Falábú Jancsi, az Ilkovics büfé réme

Közveszélyes munkakerülők lebujának kiáltották ki, a rendőrség, ha tehette, célirányos razziákkal zaklatta a vendégeket. Az 56-os forradalom idején még hírhedtebb lett az Ilkovics: a legendák szerint az innen kitóduló galeri hergelte fel a békés tüntetőket annyira, hogy a megmozdulásból véres események lettek. Ha volt mesébe illő és mesékkel színezett büfé Budapesten, akkor ez az.

Amilyen rossz híre volt a háború után, olyan szimpatikus és népszerű hely volt a húszas és harmincas években. A nevét eredetileg ts-véggel író Ilkovits Izidor 1889-ben Újcsanálos községben, Zemplén megyében, zsidó családban született. Eredeti szakmája szerint mozigépész volt, de nem állt tőle távol a konyhák és söntések világa, hiszen nagyapja fogadót, apja pedig vendéglőt üzemeltetett – az ő első pesti üzlete 1907-ben nyílt meg.

Izidor a család támogatását élvezve 1925-ben önállósult, megvette a mai Teréz körút 62-alatt működő kisvendéglőt. Tevékenysége 1937-ig folytatódott, amikor üzleteit névben, azaz strómanként a Szőlőskert Szövetkezet vette át.

A háború után megpróbálta újrakezdeni a munkát, de hamar a távozás mellett döntött,

a helyet öccse, Miksa igyekezett tovább üzemeltetni. Izidor Izraelbe emigrált, Tel-Avivban hunyt el 1949-ben.

A sarkon az Ilkovics Forrás: Mihalik István / fortepan.hu

Sok munka, nagy haszon

Ennyi a rövid történet, de a pár mondatos korrajz mögött sokkal több van: a remek üzleti érzékkel megáldott családfő tulajdonképpen létrehozta a Budapest első gyorséttermét.

Tisztában volt vele, hogy a város szívében, a Nyugati-pályaudvar mellett mennyi éhes ember fordul meg:

utazók, rakodómunkások, kispénzű széplelkek, munkások és kispolgárok számára akart főzni. Tudta, a kis haszonkulcsot a nagy forgalom ügyesen kompenzája.

Zsenialitására jellemző volt, hogy mert szakítani a kor bevált üzleti modelljével. Ahelyett, hogy kiskirályi szerepben tetszelgő beszállítókkal szerződött volna, amit csak lehetett, a 2000 hold földdel dolgozó nagygazda vejétől szerzett be. Érezte, több lábon kell állni, így 1927-ben likőrüzemet és konzervgyárat létesített, amelynek tevékenységét mosoda egészítette ki. Még a zsír- és csonthulladékról is gondoskodott, hiszen a szappangyárában azokat is fel tudta dolgozni. Ez sem volt elég neki, hiszen éjjeli műszakra átállított cukrászműhelyt is fenntartott, így a reggeli nyitásra friss és olcsó péksütemény várta a betérőket –

nála már reggel hatkor jól lehetett lakni.

A bort sem készen vette: a szőlőt vásárolta fel, pincészeteket kibérelve készítette saját borát, majd saját pálinkáját – a korabeli beszámolók szerint a mai Skála irányába nyitott kocsmapultban akár napi 100-150 liter tömény is elfogyott.

Konyhások az Ilkovicsból Forrás: Nagy József / fortepan.hu

Az első hazai látványkonyha

Az Ilkovics másik, a Jókai utca felöli oldala talponálló- és hagyományos, asztalos étteremként működött. Felismerve az igényeket és kamatoztatva eredeti gépésztechnikusi végzettségét,

szagelszívókat is épített, így a vendégek nem zsírszagúan, kifőzdés bűzzel a ruhájukon tértek haza.

Nem csak ebben volt első, hiszen a látványkonyhát is ő hozta be Budapestre, az üvegfalon át a vevők megfigyelhették, miként készül el palacsintájuk vagy rósejbnijük. A leírások alapján az első olasz presszógép és a kóracél edények is nála bukkantak fel először.

Étellifteket is építettek az Ilkovicsba. A négy gép segítette a pincéreket és a szakácsokat abban, hogy a nagyszámú vendéget gyorsan szolgálják ki: csak leadták a rendelést, majd a pincében összeállították azt – tényleg ez volt Budapest első gyorsétterme.

A hazai szakma csodájára járt saját tervezésű hűtő-fűtő berendezésének: nála tényleg hideg volt a sör és meleg volt a tea és a forralt bor. A reklámértéket felismerve újításait szívesen bemutatta a sajtónak, sőt marketingre is költött. A kor fennhéjazó dzsentri világából pénze és sikerei ellenére is kilógott, ha kellett, maga is beállt dolgozni, de nyitott volt alkalmazottai újító, jobbító ötleteire, amelyeket pénzzel is szívesen honorált.

A pincéreket megbecsülték, jó munkát végeztek Forrás: Nagy József / fortepan.hu

Rend volt és tisztaság

Annak ellenére, hogy a közönség vegyes volt, Ilkovics utasítására a pincérek mindenkit a megfelelő helyre irányítottak – nem csak az étteremben, a söntésben is rend volt. Felismerve a tisztaság előnyeit,

a kor szintjén nagynak számító, tízfős takarítóbrigádot tartott.

Az ellenőrzést nem bagatellizálta el, hiszen a család számára fenntartott lakásból közvetlen bejárat nyílt a konyha felé – valaki mindig szemmel tartotta a helyet.

Lázin Miklós András cikke szerint feljegyezték róla, hogy az ő heringje tavi hal volt, a bécsije meg tehéntőgyből készült, ennek ellenére nagyon ment a hely: hétköznap akár ötezer embert is kiszolgáltak az Ilkovicsban, csak a pörköltbe napi egy mázsa hús elfogyott, de a krumpliból is több mint fél tonna kellett.

Új élet, rossz élet

Ahhoz, hogy tisztán lássuk, mivé lett a hely a világháború után, érdemes belelapozni Havadi Gergő remek tanulmányába, amely Az Ilkovics büfé története és mítosza egykori vendégei emlékezetében címmel érhető el.

1956, Népbüfé, vagyis az Ilkovics Forrás: Pesti srác / fortepan.hu

A második korszakra

sokan úgy emlékeznek vissza, mint a város legdurvább lebujára:

már a működése idején is legendák keringtek róla – ezek egy része igaz volt, de nagyon sok túlzás kötődik a létesítményhez.

„A kocsma ’56-os nimbuszát erősítette a közönségéhez eleve pejoratív módon viszonyuló szervek ellenség- és bűnbakképző álláspontja, így a forradalmat követő ellenforradalmi sajtópropaganda részben az Ilkovics hangos közönségét, a kocsmatöltelékeket okolta az október 23-i helyzet radikalizálódásáért.” – írja Havadi.

Razziák és gengszterek?

Az egyik leggyakoribb tévhit, hogy „az 1945-től az 1956-os forradalomig terjedő időszakban Budapest egyetlen éjszaka is nyitva tartó kocsmája és ezzel a belvárosi éjszakai élet egy meghatározó tere volt.” – a tanulmány sajtóforrások és levéltári dokumentumok alapján cáfolja. Ennek ellenére kár lenne mentegetni a Népbüféként működő Ilkovicsot, hiszen

a szakszerűséget nélkülöző, rosszhírű talponállóvá züllött, melyet a rendőrség ellenséges gócpontként tartott számon,

amelynek inkriminált vendégeire időnként, egy-egy razzia keretében lecsaphatott.”

1956 október 15: ebben is emlegetik az Ilkovicsot Forrás: Origo

A nagy múltú helyek nem sok esélyt kaptak: ha nem tudták politikai okokból elvenni, akkor gazdaságossági szempontból történt az államosítás. Az Ilkovicsnak is az adótartozás lett a vége – érdekesség, hogy

az összeírásban 152 alkalmazott szerepel, nála többet csak Gundeléknál láthattunk.

„Az Ilkovics felszámolását 1949. március 8-án kelt, 10.061/1949.II/2. számú leiratával Rónai Sándor kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter rendelte el. A Gazdasági Főtanács utasítására az állami Községi Élelmezési Nemzeti Vállalat 150 ezer forintot fizetett be a Pénzintézeti Központnak a Marx téri üzletért.” – olvashatjuk Havadi Gergőnél.

A harmincas évek remek, jó hírű gyorsétterméből hamar a rendőrségi iratokban szereplő lebujjá vált. Egy 1955 szilveszterét megelőző biztosítási akcióban az Ilkovicsot a veszélyes létesítmények között listázták, ahol gyakori volt a verekedés, az üzérkedés és a prostitúció.

Szadista Sári és Falábú Jancsi

Falábú és rossz hírű társai Forrás: Origo

Az 1956-os év gasztronómiáját áttekintő cikkünkben is felmerült a neve – az október 15-én, néhány nappal a forradalom előtt megjelent Belkereskedelem szaklapban a lapzárta utáni hírek között hozzák ujjongva, hogy bezárt a Marx-téri krimó. Igaz, a végén túlélte az évet és még néhányat, de a pár mondatban nem is ez az érdekes, hanem

a népmesei hősként felbukkanó renitens elemek neve: Kacsaorrú, Kuksi, Szadista Sári és a Falábú Jancsi.

Nem lenne kerek a legendás vendéglátóhely története, ha a Falábúról nem emlékeznénk meg – a Rejtő Jenő regényekbe illő figura szerepe nem csak a krimóból ismert.

Mesz János 1931-ben született Pécsett, tizenkétgyermekes családban. Apja kőművesként dolgozott, de 1942-44 között internálták – közben anyja alkalmi munkákat vállalt. Ottó testvérével menhelyre vitték, onnan került első munkahelyére, a Virágkertészethez. A jobb fizetés reményében bátyjával a pécsi bányához szegődött, de onnan hamar Budapestre ment a RÖKK Gépgyárba.

Fél lábbal a sírban

Italozgatott, de a rossz szokása felerősödött, mikor barátnője Szentendrénél a Dunába fulladt – viselkedése miatt nem vették vissza a bányába sem. Ottóval a csillaghegyi téglagyárban kezdtek dolgozni. Lábát is feltehetőleg részegen vesztette el, amikor a szentendrei HÉV alá esett. Falábúként nősült meg, de megjavulnia nem sikerült – rendbontásért nyolc hónapra bezárják.

Az 1956-os év eseményeit feldolgozó szakmunka szerint a forradalom évében a VIII. kerületben, a Koszorú utcában lakott.

Október 23-án csatlakozott a tüntetőkhöz, testvére a Bástya mozi előtt látta ittasan hadonászva.”

Saját állítása szerint őt még a golyó sem fogja, ezt gyakran mondogatta Corvin közi felkelő társainak, ahol ő volt ott tüzérségi parancsnok. Nem volt könnyen kezelhető figura, a katonai vezetőkkel folytatott tárgyalásokkor a legradikálisabbnak számított.

Rajzon a magyar forradalmárok, köztük a falábú Mesz is. Forrás: Peter Dennis, Erwin Schmidl, Ritter László: The Hungarian Revolution 1956

Rusz Károly forradalmár szerint Mesz János több tankot is kilőtt.

Falábú lezser ember volt. Nem a kezével, hanem a falábával rántotta meg a madzagot,

ami működésbe hozta a löveget. Nagy pusztítást végzett.” A visszaemlékezés alapján testi fogyatékossága nem akadályozta „egy-egy lövés után 7-10 másodperc alatt újratöltötték az ágyút.”

Senki sem golyóálló

Falábú Jancsi azonban tévedett, az Ilkovics törzsvendégét mégis fogta a golyó: 59 évvel ezelőtt, november 4-én a nehézfegyverekhez beosztott felkelőket irányítva megsebesült, és tizenöt nappal később meghalt.