A vaddisznóhús valós veszélyei

vaddisznó, vaddisznó-vadászat, 
Egy vadkan a Pilisi Parkerdő Zrt. Gyarmatpusztai Erdészete egyik vadföldjén
Vágólapra másolva!
A sertés, pláne a vaddisznóhús agyonsütésére bíztat minket sok városi legenda, de milyen féreg áll a rettegés mögött és hogyan tudjuk kivédeni támadását? Finom húsok vs. galandféreg.
Vágólapra másolva!

Bemutatkozik a trichinella

A vaddisznóhústól sokan azért ódzkodnak, sőt rettegnek, mert jaj, trichinellózist kapnak tőle. A trichinella tényleg elég gusztustalan, és az emberre halálos veszélyt is jelenthet, de korántsem olyan jellemző a vaddisznóra, mint amekkora a hiszti körülötte.

Forrás: AFP/Patrick Pleul

A vaddisznó -és a házi sertés- elhullott, fertőzött macska, rókatetemet elfogyasztva kaphatja meg a húsevők galandférgét (Trichinella spiralis), amelynek lárvája a vaddisznó izomzatába betokozódva (0,5 miliméteres képletről van szó) juthat az emberi szervezetbe. A gyomorsav a tokot felbontja, így a lárva bél és izomtrichinellózist okoz. A fertőzés következtében - amennyiben a kórokozó az ember valamelyik létfontosságú szervében (például a szívizmában) telepszik meg-, 2-7 hét múlva bekövetkezhet a halál.

Hazánkban a megbetegedésre 2009 óta nem volt példa, a fertőzést akkor házisertésektől kapták el egy toros kóstoló körbenjárásának következtében. Akkor a járványtani nyomozás patkányokat tett felelőssé a megbetegedéseket okozó húst adó házisertések megfertőzésében.

A vadhús valós veszélytelenségei

A csúcskategóriában egy, vadételeket rendszeresen, előszeretettel készítő étterem van, a balatonszemesi Kistücsök. Ők a közeli zselici dombságon gazdálkodó Zselicvad Vadfeldolgozótól szerzik be a húst. A 2003-ban alapított üzemben évi 300-350 vaddisznót dolgoznak fel, trichinellával fertőzött egyedet még egyszer sem találtak. A vadhúsok minőségbiztosításáról Nagy János egységvezetőt kérdeztük.

"A trichinella szerencsére nem jelent akkora veszélyt, mint ahogy azt sokan gondolják. Az óvatosság persze soha nem árt, de ha ismerjük a játékszabályokat, teljes biztonsággal elkerülhetjük a fertőzés veszélyét. Az első és talán a legfontosabb, hogy ismeretlen eredetű (nem engedélyezett vadfeldolgozó üzemből származó) vaddisznóhúsból soha ne készítsünk olyan ételt, amelyet főzés, vagy sütés nélkül fogyasztunk! Jellemzően ilyenek a kolbász, szalámi és sonkafélék. Sem a sózás, sem a füstölés nem pusztítja el a kórokozót! Mindig mindenkinek elmondjuk, hogy otthoni vadfeldolgozásnál, ha kolbászba akarják tölteni, vagy sonkát akarnak készíteni a vaddisznóhúsból, feltétlenül végeztessen trichinellavizsgálatot. Ebben a területileg illetékes állatorvos tud segíteni. Ha a betegségtől mentes az állat, húsából nyugodtan lehet töltelékárut is készíteni, ahogy sonkát mi is készítünk vaddisznó combból." - tudtuk meg a szakembertől.

A vadfeldolgozóüzemeknek minden egyes vaddisznót be kell vizsgáltatnia trichinellára, - ez a szabály a házi sertésekre is vonatkozik- amelyet a rekeszizomból vett minta alapján akkreditált állategészségügyi intézet végez, tehát a legális üzemekből vásárolt termékek megbízhatóak. A trichinellával fertőzött egyedeket elkobozzák, kötelező azokat elszállíttatni - amelyet az ATEV végez- és megsemmisíttetni - magyarul elégetni.

Mi legyen az ajándék hússal?

Az élet viszont sokkal izgalmasabb annál, hogy csak ellenőrzött húsokhoz jussunk, szinte mindenki kapott már ajándékba vaddisznócombot. Az ilyen ajándékok trichinella-mentességét elhinni éppen elhihetjük, de van megoldás akkor is, ha bizalmatlanok vagyunk, és a barátaink, rokonaink hazudósak. Ráadásul, bár senki sem hallott ilyesmiről, de vannak orvvadászok és illegális vadhúskereskedelem is kicsi hazánkban.

A trichinella sem ivott az örök élet vizéből, vannak azok a körülmények, amikor elpusztul. "Három hónapig -18 fok alatt fagyasztva, vagy tíz percig 60 fok felett hőkezelve elpusztul, tehát ismeretlen eredetű húsból a legnagyobb nyugalommal készíthetnek például pörköltet" - mondja Nagy. "A fagyasztás másra is jó, a vadkan vagy a bőgő szarvasbika húsa két hónapig fagyasztva mentesül az idősebb hím állatok jellegzetes, kellemetlen szagától." - tette hozzá.

Nem a fagyasztás öli meg a vadhúst, hanem a félelem

A fagyasztástól sokan ódzkodnak, és a friss hússal valóban jobb eredményeket lehet elérni, de a legnagyobb ellensége a vadlakomáknak mégis a rettegő fogyasztó. "A húst sokan akkor ölik meg amikor ettől, a jaj nyers ne maradjon félelemtől vezérelve kiszárítják, túlsütik az eleve alacsony zsírtartalmú hústalapanyagot, így az száraz, rágós és élvezhetetlen lesz. Akár frissen, akár a fagyasztást követően célszerű a vadhúsokat 1-2 napig pácolni, ezt követően nyugodtan szabadjára engedhetjük fantáziánkat süthetjük, főzhetjük - de csak a szükséges mértékig!"- védi Nagy is a húst.

A vadhús elkészítéséhez másik cikkünkben talál hasznos tanácsokat.