Óriási profilbővítésre készül a Starbucks

Starbuck kávé
Vágólapra másolva!
A kávézó most hetvenmillió dollárt költ egy új, szupermodern gyümölcslégyárra, ami újabb jele annak, hogy szeretnének túllépni a kávéóriás szerepen. 
Vágólapra másolva!

A cég egy ideje komoly erőkkel dolgozik azon, hogy ne pusztán kávéóriásként éljen az emberek (és a befektetők) fejében.

Forrás: Flickr/Justin Daoust

Ehhez az elmúlt két év alatt eddig hétszázötven millió dollárt költött, megvette az Evolution Fresh Juicest, a La Boulange Café and Bakeryt és a Teavanát – egy gyümölcsleves, egy teás, és egy péksüteményes céget. A New York Times szerint a Starbuck’s ezzel nemcsak a portfólió szélesítését éri el, de komoly eséllyel próbálhatja meg a forgalom megnövelését is.

A fő profilnak számító kávézókban még mindig a reggeli órákban zajlik a legnagyobb fogyasztás, és a Starbuck’s eddig különösebb siker nélkül próbálta a nap további részében is becsalogatni a vevőket. Hiába árulnak a kávé mellett más, koffeinmentes italokat is, ha a vásárlók fejében első sorban a kávé szinonimájaként szerepel a brand.

A Starbucks kávéi pedig hazánkban drágábbak, mint Chicagóban.