A kajapornóval fogyni is lehet

szakácskönyv, részlet a Garfield 2 című filmből
Vágólapra másolva!
Kifárasztja az agyat a sok szép ételfotó nézegetése, és utána nem esik olyan jól az igazi étel. A Brigham University kutatói egy kísérlet során azt találták, hogy az ételfotók nézegetése után is beáll egyfajta jóllakottságérzés.
Vágólapra másolva!

Egy kísérlet során 232 vizsgált személyt kértek meg, hogy nézzenek meg és értékeljenek hatvan darab ételfotót. A kísérlet egyik felében csak édes, a másikban csak sós ételekről voltak fotók. Miután a képeket megnézték, és értékelték aszerint, mennyire találják kívánatosnak a rajtuk levő ételeket, a résztvevők mindegyikével sós mogyorót etettek.

Forrás: AFP/Archives du 7eme Art

Ezt követően az alanyoknak osztályozniuk kellett, hogy mennyire esett jól nekik az étel. A végeredmény az lett, hogy a sós ételekről készült fotókat nézegetőknek kevésbé ízlett a földimogyoró, mint azoknak, akik sütikről és csokiról nézegettek képeket.

Mivel a kutatók ügyeltek arra, hogy földimogyoró még csak véletlenül se szerepeljen a képeken, azt feltételezik, hogy a jóllakottság-érzés nem egy adott étellel kapcsolatban lép föl, hanem ízekkel, ételtípusokkal kapcsolatban. A módszer egyetlen problémája, hogy elég sok képet kell alaposen megnézni ahhoz, hogy az agyunk elkezdje a jóllakottságot érezni, úgyhogy arra valószínűleg várni kell, hogy hatékony diétás módszert építsenek a képnézegetés köré.