A maffia és a szárazság miatt drágul az avokádó

természetes zsírégetők
Avokádó
Vágólapra másolva!
Eddig sem volt olcsó, azonban még tovább drágul majd az egészségesen étkezők egyik kedvence. A termelőknek a maffiától a szárazságig számos problémával kell szembenézniük, míg a világ egyre több avokádót enne.
Vágólapra másolva!

Négy dolog mindenképpen elmondható az avokádóról: nagyon egészséges, finom, izgalmas és drága. Becslések szerint azonban

az ára további 25 százalékkal emelkedik majd a közeljövőben.

Az egyik legnagyobb termelő ország, Peru 2010 óta már megháromszorozta az exportra szánt gyümölcs mennyiségét, de úgy tűnik, ez sem elég.

Vesztére nem csak egészséges, de finom is Forrás: Flickr/Jaanus Silla

Az egyik legnagyobb felvásárló az Egyesült Királyság, amely a tavalyi évhez képest idén 58 százalékkal több avokádót hozatott be az országba. De nem csak az angolok, hanem a legtöbb európai ország, ezen kívül az Egyesült Államok és Ausztrália is többet szeretne belőle. Az ár azonban nem csak azért kúszik felfelé, mert növekszik a kereslet.

A termesztést több dolog is nehezíti:

Kaliforniában a szárazság, a dél-amerikai országokban pedig a maffia.

A termesztéséhez rengeteg vízre van szükség Forrás: AFP/David Mcnew

Az avokádó rengeteg vizet igényel, hétszer annyit, mint a paradicsom. Kalifornia éppen vízhiánnyal küzd, viszont ahol van belőle elég – például Chilében –, ott az állandó öntözés a talajvíz mozgását tette tönkre.

Mindenki ezt akarja

Az avokádó (latin nevén Persea americana) a babérfélék családjába tartozó, örökzöld, alacsonyan elágazó fa. Termése körte alakú vagy gömbölyded, hossza akár harminc centiméter is lehet. A héj zöld, vörösesbarna vagy feketés; illetve fényes, sima vagy érdes felületű. A világoszöld, fehér vagy sárgás terméshús vajhoz hasonló állagú, szagtalan és gyengén dióízű; mind a héjtól, mind az öt-hét centi nagyságú kőmagtól könnyen elválik. A krónikaíró José de Acosta (1539-1600) szerint a „jó érett avokádó olyan, mint a vaj, íze finom, krémes."

Nagyon gazdag rostokban, káliumban, foszforban, vasban, telítetlen zsírsavakban, B6- és E-vitaminban. Ezenkívül tizenegy fajta karotenoid található benne, amelyek elsősorban rákos, szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésénél fontosak.

Mexikóban pedig egy sajátos problémával párosult a termesztés: a Templomos Lovagok nevű bűnszervezet ellenőrzése alatt áll. Az avokádót zöld aranynak nevezik, ugyanis állítólag több pénz származik belőle, mint a marihuánából.