Csak a barmok kérődznek, fiam!

Terike néni, az alacsony, madárcsontú tanító néni ujja szigorúan a kuka felé mutatott, mi pedig megszégyenülten kullogtunk és tapostunk a szemetes pedáljára, hogy nehéz szívvel kidobjuk a három-négy golyórágóból álló csomót, amivel a tízórai szünetben megdöntöttük saját lufifújási rekordunkat. Nem értettem, nem csináltunk semmi rosszaságot: rágóztunk.

De a tanítói szigor és a korai nyolcvanas években uralkodó álláspont szerint rágózni - nemcsak tanítási órán - tiszteletlenség, haszontalan kérődzés, rágóval a szájban valakihez beszélni bunkóság, maga a rágógumi pedig, ha nem is az ördögtől való, de felesleges pénzkidobás, a buta gyerekek pótcselekvése. Életem első illegális tevékenysége tehát a rágózás volt, és a valaha volt legidétlenebb játék is a rágóhoz fűződik: a Negro nevű fekete golyórágóval mesteri szintre emeltük a fogatlanozást, amit most tág környezetem is értetlenkedve, vagy elnéző mosollyal fogadott, ezek szerint tényleg a mi kis galerink volt ennyire idétlen.

A Nyugat íze

A rágógumi hazai történetében a következő állomás a Donald és a Turbo rágó megjelenése volt, a benne rejlő képek ugyanolyan kincsnek és konvertibilis fizetőeszköznek számítottak, mint előtte a csehszlovák sítáborban a gyümölcsös golyórágó. Gyűjtöttük, rágtuk, fújtuk, a képeket cserélgettük, nagy becsben tartottuk. Annyira, hogy egyik szerkesztőségi tagunk őrjöngve csapott le a Turbometálosok Turbórágós pólójára.

A rágónak tíz percig volt íze, nem számított, még akkor sem, ha a renitensek más cuccban utaztak: a szagos radír kislányoknak való. Végül megcsapott minket a Nyugat íze, a Grazból hozott mentolos drazsérágók csalódást okoztak ugyan, mert több darabot összecsócsálva sem lehetett belőlük lufit fújni, de az akkor már amúgy is ciki volt, nagylányok voltunk, de legalábbis annak képzeltük magunkat. Végül a rágógumi előlépett az étkezések utáni, a szájban levő ideális Ph-érték gondos őrének, ezzel együtt egészségesnek, fogorvosok és egészségügyi szakemberek által jóváhagyott és ajánlott termékké, nemhogy bűn csámcsogni, de egyenesen az egészségünk érdekében tesszük. Állítólag.

A sütőportól Antonio Banderasig

A rágógumi tömegcikké válását egy lelkes üzletembernek, William Wrigley Jr-nak köszönhetjük. Az ambiciózus fiatalember édesapja termékei vásárlását úgy próbálta ösztönözni, hogy melléjük szóróajándékokat adott. A szappanhoz csomagolt sütőpornak nagy sikere volt, azzal kezdett kereskedni, majd a mellé csomagolt rágógumikban látta meg az igazi lehetőséget. Elhatározta, elterjeszti és megkedvelteti a rágót mindenkivel.

A rágógumi népszerűvé válásában a reklámkampányokon túl sokat tettek a heves szájmozgással rágó amerikai katonák, - a második világháború alatt a rágógumi hivatalos ellátmány volt, mert azt tartották, a rágógumi rágása nyugtatja az idegeket. És persze segített Hollywood is: a filmesek szeretik a rágót, Zuzu Petalsról nemcsak a sajtreszelő jut eszünkbe, hanem az észvesztő csámcsogás is. Ugyanilyen kultikus jelent a Die Hard második részében a rágóosztás után közvetlenül elkövetett hidegvérű torokvágás, a nyolcvanas-kilencvenes évek sorozathőse, MacGyver pedig bombát készített egy rágógumi segítségével. A rágózás kapcsán nem feledkezhetünk meg az ikonikus szakemberről, a Manchester United focicsapatának edzőlegendájáról, Sir Alex Fergussonról, akinek utolsó, a kispadon fogyasztott rágója félmillió euróért kelt el.

Rágnál gumiabroncsot?

Ma, amikor mindenről kiderülhet, gyógyítja a rákot, vagy épp ellenkezőleg, okozza, amikor az interneten minden és mindennek az ellenkezője megjelenik, félinformációk labirintusában botladozunk vakon, süketen és bénán, az orvostársadalom pedig sokszor hallgat, mindenből válhat mumus, a rágógumiból is.

A támadási felületet alapanyagainak köszönheti: bázisa egy szintetikus gumi, a leggyakoribb édesítőszerek: aceszulfám K, aszpartam, malitol, szukralóz, szorbit és xilit. Tartalmaz ezenkívül lágyító- és tömegnövelő szereket (pl. glicerint), ízesítő- és színezőanyagokat és tartósítószereket. Ezek közül egyetlen is elég ahhoz, hogy mérgező élelmiszernek kiáltsák ki, mások magát a rágást is hátrányosnak tartják, mivel így becsapjuk az emésztőrendszerünket. És még mindig tartja magát az, amivel kiskoromban engem is riogatott a mamám: a lenyelt rágógumitól összeragadnak a beleim.