Mit adna meg egy vacsoráért?

noma étterem, koppenhága,
Vágólapra másolva!
Dán, japán és amerikai hely is szerepel azoknak az éttermeknek a listáján, ahová a világon a legnehezebb bejutni. Persze, aki bírja a több hónapnyi várakozást, hajlandó megetetni egy idegen japánt, vagy kifizetni előre a vacsoráját, annak van esélye.
Vágólapra másolva!

Asztalt foglalni általában nem nagy ügy. Egy szombat esti randit bőven elég csütörtökön leszervezni, és akkor sem kell pánikrohamot kapni, ha huszonnégy órával az ünneplés előtt jövünk rá, hogy nem szereztünk még asztalt az anyós szülinapjára. (Ez egyébként nem szép dolog. Csak úgy mondjuk.)

Persze vannak helyek, ahová könnyebb, és van, ahová egy kicsit melósabb bejutni, de Magyarországon akkor sem kell nagyon aggódni, ha a legmenőbbnek számító, Michelin-csillagos helyekre mennénk. Cikkünk megjelenésének hetében például még simán kaptunk volna asztalt a Costesbe. Igaz, elkelt volna egy kis kompromisszumkészség. Mondjuk, annyi, hogy a szombat esti randit inkább áttesszük vasárnapra. De nem mindenhol ilyen egyszerű ám bejutni a felkapott helyekre. Van, ahová hónapokkal előbb be kell jelentkezni, és olyan étterem is akad, ahol csak helyi kísérettel van esélyünk. Az Eater összeszedte, melyek voltak a legnehezebben bevehető éttermek 2012-ben, mi pedig megmutatjuk a lista első három helyezettjét.

A Noma Forrás: AFP/Keld Navntoft

Noma

A Nomának hiába csak két csillag jutott a háromból, egyértelműen ez a koppenhágai étterem volt tavaly a világ legnépszerűbbje. A séf és társtulajdonos, René Redzepi 2004 óta vezeti a helyet, ezalatt a brit Restaurant Magazine kétszer is megválasztotta a világ legjobb éttermének. Ha most akarnánk asztalt vadászni, akkor legkorábban decemberre lenne némi esélyünk, persze csak akkor, ha október 14-én, azaz ma,10 órakor elég gyorsak vagyunk. Az Eater szerint ugyanis a másfél hónappal későbbre kínált asztalok néhány óra alatt elfogynak, ami nem is csoda, hiszen a foglalási napokon közel húszezer ember próbál asztalt szerezni a Nomába. Ennek fényében különösen kellemetlen lehetett épp ott gyomorfertőzést kapni. Hogy megéri-e ezt a sok várakozást egy tipikus René Redzepi-fogás? A videó alapján eldöntheti.

Két falat a Sukiyabashi Jiróban Forrás: Flick.com/Josewolff

Sukiyabashi Jiro

Ono Dzsiró 88 éves szusikészítő mester éttermében mindössze egy bárpult, és azelőtt is tíz darab szék van, így nem csoda, hogy sohasem volt egyszerű bejutni az éttermébe. A küldetést persze csak nehezíti, hogy 2011-ben a három Michelin-csillagos étterem tulajdonosáról dokumentumfilm is készült, ami annyira népszerűvé tette a helyet szerte a világon, hogy minden gasztrofanatikus turista, aki megfordul Tokióban, a Sukiyabashi Jiróról álmodozik. Általában hiába. Amellett ugyanis, hogy itt is elég hosszú a várólista, a személyzet egyáltalán nem beszél angolul, így a japánul nem tudókat sokszor azonnal elutasítják. Az Eater stábja szerint ezért egy turistának akkor van a legtöbb esélye, ha japán ismerőse, megbízottja jelentkezik be, aki aztán el is kíséri az illetőt az étterembe. Ja, és persze már telefonon meg kell ígérni, hogy nem kényeskedünk, mosolyogva megeszünk szépen mindent, amit a mester elénk rak.

Next Forrás: Facebook/Next Restaurant

Next

Úgy tűnik, Grant Achatz séf és partnere, Nick Kokonas szeretik minimalizálni a veszteségeiket, a chicagói éttermükbe, a Nextbe ugyanis csak úgy lehet bejutni, ha az ember előre kifizeti a vacsoráját. A jegyeket neten keresztül, az étterem honlapján és a Facebook-oldalukon lehet megvásárolni, méghozzá előre, egy-egy három hónapos szezonra. A séf minden szezonban különleges menüvel készül, 2013 decemberéig például a Bocuse D'or a téma.

A vacsorajeggyel pedig nemcsak a Next kínálta élmény válik elérhetővé, de a gasztropáros másik, szuper VIP-helyének, a The Office-nak a kapui is megnyílnak. Ebbe az étterembe ugyanis csak az foglalhat asztalt, aki evett már Achatz és Kokonas valamelyik éttermében, vagy akit a tulajdonosok személyesen hívtak meg.

A fenti éttermeken túl persze még számos olyan felkapott hely van a világon, ahol keményen meg kell küzdeni egy-egy vacsoráért. A három Michelin-csillagos, tokiói Quintessence például leginkább csak japánokat fogad, a chicagói Schwába pedig csak úgy lehet eljutni, hogy az ember üzenetrögzítőn meghagyja, mikor szeretne menni, és ha mázlija van, visszahívják. Még ilyenkor is van azonban esély arra, hogy a séf az utolsó pillanatban bezárja az éttermet aznapra, Michael Carlson ugyanis nem sokat ad a formalitásra.

Az olyan híres éttermekben pedig, mint a Heston Blumenthal-féle The Fat Duck, az Albert és Ferran Adrià futtatta Tickets vagy Thomas Keller The French Laundry-ja mind több hónapra előre fogadnak csak bejelentkezést. Persze várólista mindenütt akad.