Vágólapra másolva!
Idén először jutott ki magyar versenyző -Széll Tamás- a séfolimpiaként is emlegetett Bocuse d'Orra. A Táfelspiccen holnap percről-percre követheti a hazai versenyző holnapi szereplését, és addig is mindent megtudhat a versenyről és a felkészülésről.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Mi az a Bocuse d'Or?

A világ legrangosabb szakácsversenye. Kétévente rendezik, már a kijutás is komoly teljesítménynek számít, erős selejtezőmezőnyben kell teljesíteni annak, aki a nagy versenyen indulni szeretne.

A Bocuse d'Or ötlete Paul Bocuse, a huszadik század egyik legbefolyásosabbnak tartott séfje fejéből pattant ki 1985-ben. A Salon des Métiers de Bouche gasztronómiai kiállításon fogalmazta meg egy olyan szakácsverseny ötletét, ahol a versenyzők mindent a helyszínen készítenek el, közönség előtt, egy neves séfekből álló zsűri számára. Az ötletből 1987-ben lett először verseny (akkor a francia Jacky Freon nyerte), és azóta is a legnagyobb presztizsű szakácsversenynek számít, ahol élesben, válogatott alapanyagokból, időre, a lehető legtökéletesebbet kell alkotni.

A versenyen öt és fél óra áll rendelkezésre, hogy a séf az alapanyagokból elkészítse 14-14 tányérra a két fogást körettel, amihez mindennek tökéletesen kell klappolnia. Az edzések kezdetén akár 7-8 órás főzési időt kell lefaragni a viszonylag szűkös versenyidőre. A versenyen mindennek frissen kell készülnie (egyetlen engedmény az alaplevekkel kapcsolatban van, azt vihetnek a séfek), 2009 óta külön ellenőrök vigyázzák, hogy ne legyenek előre felvágott zöldségek sem. Egy hús és egy halételt kell elkészíteni, valamint három köretet. Az első helyezett 20 000 eurós díjat kap, a második 15 000, a harmadik 10 000 eurót.

A felkészülés

Hogy a verseny világbajnokságokhoz hasonlítása nem túlzás, jól mutatja az az iszonyatos munka, amelyet a versenyzők végeznek felkészülés címén. A verseny időpontját hónapokkal megelőzően elindulnak az edzések (legkésőbb akkor, amikor a szervezők nyilvánosságra hozzák az aktuális verseny alapanyagait), amit pontosan úgy kell elképzelni, ahogy a Csirke, hal, királyrák című dokumentumfilmben is szerepel, és ahogy a hazai csapat coach-a, Hamvas Zoltán is elmondta a Táfelspiccnek: a szakács és csapata nap mint nap (vagy minden másnap) lefőzi a versenyre szánt menüt.

Mindezt miből és miért?

"Általában támogatók segítenek, mert egy ilyen verseny költségeit nagyon nehéz saját zsebből finanszírozni. Brüsszelig a Hungexpo, a Metro áruházlánc és a Gerbeaud Gasztronómia támogatta a versenyzésünket.
Amikor Brüsszelből hazaértünk, Orbán Viktor miniszterelnök úrtól kaptunk egy nagyon kedves gratuláló levelet. Megköszöntük az elismerő szavakat, és bátorkodtunk visszaírni neki, hogy azért most már látjuk, kikkel kell felvenni a versenyt, és hogy azok mögött milyen anyagi háttér áll, és hogy ez a verseny Magyarország számára milyen fontos lenne. Ezt a miniszterelnök úr is hasonlóan gondolta, és kaptunk egy jelentős támogatást, úgyhogy legalább az anyagi gondjaink elhárultak. Sőt Lyonban a verseny helyszínén lesz Magyarországnak egy önálló kiállítói standja, ahol azokat a magyar termékeket szeretnénk bemutatni, amelyekre igazán büszkék lehetünk. Szeretnénk jó hírét kelteni az országunknak, hogy egyre többen gondolják úgy a világban, érdemes ellátogatni Magyarországra."

Na de gulyáslevessel?

Ezúttal több változást is bevezettek a versenymenetbe és az előírásokba. Az egyik, hogy az előre megtervezhető tálak mellett improvizációs gyakorlat is lesz, a piacról beszerezhető alapanyagokból kell hirtelen köretet készíteni. A másik változás az előírásokban van: kötelező minden versenyzőnek valamilyen, a saját országát képviselő nemzeti vonalat is belevinni az ételek jellegébe. Széll Tamás először ódzkodott ettől, hiszen eddig szigorúan nemzetközi volt az elvárásrendszer. Végül azonban sikerült a gulyást teljesen új, a nemzetközi trendeket és technológiákat is magába foglaló fogássá alakítania, amellyel már valóban elégedett. Csak az alapanyagok és az ízek maradnak meg, minden mást elemeire bont majd: háromféle alapléből és a külön, meghatározott ideig tökéletesre készített zöldségekből és húsokból fog összeállni a gulyás. A legvégén nemzetközi vonalat varázsol az ételbe, valami olyasmit, amit a németek csinálnak a gulyással, és szerinte nagyon jó elképzelés. Az alapanyagok kötöttek, minden versenyző ugyanazokból kell, hogy kiinduljon, ezek idén a rombuszhal mellett a szabadtartott ír szarvasmarha húsa.

Holnap 10-kor kezdünk és 4 órán keresztül végigkövetjük Széll Tamás szereplését, majd a döntő pillanatait és az eredményhirdetést is.