Ha idegenek kínálnak édességgel, fogadd el!
Dávid konyhája
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Megosztani idegenekkel az ételünket már nemcsak bibliai alapú jócselekedet: pénzt is lehet keresni azzal, hogy felajánlom az érdeklődőknek, egyék meg ők, amit a saját konyhámban sütöttem. Pár kattintás, és már láthatom is, hol főznek vállalkozó szellemű konyhatündérek a közelemben, és mennyiért ugorhatok be hozzájuk enni egy jót. És igenis van ingyen ebéd!
Gyönyörű, szecessziós hangulatú ház rózsaablakokkal: a kloroformmal dolgozó szervkereskedők bázisát nem ilyennek képzeli az ember. Azért mégiscsak furcsa érzés bekopogni Attilához, akiről nem tudunk semmit, csak azt, hogy ma az ő konyhájában ebédelünk, az ő főztjét esszük.
Odabent kisgyerek gügyög az anyukájának, Attila pedig előzékenyen vendégpapuccsal kínál,
és asztalhoz ültet. Egyre kevesebb gondolatunk kering a kloroformos kendő körül, és amikor belekóstolunk a házi készítésű, különleges, japán currybe, minden aggályunk végleg elszáll.
Igaz: ha az Uberrel megoszthatjuk az autónkat bárkivel egy kis pluszkeresetért, vagy az Airbnb-vel kiadhatjuk az üres szobáinkat a kispénzű turistáknak, miért ne adhatnánk a főztünkből bárkinek, aki egy otthonos kis konyhában kóstolná meg a házias kosztot az éttermi konzumízek helyett?
A Yummber nevű alkalmazás épp ezt teszi lehetővé: az egyik félnek azt, hogy leakasszon egy kis plusz zsebpénzt a főzőtudománya vagy a vendégszeretete révén, a másik félnek azt, hogy nap mint nap szívvel-lélekkel főzött, igazi nagymamakonyhája-aromájú ételeket kóstoljon meg.
„Három éve épp egy koprodukciós nagyjátékfilmet készítettem elő, emlékszem, pont Gérard Depardieu ügynöke hívott, mikor indul a forgatás. Előző nap kaptam a hírt, hogy a Filmalap támogatni fogja a filmet: ilyenkor, amikor önelégült eufóriámban úgy gondolom, hogy túl vagyok egy akadályon, rögtön beleszaladok egy újabba.
Épp egy Uberben utaztam, éhes voltam, és arra gondoltam, milyen jó lenne egy ilyesmi alkalmazásban látni, hogy a városban épp ki, hol, mit főz.
Az ötlet annyira felizgatott, hogy azonnal fölhívtam egy informatikus haveromat, még az éjjel leírtam a vázlatot, és pár hét múlva már össze is állt a csapat. Persze Murphy törvénye szerint a forgatás szépen elcsúszott, a Yummber viszont megvalósult” – emlékszik vissza a kezdetekre Kalmár Péter, az alkalmazás kiötlője.
A Yummber Vak előítéletetek című reklámja
És az ötlet a valóságban korántsem annyira különös, mint amennyire annak tűnik: ha az ember egyszer már ott van, semmi sem tűnik természetesebbnek, mint más ember konyhájában enni. Az élmény valójában nem igazán tér el attól, mint amikor egy kisebb, családiasabb étteremben kedves velünk a pincér.
Sem betolakodónak nem érezzük magunknak, sem az intimitás nem túlzott.
A vendéglátók stratégiája eltér: László gyorsan leszögezi, hogy magunkra hagy, de azonnal szóljunk, ha szükségünk van valamire. Attila a konyhában marad, de diszkréten félrehúzódik, Anna pedig egész egyszerűen rákérdez, mit szeretnénk inkább, beszélgetni, vagy hogy békén hagyjanak.
„Amikor az elején nyakig benne voltam, úgy éreztem, enyém a világ, és pár hónapra vagyok a Nobel-díjtól, vagy attól, hogy dollármilliárdos legyek. Aztán ahogy haladtunk előre az időben, egyre tornyosultak a gondok. Nem annyiba fog kerülni, nem addigra készül el... A jogi dolgokkal nem is foglalkoztam, csupán az izgatott, hogy
ez is legalább annyira illegális lesz, mint az Uber,
és ez heveny erekciót okozott már akkor. Ez azóta is tart. Amúgy meg kövesse a jog az életet, nem az a dolgom, hogy egy innovációt a jelenlegi ostoba szabályozáshoz igazítsak!” – jelenti ki lelkesen Kalmár.
Vendéglátás és vendégül látás
Mindenesetre semmi sem egyszerűbb, mint elkezdeni Yummberezni: telepítem az alkalmazást, megadok pár adatot, és már látom is, ki mit főz mostanában, és mennyit kér egy adagért belőle. Az alkalmi szakácsok leírják, mivel várnák a kedves vendéget, hányan férnek el náluk, milyen időpontban alkalmas a vendégfogadás, plusz látható egy rövid bemutatkozás, és persze a korábbi kuncsaftok értékelésének összegzése.
Első alkalommal tutira mentünk: legyen közel hozzánk, és azért legyen valami különleges is az ételben, paprikás krumpli otthon is van. Egy afféle olasz-magyar fúziós fogás mellett döntünk:
szalonnás-paradicsomos gnocchi, nyúllal.
Pontosabban egy nyúl társaságában: a vendéglátó takaros lakásában egy háziállat-státuszban élő, kellemes kisugárzású ebédelő partner, egy lógófülű nyúl is vár bennünket. Az ebéd pazar és roppant olcsó: fejenként ezer forintért annyiszor szedünk a tálból, ahányszor nem szégyellünk, ráadásul házi pálinkával, jeges teával és kávéval is megkínálnak.
Igaz, utóbbival csak titokban. „Nagyon vékony a határ vendéglátás és vendégül látás között” – utal a törvényi szabályozás faramuciságaira László, aki egyébként korábban profiként is dolgozott már a étteremben. Ahhoz, hogy egy yummberezőre ne vonatkozzanak a civilként
abszolút betarthatatlan vendéglátós szabályozások,
nem lehet egy bizonyos mennyiségnél több adag ételt kínálni, és például a jövedéki terméknek számító kávét sem szabad meghirdetni – mi is csak baráti alapon fogadjuk el.
László azt mondja: azért ilyen olcsó nála az ebéd, mert még kezdő, először is azt szeretné, ha a potenciális vendégek megismernék, és jó tapasztalatokat szereznének a nappalijában. A környéken egyébként rengeteg az ügyvédi iroda, még a házban is van belőle néhány, így a lehetséges vásárlók köre széles.
László találékony: az obligát ebédfogások mellett olyan egyedi ötletekkel színesíti a palettáját, mint a reggeli elvitelre szánt bagett-szendvicsek, az uzsonnaidőben kínált joghurtos finomságok, vagy húsvét környékén a különféle hidegtálak.
Ha pedig nem jönnek vevők és megmarad az étel, legfeljebb megesszük a párommal vacsorára”
– mondja.
Ebéd- és pénznyelő
A fizetés nemcsak diszkrét, egyszerű is. Aki utazott már Uberrel, pontosan tudja, miről van szó: a program használatának kezdetén megadjuk a bankkártyaszámunkat, és ha az utolsó ujjunkat is megnyaltuk az ebéd után, a Barion nevű, a PayPalhoz hasonló, de magyar program automatikusan levonja tőlünk az adott összeget, a szakácsot pedig azzal a lendülettel ki is fizeti. Számlát adni nem kell: a vendéglátóknak az adóbevallásukban kell feltüntetni az így szerzett bevételt.
De úgy tűnik, hamarosan ennél is egyszerűbb lesz a helyzet: Kalmár beszámol róla, hogy régóta tárgyalnak a Nemzetgazdasági Minisztériummal, és jó esély van rá, hogy a Yummber törvénymódosítást fog generálni. A tervek szerint akkor a Yummber Hungary Kft. vonna le egy minimális részt a kifizetésekből, és
a cég fizetné be az adót az egyes vendéglátók helyett.
„Egyelőre többet nem mondhatok, de már ezért is lehet, hogy várbörtönbe kerülök” – zárja rövidre a témát Kalmár.
A cég működésével amúgy a NAV is abszolút tisztában van. „Egyetlen egyszer kérték tőlem elvitelre az ételt, rögtön a legelső vendégeim – aztán kiderült róluk, hogy ők valójában adóellenőrök” – emlékszik vissza Attila a japán sertéshúsos curryje nyomainak feltakarítása közben. Úgyhogy a NAV jó alaposan, hónapokig vizsgálódott. „De nem volt semmi probléma, kedvesek voltak, csak a rendszer működése érdekelte őket” – siet megnyugtatni együtt érzően aggódó arcunkat látva Attila.
Nem mintha a működtetőknek olyan nagy biznisz lenne ez a vállalkozás: a jövedelem abból származik, hogy a Yummber levon 15-20% jutalékot (minél több az egyes vendéglátók ajánlata és vendége, azaz minél „jobban teljesítenek”, annál kevesebbet).
„Egy ilyen típusú startup nem nagyon lehet nyereséges, de még nullszaldós sem, ha csak itthon működik. Ahhoz, hogy piaci haszonról beszélhessünk, legalább 20-30 ország 100-150 városában kellene jelen lennünk, méghozzá nem középiskolás fokon.
Addig a vállalkozás csak emészti a pénzt,
főleg marketingre, promócióra és üzemeltetésre. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy bevezetésként ingyen ebédeket kínálunk minden új regisztrálónak” – utal Kalmár az új regisztrálókat szívélyesen üdvözlő, automatikus 2500 forintos egyenlegfeltöltésre.
„Így mi mindennap ingyen ebédelünk a barátommal: főzök hat adagot, négyet meghirdetek, és az ebből származó bevételből pont kijön a bevásárlás minden költsége” – mondja Anna, aki egyébként kifejezetten népszerű a yummberezők körében az ázsiai fúziós konyhájával: az elmúlt hetekben már legalább 60 vendége volt, hiszen munkakeresés közben mindennap tudott főzni.
Szűrt társaság
Amikor arról kérdezem a fiatal, törékeny lányt, nem fél-e attól, hogy idegeneket engedjen be a lakásába, amikor egyedül van otthon, azt feleli:
Ó, én végigstoppoltam Európát, ezek után dehogy félek!
Különben is, ez abszolút szűrt társaság: aki egy ilyen alkalmazásra regisztrál, aligha baltás gyilkos.”
Ez egyébként a másik oldalról is igaz: aki szívesen ajánlja fel a főztjét a Yummberen, valószínűleg főz olyan jól, hogy érdemes legyen beugrani hozzá. Vagy ha nem, arra még mindig ott a kétoldalú értékelési rendszer: a vendég a vendéglátót, a szakács a fogyasztót értékelheti. A bejelentkezés az applikáción pedig nem jelent automatikus elfogadást: a vendéglátó eldöntheti, szeretné-e fogadni a jelentkezőt.
Amikor arról kérdezem a vendéglátóimat, mit hiányolnak a Yummberből, azonnal azt felelik:
túl kevés a vendég.
A vendég viszont úgy látja: egyelőre nincs annyi séf, hogy a város bármely pontján bármikor lehessen találni közeli lehetőséget. Pedig a Yumberre már több mint 400-an regisztráltak az indulás óta a szolgáltatói oldalról, tehát velük meg is telne a város. Mégis: mostanában napi hat-hét ajánlat számít általánosnak, az elmúlt három hétben pedig nagyjából húsz-huszonöt névvel találkoztam.
„Rátapintottál a legfájdalmasabb pontra. Ez visszavezethető arra, hogy tavaly nyár végén, amikor megjelentünk az alkalmazással, még rengeteg technikai probléma volt, és hiába volt jó a sajtónk, sem a konyhák, sem a vendégek nem tudták használni a rendszert, mert
több volt benne a hiba, mint amennyi működött volna.
Viszont ahogy elkezdtük rendbe tenni az informatikát, addigra már kimentünk a köztudatból. Most különféle promóciós akciókkal épp azon dolgozunk, hogy visszanyerjük a házigazdák joggal elvesztett bizalmát” – vallja be Kalmár Péter. A javulás szemmel látható: „Amióta elérhető iPhone-on is az alkalmazás, sokkal többen jönnek” – mondja Attila, hozzátéve: volt már, aki Uberrel szállíttatta el magát hozzá.
Igaz, a választék így is sokszínű: akad főzelék virslivel, van magyaros és vegán konyha, és a beszámolók szerint regisztrált a rendszerben a Bocuse d’Oron részt vett séf is. Árban pedig a 800 forintos egytálételtől kezdve az 1200-1500 forintos kétfogásoson át a kissé talán túlárazott 850 forintos ivójoghurtig terjed a paletta. Rosszat pedig a rövid tesztelési időszak alatt egyszer sem ettünk, kiemelkedően jót viszont igen.
Amilyen egyszerű a Yummber királyi főkóstolójának jelentkezni, annál nem sokkal bonyolultabb szakácsként sem bekerülni a kötelékbe – de az új jelentkezőket Kalmárék alaposan letesztelik. „Még az elején volt olyan szakács, aki azzal hívott föl, hogy ő szívesen részt venne ebben az egészben, de
még annyira sincs pénze, hogy bevásároljon.
Oké, mondtam, állítsa össze egy hétre előre, hogy mit szeretne főzni, és én odaküldöm neki az alapanyagokat. Meglepődött. »Tényleg? Ilyen is van?« Volt. Azóta boldogan főz. Talán erre vagyok a legbüszkébb. Aztán olyan vendéglátás is történt, aminek a vége eljegyzés lett. Nemrég kértek föl esküvői tanúnak. Ezek a szép részei a sztorinak.”