Az emlékeknek ízük is van, megkóstolhatjuk őket

góg angéla emlékek cukrászdája
A sütemény neve: Kívánság
Vágólapra másolva!
Az ízek és az emlékek kapcsolódásait vizsgálja a Design Hét egyik legizgalmasabb programja, az Emlékek cukrászdája. A formákat gyermekkori történetek ihlették, a végeredmény meg is kóstolható.
Vágólapra másolva!

Proust Az eltűnt idő nyomában című regényének leghíresebb jelentében a főhős egy bizonyos madeleine kekszet merít a teájába. Az íz felidézi a gyermekkorát, beindítja az emlékezés folyamatát. De az ízek és az emlékek összekapcsolódását nem Proust találta ki,

mindannyian ismerjük az élményt: amikor egy édesség állaga, formája olyan képeket hoz felszínre, amelyekről azt hittük, már rég elfelejtettük.

Erre a gondolatmenetre épül a Design Hét egyik legizgalmasabb és legszerethetőbb projektje, a Góg Angéla által megálmodott Emlékek cukrászdája.

Az öt különböző forma Forrás: Mohai Balázs

A projekt Góg Angéla diplomamunkája volt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Koós Pál, az egyetem Design Intézetének igazgatója így méltatta: "A gyermekkor emlékeinek felidézését kutatta a hallgató, ennek során öt egyértelműen elkülönülő emléktípust határozott meg. Az emlékhalmazok alapján megalkotott süteménysorok ízben, textúrában és formailag is eltérnek egymástól.

Az ételdizájn egy új lehetséges formájával ismerkedhettünk meg.”

És valóban; a formák mögött emlékek állnak. A kutatás során 421 személyes történet gyűlt össze, ezek kerültek rendszerezésre. Góg Angéla a hasonlóságokat, a közös pontokat kereste.

A sütemény neve: Kívánság Forrás: Mohai Balázs

Végül öt különböző emléktípust különböztetett meg – ezek adták a sütemények küllemét. A felületek fehérek, a formák letisztultak, hogy a befogadók leginkább az ízélményre koncentráljanak. A végeredmény ehető, a történetek pedig tovább szőhetők, a művész ugyanis kíváncsi a kóstolók emlékeire is.

A kiállítást Kiss-Végh Emőke performansza nyitotta meg Forrás: Mohai Balázs

A kiállítás szeptember 28-án nyílt meg egy kifejezetten találó performansszal: Kiss-Végh Emőke színésznő a Lumen boltjában ülve, az üvegajtó mögött elfogyasztott egy süteményt, közben különböző emberek bőrébe bújva különböző dolgokra emlékezett.

A közönség alig várta, hogy kóstolhasson és emlékezhessen Forrás: Mohai Balázs

A közönség mindezt az utcáról nézhette végig, türelmetlenül várva, hogy a megnyitó után megkóstolhassa az emlékekből gyúrt édességeket. A kiállítás október 4-ig látható, az Édesség Labor által kivitelezett sütemények minden nap megvásárolhatók, limitált számban.

A Design Héten több gasztronómiai vonatkázú program is lesz, ezekről írt ajánlónkat itt találják.