De hová lett a Chokito? És a Dunkin' Donuts?

Dunkin Donuts
Vágólapra másolva!
Chokito, vaníliás kóla, piros Nestlé és társaik. Eltűntek, kivonták őket a hazai forgalmazásból. Elsővilágbéli problémák, de ezek attól még hiányoznak nekünk..
Vágólapra másolva!

Chokito

Fájdalom, de a Nestlé kivonta a hazai forgalmazásból. Kívül tejcsokoládés puffasztottrizs-kéreg fogta össze a karamellás tölteléket. Mint ahogyan a Pilóta, az Oreo, vagy bármilyen töltött keksznek megvan a hagyományos fogyasztási metódusa (előbb a krémet kell kienni), úgy a Chokitónak is: előbb a puffasztott rizses kéreg, majd a pucér karamelltöltelék. A gyártása nem állt le, így például Ausztriában és Svájcban ma is kapható. Reklámjait különösen szerettük.

Piros Nestlé csokoládé

A piros-fehér csomagolású Nestlé tejcsokoládét évek óta nem találni a polcokon, pedig a gyártó elvileg ennek a specialistája. Lehetett rendes táblás és apró, kockányi csomagolásban vásárolni, a reklámban az anyuka pedig Nestlé-csoki távirányítóval irányította a gyerekeket, ami elég érdekes, de inkább gázos üzenet. A Nestlé 1991-ben felvásárolta a szerencsi csokoládégyárat, vele együtt a Bocit is, azóta a Balaton szelet, a Boci és a Szerecsen csokoládékat is a svájci cég gyártja, így kikerült a magyar piacról a hagyományos piros csomagolású tejcsokoládé. Az Egyesült Államokon és Kanadán kívül Európában, például Spanyolországban, Olaszországban, Hollandiában kapható.

Üdítők

A sokak által rajongásig szeretett hupilila, szőlős Mirinda, az édes, gejl vaníliás Coca-Cola, vagy az 1940-ben feltalált Mountain Dew érdeklődés hiányában került ki a hazai forgalmazásból.

Forrás: Flickr/Free Photo Fun

A vaníliás kólát 2002-ben kezdték forgalmazni, ami pár évre leállt, majd 2007-ben az USA-ban, 2013-ban az Egyesült Királyságban is újra kezdték forgalmazni, ahol Diet és Zero verzióban is létezik. Itthon nem szerették annyira, viszont van egy lelkes rajongótábor, amely újra vaníliás kólát szeretne Magyarországra, amit mellesleg delikátüzletekben igazi cukros (cukorral, nem glükózsziruppal készült) kólák mellett megtalálnak.

Forrás: Flickr/Like The Grand Canyon

A Mirinda eredetileg spanyol ital, 1970 óta viszont a Pepsi gyártja, és az Egyesült Államokban egyáltalán nem forgalmazzák. Különböző ízesítéseit Németországban és Indiában biztosan megtalálhatja.

Forrás: Flickr/Thomas Hawk

A Mountain Dew sem szűnt meg, sőt világszerte kapható, az Egyesült Államoktól Japánig vagy Új-Zélandig, hagyományos, koffeinmentes, diétás változatban és vagy tízféle ízesítésben.

A Milky Way krém

A Milky Way krém - bár sokan összetévesztették a Nutellával - tejes és csokoládés krémekből állt össze varázslatosan spirálosan az üvegben, és egyáltalán nem volt mogyoróíze, tekintve, hogy az soha nem is volt benne. A reggeli csokikrémes szendvicsekről nem csak mi maradunk le, ugyanis leálltak a gyártásával, a gyártó honlapján sincs róla többé információ.

Gyorséttermek, étteremláncok

Az első Dairy Queen 1940-ben nyitott az egyesült államokbeli Jolinetben, azóta egész láncolata van a világon a csavaros fagyis, turmixos gyorsétteremnek. Magyarországon a 90-es évek közepén múlt ki, tavaly azonban a Hooters megnyitása kapcsán arról szóltak a hírek, hogy a Dairy Queen franchise-partnereket keres Magyarországon a hálózatához, sikertelenül.

Forrás: AFP/Getty Images/Spencer Platt

A Dunkin' Donuts egyel komolyabb lánc volt, Budapesten több üzlettel rendelkezett, de más vidéki városokban is lehetett fánkozni. A céget William Rosberg alapította 1950-ben Quincyben, azóta árulnak kávét, muffint, és persze rengetegféle fánkot. A Dunkin' Donuts kivonulását sokan azzal indokolták, hogy a kínálatot nem igazították a magyar ízléshez, és az túlságosan édes volt.

Igen, az volt, ezt tanusíthatjuk.

A harmadik nagy vesztes a Wendy's, a három közül a legfiatalabb gyorsétteremlánc. 1969-ben alapította Dave Thomas Columbusban, azóta világszerte rendelkeznek üzletekkel. Magyarországon először az Oktogonon nyitottak, amely népszerű is volt, majd terjeszkedésbe kezdtek, de mivel több Wendy'sre már nem volt igény, a fizetési nehézségek miatt 2002-ben kénytelenek voltak távozni Magyarországról.

Banana split

Mindenki emlékszik rá, a fagyizókban általában banánhajóként hirdették nagy, látványos fotóval, de a valóságban inkább csak ladik volt. Három gombóc fagyi (csokoládé, vanília, eper), egy félbe vágott banán, csokoládéöntet, ananászkockák és rengeteg fújós tejszínhab. A banana split már 1904 óta velünk van, amikor Aaron Thortan amerikai gyógyszerész kitalálta a háromfagyis, banánalapú édességet. Már egyre ritkábban látni a cukrászdákban, bár a hiánya nem annyira kardinális kérdés.