Kevesebb engedélyt akar a Tej Terméktanács

tejipar tehenészet
Vágólapra másolva!
Szigorúbb szabályozást vár a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSZSZT) a tejipari nagykereskedelmi engedélyek kiadásakor - mondta Mélykuti Tibor, TSZSZT elnöke csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A szaktárca, a tejtermelők, a tejipar és a hazai élelmiszer-kiskereskedelem képviselői a héten egyeztettek arról, hogy hogyan kezeljék a magyar piacon az elmúlt hetekben megnövekedett importtej miatt kialakult helyzetet. Az elmúlt egy-másfél hónapban ugyanis jó néhány kereskedelmi egységben szinte csak külföldi UHT tejekkel, illetve külföldi sajtokkal akcióztak.

tejipar tehenészet Forrás: MTI/Oláh Tibor

Mélykuti Tibor, a TSZSZT elnöke Hangsúlyozta, hogy a Földművelésügyi Minisztériumtól (FM) a feketekereskedelmet visszaszorító szabályozást várnak, nagykereskedői tevékenység szigorúbb engedélyeztetését, ellenőrzését. Fontosnak tartják a piacszabályozó intézkedések bevezetését, főleg a 2015-ben megszűnő tejkvóta rendszer miatt.

Mélykuti szerint a problémát egyrészről azok az ál-nagykereskedők jelentik, akik akár az áfát elcsalva hozzák be a terméket nyomott áron, másrészről gond a mélyen az előállítási ár alatt beérkező importtej és tejtermék is.