Vágólapra másolva!
Túrázóknak és katonáknak ajánlott önmelegítő ételeket kóstoltunk félnomád körülmények között, cserébe egy kiadós ebéd árából. Konzervszag, műanyag kanál és szétfőtt tészta a belvárosban.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Akiknek muszáj

A honlap szerint, ahonnan a csomagokat rendeltük, az önmelegítő ételeket fegyveres és mentőalakulatok, a katasztrófa- és polgári védelem, a túrázók, a vadászok, halászok és a kempingezők használják. Mivel mi ezek közül egyik sem vagyunk, megkérdeztük az illetékeseket.

A Magyar Honvédség (MH) egyik vezető tisztségviselőjétől megtudtuk, hogy amiket kóstoltunk, részét képezik az MH egynapi készételcsomagjainak; ezekből összesen hétféle van. A NATO és az Európai Unió munkájában részt vevő magyar erők ellátmányát, a központi élelmiszer-készleteket, valamint a hadműveleti területeken a személyi állomány részére előírt tartalék élelmiszerkészleteket ezekből a készételcsomagokból állítják össze. Az alapvető célja tehát ezeknek a csomagoknak az, hogy megfelelő élelmezést biztosítsanak olyan helyzetekben is, amikor nem lehet friss főtt ételt készíteni.

Ilyen eset lehet például olyan gyakorlat, kiképzés, ahol megoldhatatlan, vagy nem gazdaságos a főtt étel kiszállítása, illetve, ha a műveleti területen az élelmezésre szerződött vállalkozó valamilyen oknál fogva nem tudja megoldani az étkeztetést. Ezen kívül ott vannak még műveleti területen azok a többnapos feladatok, amelyeket a bázisoktól távol végeznek a katonák - ilyenkor is ilyen készételcsomagokból esznek.

Az önmelegítés luxus, a szárított nem az

A megkérdezett gyakorló túrázók és horgászok közül egyet sem találtunk, aki találkozott volna önmelegítő ételekkel, általában olyan szárított, liofilizált ételcsomagokat visznek magukkal, amelyekhez forró vizet kell önteni. Ugyanakkor lelkesedéssel fogadták az ötletet, mert a most megrendelt termékekhez nem kell tüzet rakni vagy gázfőzőt vinni a hátizsákban, és a vizet sem kell hozzá cipelni. Árban csak néhány száz forinttal tér el egymástól a kétféle termékcsoport, tápértékben azonban nagy a különbség a szárított ételek javára (a tesztelt ételek energiatartalma 523 kJ/133 kcal, nettó tömegük 300 gramm, míg egy 100 grammos szárított milánói tészta energiatartalma 1583 kJ/375 kcal).

A teszt maga

Zöldséges rigatonit és húsgombócos tésztát rendeltünk, mindkettőt 1850 forintért, és kimentünk a fűbe, hogy autentikus legyen a kísérlet.

Forrás: Táfelspicc

A főzés maga

A csomagolás nem túl bizalomgerjesztő, tény, hogy kevés helyet foglal, de annyira nem ételszerű, hogy néhányunknak már a látványra összeszűkült a gyomra. A főzés egyszerű, a fűtőpárnát tartalmazó zacskóba beletesszük az alutasakot, amelyben az étel van, ezután a párnára ráöntjük a vizet (amelyet egy külön zacskóban mellékelnek), félbehajtjuk a műanyag zacskót, a leírás szerint visszatesszük a dobozába, de mivel doboz esetünkben nem volt, kavicsokat pakoltunk rá, hogy a víz ne tudjon kibugyogni.

A csomagolásban lévő fűtőpárna kálcium-oxid, nátrium-karbonát és alumínium keverékét tartalmazza, amely vízzel érintkezve heves reakció során magas hőt termel (90-100 C fok). Ez a hő melegíti fel az aluminiumtasakban lévő ételt. Mivel hosszan elálló termékről van szó, amellett, hogy előfőzve kerül az étel a tasakba, pasztőrözéssel tartósítják. A víz beöntése után csak 10-12 percet kell várni, és kész a meleg étel.

A húsgombócos tészta pakkja alig emelkedett meg, ellentétben a zöldséges rigattoniéval, amely szinte azonnal kétszeresére dagadt, és a zacskóban láthatóan forrt a víz. A kész ételek mennyisége ennek ellenére körülbelül azonosnak tűnt. A csomagban egy műanyag kanalat is kaptunk, amellyel közvetlenül az alutasakból lehet fogyasztani a kész ételt.

Forrás: Táfelspicc

A fűtőpárna felforralja a vizet

A zöldséges rigatoni illata klasszikus konzerv (vagy üveges) lecsó, halványan jelzi, hogy csípős lesz az étel. Az egyik tesztelő szerint pont olyan, mintha porból készített volna szószt a tésztához. Egy másik szerint ennél még a por is jobb. A szósz nagyon minimálisan csíp (csilipürét tartalmaz), ami nem ront rajta, legalább elveszi az intenzív műparadicsomízt. A másik csomagban főtt gombócok íze tökéletesen megfelel a konzerv löncshús, illetve a szintén konzerv töltöttkáposzta-töltelék ízének, a szósz a konzerv töltött paprikáénak. Mindkét adagban rommá főtt a tészta (a rigatoni zöldségei is szinte péppé főttek), mint a rosszabb menzákon. A hőmérsékletük nem forró, pont ehető. A tesztelők - egy kivételével - megegyeztek abban, hogy nem ilyen étellel mennének a Börzsönybe, mert azon kívül, hogy meleg, nagy élvezeti értéke egyiknek sincs. Az egy renitens szerint nem rosszak, ő később bevallotta, hogy főtt ételt legfeljebb rántotta formájában eszik, ezért véleménye kevéssé mérvadó.

Forrás: Táfelspicc

Készétel 10 perc alatt

A fogyasztás után rengeteg szemét marad (nagy zacskó, alumínium tasak, a párna és a párna kisebb zacskója, plusz az étel paramétereit és az elkészítési módot tartalmazó papír és a műanyag kanál), de télen jó lehet, hogy a fűtőpárnák még sokáig tartják a meleget. (A párna már említett összetevői miatt a kézmelegítést csak a zacskón keresztül javasoljuk.)

Mi tehát valószínűleg maradunk a bográcsozásnál és a szalonnasütésnél, mert katonák már nem leszünk, de ha nekik ezt kell enniük, ők a mi hőseink.