Nem okvetlen az élénk színű narancs az édes

narancs
Vágólapra másolva!
Tíz, a hazai kereskedelemben leginkább előforduló fajtájú és származási helyű narancsot viszgált februárban a Nébih. A szakemberek a laborvizsgálatokon 302 különböző hatóanyagra és azok bomlástermékeire végeztek méréseket, sőt, nem maradhatott el a kedveltségi vizsgálat sem. 
Vágólapra másolva!

A laborban kiderült, a tételek mindenben megfeleltek a minőségi előírásoknak. A minták határérték feletti mennyiségben egyáltalán nem, kimutatható mennyiségben azonban tartalmaztak rovarölő- és gombaölőszer-maradékot. Az ökológiai gazdálkodásból származó (bio) mintákból semmilyen növényvédőszer-maradék sem volt kimutatható. A gombaölő hatású növényvédő szerek gyümölcsrészbe való bejutása rendkívül alacsony.

Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)

Kísérleti jelleggel megvizsgálták a megmosott és lereszelt narancs héját és külön a narancsvelőt is: a szermaradék jellemzően csak a narancshéjban volt kimutatható, ott is csak igen kis koncentrációban. Fontos, hogy ezen termékekből több (esetenként több száz) kilót kellene elfogyasztani az egészségügyi kockázat alsó határának eléréséhez. A Nébih tanácsa, hogy, aki a növényvédőszer-mentes termék fogyasztását preferálja, az keresse a kezeletlen héjú vagy ökológiai termesztésből származó (bio) gyümölcsöket.

A C-vitamin tartalomról elmondható, hogy nagyjából mindegyik minta a tartalmazta a narancsra általában jellemző 40-70 mg/100g mennyiséget, ami azt jelenti, hogy egy darab narancs fedezi az ajánlott napi C-vitamin bevitel több mint felét. A magyar felnőtt lakosság számára ajánlott napi C-vitamin bevitel 90 mg/nap. (forrás: OÉTI) Valamennyi minta bőven meghaladta a cukorsav aránynál előírt minimum értéket és a létartalomra vonatkozó előírásoknak is megfeleltek.

Forrás: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH)

A kedveltségi teszten íz, illat, szín, hámozhatóság és héjvastagság szempontjából vizsgálták a gyümölcsöket. A kóstolók – nem meglepő módon – az édesebb, vagyis magas cukorsav arányú gyümölcsöket találták jó ízűnek. Az is kiderült, hogy az íz és a szín nincs szoros összefüggésben egymással, vagyis a szép élénk szín még nem garancia a finom ízre.

Kedveltség szempontjából első helyen a görög Navel, másodikon a spanyol bio Salustiana, míg a harmadikon a szintén spanyol származású Navelina végzett.

A részletes vizsgálati eredményért kattintson ide.