Tökéletes szingli brownie 5 perc alatt

brownie mikro
Vágólapra másolva!
A brownienak rengeteg fajtája van, lehet magvakkal, aszalt gyümölcsökkel, csokoládédarabokkal, sajtkrémmel dúsított, de létezik fehércsokoládés (blondie) változata is. Az egyik legnépszerűbb és legegyszerűbben elkészíthető sütemény, amit most már öt perc alatt is el tudunk készíteni. Recept vészhelyzet esetére, amikor minden perc számít.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Elkészítési idő: nettó 3 perc, bruttó 5 perc

Alapanyagok:

  • 20 g liszt
  • 30 g kakaópor
  • 50 g vaj
  • 1 tojás
  • 40 g cukor

A cukrot habosra kevertem a tojásokkal, hozzáadtam a vajjal felolvasztott csokoládét, majd beleforgattam a szárazanyagokat. Mivel nem rendelkeztünk mikrós browniesütési tapasztalatokkal, nekivágtunk az ismeretlennek: először kétharmadig töltött tálkákkal, 1 perc 40 másodpercen próbálkoztunk, ami kéz kakaós-csokoládés masszával bevont mikrót eredményezett.

Hát igen, ez nem jött össze, a recepten és a sütési időn is változtatni kellett, 1 percre csökkentettük, ami kevésnek bizonyult, meleg, híg massza maradt a tálkában.

A kísérlet kezdett Heston Blumenthal-i magaslatokat elérni, végül harmadik nekifutásra sikerült elérni a kívánt állagot és ízt.:

A tálkát csak a harmadáig szabad feltölteni, és a masszát két percig mikrózva elkészül az egyszemélyes brownie, amit bárki össze tud dobni öt percen belül.