Megszólalt a botulizmus-gyanúba került termelő

Vágólapra másolva!
A heol.hu-nak nyilatkozott Keksz Zsolt, a Gourmand Company tulajdonosa. Egyelőre folyik a vizsgálat, a megbetegedések forrása nem egyértelmű.
Vágólapra másolva!

Tegnap mi is beszámoltunk arról, hogy a Nébih botulizmus-gyanúra hivatkozva visszahívta egy hazai termelő termékeit a polcokról. Az üggyel kapcsolatban Keksz Zsolt, a vállalkozás tulajdonosa nyilatkozott a heol.hu-nak.

"Öt év alatt építettük föl a brandet, de soha, semmilyen gond nem volt vele. Ráadásul a botulizmus főként húskészítményeket fogyasztóknál fordulhat elő, a mi termékeink pedig nem tartalmaznak húst, jómagam is 25 éve vegetáriánus vagyok. Ráadásul a baktérium a forralás hatására 10 perc alatt elpusztul, nálunk viszont a gombákat két óra hosszáig hőkezeljük - kezdte a kistermelő, aki, mint elmondta, folyamatosan ügyelt a tisztaságra, üzemében is automata töltősor működik, az elmúlt öt év hasznát visszaforgatták a fejlesztésekbe. A sors iróniája, hogy jövő hétre várta a NÉBIH szakembereit, hogy átvegyék a HACCP és ISO szabványnak megfelelő, új üzemet. Az építkezés miatt egyébként fél éve nem is folyt gyártás, a raktárkészletet árusították 20 viszonteladójukkal egyetemben.

Úgy tudom, hogy legelőször Franciaországban lett beteg egy fogyasztó, aki magyar rokonaitól kapta a szarvasgombás pestot. A francia hatóságok értesítették a magyarokat - mondta az egri vállalkozó.

Addig is azt javaslom, termékeinket ne fogyasszák. A betegség négy napon belül jelentkezik, tehát aki a korábbi hónapokban evett belőlük, nem kaphatta el a betegséget, emiatt eddig rengeteg hívást kaptam - számolt be a mai nap hívásairól a kistermelő.

A vizsgálat eredményét hétfőn tudja meg a NÉBIH-től, de értesítést nem kap róla, be kell mennie és csak betekintést kaphat az iratokba.

A vállalkozás üggyel kapcsolatos hivatalos közleményét itt olvashatja.

Eklözben kongatják a harangot Jász-Nagykun-Szolnok megyében is, ahol Péter István megyei főállatorvos és Sinkó-Káli Róbert tisztifőorvos beszélt arról, hogy a szombaton véget ért szolnoki Tiszavirág Fesztiválon is árulhattak olyan termékeket, amelyek fogyasztása a botulizmust okozhat.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága, valamint népegészségügyi szakigazgatási szerve arra kéri azokat, akik fogyasztottak a kérdéses termékekből, hogy azonnal menjenek a legközelebbi kórházba ellenőrző vizsgálatra. Ha a fesztiválon vásárolt üveg még bontatlan, vizsgáltassák be a legközelebbi hatósági állatorvosnál - kérték.

Mire figyeljen, ha mérgezést gyanít?

A botulizmus okozta tünetek közé tartozik a szájszárazság, a homályos vagy kettős látás, a nyelési és beszédzavar, a szemhéjcsüngés, a további látászavarok. Ezek átlagosan 12-72 órán belül tapasztalhatók, azonban akár már 4 órán belül, de 10 nap múlva is jelentkezhetnek. A kezdeti tüneteket követően szimmetrikus, petyhüdt bénulás, végül légzésbénulás alakulhat ki. Emellett az ételmérgezést hasmenés, hányás, majd székrekedés kísérheti. Láz és érzékelési zavarok viszont nincsenek.