Újabb magyar Michelin-csillagos étterem

Borkonyha michelin
Vágólapra másolva!
Európában 349.-ként újabb magyar étterem kapta meg a Michelin-csillagot: a legrangosabb étteremkalauz a budapesti Borkonyhát találta méltónak arra, hogy a 33. kiadásba bekerüljön. A frissen kiadott közleményben kiemelték a kitűnő ízeket és az ár-érték arányt is.
Vágólapra másolva!
A legjobbak között a Borkonyha Forrás: Origo

A Borkonyha séfje Sárközi Ákos, tulajdonosai Horváth Tamás és Kalocsai Zoltán – az ő éttermük a harmadik Michelin-csillagos vendéglátóhely az országban a Costes és az Onyx mellett.

A két tulajdonos szerint a Borkonyha egy francia bisztró és egy mai magyar kortárs családi étterem ötvözete. Amint azt weboldalukon elmondták, már a név is beszédes, hiszen fontosnak tartják a rugalmas borkínálatot, a finom ételeket és a személyes, kötetlen kiszolgálást is.

Kétszáz, túlnyomórészt magyar bort tartanak. Konyhájuk friss alapanyagokra és hetente-kéthetente változó kínálatra épül. Sárközi Ákos séf tehetsége a kezdeti időszaktól jellemzi a Borkonyhát – pályáját többek között az Alabárdos étterem, a Hagyomány és Evolúció versenyek és a két Michelin-csillagos Villa Joyában végzett stázsolása jellemzi.

Idén remekül szerepelt Bécs is, az osztrák fővárosban négy étterem kapott csillagot, köztük a vegetáriánus Tian is.

A kép forrása: Borkonyha.hu