Tonnaszámra adtak el átcímkézett, romlott élelmiszert

Átcímkézés, lejárt élelmiszerek 2014. március 18.
A lefoglalt, lejárt élelmiszerek
Vágólapra másolva!
Négy gyanúsítottat, köztük egy rendőrt vettek őrizetbe, miután fény derült egy lejárt szavatosságú élelmiszerek átcsomagolásával, átcímkézésével, illetve továbbértékesítésével foglalkozó szervezet működésére Pest megyében - közölte a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

Gyugyi Csilla tájékoztatása szerint a bűncselekményt az ügyészség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség összehangolt akciója keretében göngyölítették fel.

A lefoglalt, lejárt élelmiszerek Forrás: MTI/Kovács Tamás

A szóvivő az előzményekről elmondta, hogy egy ócsai székhelyű cég különböző áruházláncoktól átvett lejárt szavatosságú élelmiszerek megsemmisítését vállalta, a cég vezetője azonban a hozzá beszállított, megsemmisítésre szánt élelmiszerek egy részét továbbértékesítette, így azok visszakerültek a forgalomba.

Március 14-én és 15-én a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség az említett szervezetek közreműködésével - összehangolt akció keretében - tíz helyszínen tartott házkutatást. Átkutatták egyebek mellett a cég székhelyét, telephelyét, illetve az átcímkézett árukat értékesítésre átvevők dabasi, felsőpakonyi, törökbálinti és budaörsi raktárait is - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy valamennyi helyszínen lejárt szavatosságú termékek kerültek elő.

Gyugyi Csilla közlése szerint a bűncselekmény-sorozat nagyságrendjére jellemző, hogy az egyik helyszínen - egy 600 négyzetméteres raktérben - 100-150 tonna élelmiszert találtak, rossz higiéniai körülmények között. Az áru lejárt fogyasztási idejű volt, magyar nyelvű jelölést nem tartalmazott.
Egy másik helyszínen épp a lejárt szavatosságú élelmiszerek átcímkézését és csomagolását végezték - tette hozzá a szóvivő. Az ügyben négy embert – köztük egy, a termékek továbbértékesítésében részt vevő rendőrt - hallgattak ki gyanúsítottként rossz minőségű termék forgalomba hozatala miatt.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség a gyanúsítottakat őrizetbe vette és indítványozta előzetes letartóztatásukat - mondta Gyugyi Csilla.