Csókolom, medvehagymás macaron van?

medvehagyma
Vágólapra másolva!
Kisütött a nap, megjelennek az első tavaszi alapanyagok, amelyek közül a legmenőbb kétségtelenül a medvehagyma. Szinte tartósíthatatlan idényzöldség, de hogyan használjuk, hogy ne legyen unalmas pár hét alatt? És ha télen is szeretném enni, fagyasszam, vagy sózzam? Minden a medvehagymáról.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Végre tavasz van, aminek nemcsak a fázósak örülnek, hanem azok is, akik már kaparták a falat valami friss zöldért. A kucsmagomba (bár tudjuk, nem zöld) megkezdte a gombaszezont, a piacokon megjelenő medvehagyma pedig a friss zöld alapanyagok várva várt sorát nyitja.

Még egyszer: végre tavasz van!!!

A medvehagyma itthon az utóbbi években vált felkapottá, elsősorban a Nagy Gasztroblogger Forradalomnak köszönhetően. Európában őshonos, egész jól tűri a hideget, így az északi régióban is megterem, és közkedvelt. Svájcban évszázadok óta hasznosították a takarmányozás során: ha a tehenekkel sok medvehagymát etetnek, a tejüknek enyhén fokhagymás lesz az íze, ami vajkészítéskor remekül érvényesül, az így fokhagymaízűvé tett vaj a 19. században hatalmas népszerűségnek örvendett.

Miért medve?

A medvehagyma (Allium ursinum) elnevezésének a legtöbb nyelvben köze van a medvéhez (angol: bear's garlic, német: der Bärlauch, spanyol: el ajo de oso, olasz: l'aglio orsino). Az tűnik a legvalószínűbb magyarázatnak, hogy a medvék a téli álmuk után rengeteg medvehagymát esznek, hogy feltöltsék a vitamin- és ásványianyag-készletüket. Egy másik közkedvelt magyarázat szerint a növény fogyasztása a medve erejét kölcsönzi az embernek - ez valószínűleg a medvehagyma vérbőséget okozó hatására utal.

Gyógyhatás

A tenyérnyi, hosszúkás, mélyzöld leveleknek erős fokhagymaízük van, bár a hagymákhoz semmi közük. A fokhagymához hasonlóan tisztítja a vért, regenerálja az érfalat, erősíti az immunrendszert, továbbá regenerálja a májat, az epét és a gyomrot. Enyhíti a fejfájást, szédülést, tisztítja a vesét, valamint csökkenti a magas vérnyomást.

Forrás: Táfelspicc

Sózott, fagyasztott és olajban eltett medvehagyma

Tartósítás, tárolás

Nem érdemes a tartósítással bajlódni, a medvehagyma ugyanis csak frissen adja ki azt az aromát, amelyért szeretjük. A fagyasztott és az olajos-hőkezelt levelek elveszítik a lényeget, a sóban eltetteknek van ízük, viszont vizes öblítés után is rettentő sósak. (A tartósítási kísérletről itt olvashat bővebben.) Érdemes inkább pestót készíteni belőle, vagy addig falni belőle frissen, hogy egy évig véletlenül se hiányozzon. A friss medvehagymacsokrokat vízbe állítva két-három napig lehet tárolni, de bezacskózva hűtőben is hasonló ideig őrzi meg az ízét.

Mire használjam?

Pont úgy lehet használni, mint a nyers fokhagymát, csak éppen a medvehagyma nem bírja a hőkezelést, ezért ezt vagy a minimálisra kell csökkenteni, vagy inkább csak frissen felhasználni a zöldséget. Ennek ellenére rettentő sokoldalú zöldség és fűszer, kellemes fokhagymaíze nem vágja arcon az embert, és nem is hagy maga után tartós fokhagymaszagot. Mehet vajas kenyérre, feldarabolva megszórhatnak vele tükörtojást, salátát, körözöttet, burgonyapürét, jól illik a spenóthoz vagy sajtokhoz.

Forrás: Táfelspicc

Medvehagymás sajtokkal találkozhatnak piacokon, sőt, hiperek sajtpultjaiban is, viszont otthon is könnyen elkészíthető: a házi joghurtsajtba vagy a tejszínes krémsajtba keverjék felaprítva, mert csodásan átadja az ízét bármelyiknek.

Jól passzol a krémlevesekhez levesbetétként vagy ízesítőként, de a főtt burgonyához is (ebbe is nyersen kerül bele): a főtt burgonyát, medvehagymát, tejszínt összeturmixoljuk, szerecsendióval ízesítjük - önmagában is finom. Kókuszos csirkelevesbe tehetik bazsalikom és koriander helyett.

Mindenféle tésztához mehet bőven frissen, kicsit feldarabolva: tagliatelléhez gombával, gnocchitésztába, lángosba, túrós csuszára vagy ebbe a rokfortos pogácsába keverve. Vagy készíthetnek belőle pestót, kicsit lejjebb háromféle receptet találnak. További vallomásokat a medvehagymához itt és itt találnak.

A medvehagymára fokozottan érvényes az idényzöldségek nagy harmóniaszabálya: ami együtt érik, az bizony összeillik. Ezért spenóttal, kucsmagombával maga a tökély, akármilyen formában keverjék bele akár spenótfőzelékbe is.

Pestók: