értékesítését. Persze más európai országokban a kormányzat nagyon sok pénzt ad hasonló szervezeteknek, de Magyarország felháborítóan és elképesztően nem hajlandó erre. Ehelyett új állami borászatokat építenek, vagy londoni székhelyű PR-cégeket bíznak meg azzal, hogy tanulmányokat írjanak arról, amit már amúgy is mindenki tud, nevezetesen hogy a tokaji „brand” alacsony ismertséggel rendelkezik a világban.

Érdemes felfedezni a magyar borvidékeket Forrás: Alder Yarrow

Amikor a borászokkal való beszélgetéseim során megértettem, hogy mennyire szükségük lenne arra (és mennyire megérdemelnék!), hogy segítsék őket abban, hogy ezeket az egyedi borokat a világpiacon be tudják mutatni minél több vásárlónak, eléggé felbosszantottam magam. Az ország minőségi borainak promóciója drámai hatással lehetne az ország gazdaságának egészére, rövid és hosszú távon is.

Nemcsak az exportbevételek emelkedhetnének, hanem a turizmusból származó bevétel is.

Egész egyszerűen szégyen, hogy ez az ország nem tudja összeszedni magát, és jobban hirdetni a borait!

Úgy gondoltam, én a magam részéről meg fogok tenni minden tőlem telhetőt. Maradjatok „vonalban” a következő hetekben a látogatásomról szóló beszámolóm további részeiért a Vinography.com-on. Mindeközben pedig igyatok pár pohár furmintot és juhfarkot!

(Fordította: Cartwright Éva, lektorálta: Hatvani Szabolcs)