Mától ez nincs a menzán, kistáskák!

gyerekmenza, iskola, étkeztetés, illusztráció
Vágólapra másolva!
Egészségesebben kell étkeztetni a gyerekeket 2014. január 1-jétől. Ekkor lép ugyanis hatályba az Emberi Erőforrások Minisztériumának rendelete. Kevesebb cukor és só, több zöldség lesz az iskolai menzákon, feltéve, ha mindenki betartja az előírtakat.
Vágólapra másolva!

A hozzáférhető rendelet szövege szerint sokkal változatosabban és a makrotápanyagok (fehérje, szénhidrát, zsír) arányaira jobban odafigyelve kell a jövő év elejétől a közétkeztetésben résztvevőket ellátni.

A rendelet kiterjed minden olyan intézményre, amely a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerint nevelési-oktatási, szociális alapszolgáltatásokat és szakosított ellátásokat, illetve gyermekjóléti alapellátást és gyermekvédelmi szakellátást biztosít, ezen felül minden közétkeztetőnek számító intézményre vagy természetes személyre.

Forrás: MTI/Rosta Tibor

A rendelet szerint garantálni kell az ételsor változatosságát („az egymást követő kétszer tíz élelmezési nap vonatkozásában egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő” 4. §), minden étkezéshez állati fehérjeforrást (tehát húst, tojást vagy valamilyen tejet-tejterméket) kell biztosítani.

A hozzáadott só mennyiségét mérséklik, a cukrot pedig igyekeznek száműzni a gyerekek étrendjéből (sem a tej, sem az ízesített tejkészítmények nem tartalmazhatják), és a menzán bevitt napi energiaszükséglet mindössze 8%-a származhat cukorból (11. §) Ezen felül tilos lesz szénsavas vagy cukrozott üdítőt, nem gyümölcsalapú szörpöt adni (15. §.(1) g.), és az 1–6 éves gyerekek számára bizonyos színezékek használata is tiltott (15. §.(2)), édesítőszer csak diétás étkezést igénylő gyerekeknek adható.

A tea – számunkra teljesen érthetetlenül – továbbra is lehet cukros:

"(1) A szükséges folyadék biztosítására az ivóvízen kívül tea vagy ásványvíz adható.
(2) Az (1) bekezdés szerinti tea legfeljebb a nyersanyag-kiszabati előírás szerint megengedett mértékben tartalmazhat hozzáadott cukrot."

És a leveskocka – aminek összetételét itt megtekintheti – továbbra is használható, de legalább már levesfőzésre nem, bár ezt a szabályt nem lesz nehéz kimozogni:

"(1) Közétkeztetésben az alábbi élelmiszereket nem lehet felhasználni: a) sótartalmú ételport, sótartalmú leveskockát állományjavításon vagy ételízesítésen kívüli célra."