Tejben fürödtek a sajtüzem dolgozói

Vágólapra másolva!
Három hónapra bezáratta az orosz fogyasztóvédelmi hatóság a szibériai Omszki régió egyik sajtüzemét, mert az ott dolgozók az egyik üzemi kádat arra használták, hogy tejben fürödjenek, és az erről készült fotókat és videofelvételt az internetre is feltették.
Vágólapra másolva!

A dolgozók a szilvesztert ünnepelték e nem szokványos módon. Egyikük ráadásul internetes közösségi oldalán dicsekedett el megbotránkoztató szórakozásukkal. Több fényképen is látható, amint a fiatal férfiak az egyik sajtkészítő kádban vettek tejfürdőt, fittyet hányva az élelmiszer-higiéniai előírásokra.

A Lifenews orosz kereskedelmi televízió internetes oldalán nemcsak a fotók láthatók, hanem egy videofelvétel is, amelyen az óévbúcsúztató résztvevői abban versenyeztek, ki tudja gyorsabban feltekerni a készülő sajtkötegeket. Ebben az üzemben gyártják a hajfonathoz hasonló sajtot, amelyet az Omszki régió Szíri (Sajtok) nevű kereskedőháza szerte az országban forgalmaz.

Az ügyre az orosz sajtó csak most derített fényt. A fogyasztók most amiatt aggódnak, hogy a fürdésre használt tej a késztermékekbe is bekerülhetett. A tejben pancsolást és a szilveszteri "sajtkészítő versenyt" kezdeményező, a botrányos szilveszteri mulatságról a felvételeket a világhálóra felhelyező fiatalember időközben eltűnt a hatóságok szeme elől.

A botránnyal összefüggésben kiderült az is, hogy a Szíri kereskedőház a szükséges hatósági engedélyek nélkül kezdte el gyártani üzemében 2011-ben a sajtot. Ezért elképzelhető, hogy a botrány és az időközben feltárt számos szabálytalanság miatt akár teljesen megszűnhet a sajtgyártás a szibériai régiónak ebben az üzemében.