Nyári ebéd halból és sárból

sárban sült hal
Vágólapra másolva!
Agyagban sütöttük meg a halat, mert ennél vagányabb technológiát régen hallottunk, pedig olvasunk eleget minden modern hülyeségről, csak az egyik se hat meg minket ennyire. Hal, sár, tűz és készen vagyunk. 
Vágólapra másolva!

A receptet Nagy Krisztától hallottuk, eredetileg sármelléki cigányoktól származik.:

"A kifogott keszeget, kárászt kibelezték, de nem pikkelyezték le. A halakat kivül-belül sózták, paprikázták, majd betekerték sárral kevert fűszálakkal. Beledobták a parázsba, majd egyszer-egyszer megforgatták. Mikor kérgesre sült, akkor kipiszkálták és egy nagyobb kővel csapást mértek rá. A kemény kéreg kettétört és kibukkant belőle az illatozó halhús. A pikkelyek az agyagkéreghez tapadtak."

Keszeg, kárász nem volt, ezért hasonlóan erős bőrű, erős pikkelyű tengeri süllőt használtunk. Ezt a sárral kevert fűszálat nem tudtuk elképzelni arányok nélkül, ezért agyagos sarat kevertünk ki kevés vízzel, jó lesz az. Jó is lett, ha már tüzelnek egy bogrács, vagy grill alatt, érdemes kipróbálni.

Ezt a sajnálatos mellékhatást nem hallgathatjuk el. Körömkefével alig jött ki. Forrás: Táfelspicc
Hát a kezdet nem túl bizalomgerjesztő. Forrás: Táfelspicc
A halat a parázsba raktuk, és még fél órát tüzeltünk felette-körülötte, majd fél órát már csak az izzó parázsban sültek. Forrás: Táfelspicc
Annyira nem néztek ki jól a parázsból előkapart, kőkemény cserépmúmiák. Forrás: Táfelspicc
Az agyag nem húzta le sem a pikkelyeket, sem a bőrt, hanem azokról levált, a halat szép koszosan hagyva. Ekkor elképesztően óvatosan lehámoztuk a húsról a ropogós keménységűre sült bőrt. Nem volt könnyű. Forrás: Táfelspicc
Előkerült a szép és elképesztően finom, szaftos, ízes hús, amely legnagyobb óvatosságunk ellenére egy átlagos feketekagyló-vacsora homokosságát viselte magán. Forrás: Táfelspicc