Kukoricapattogatás édesen és sósan

Pattogatott kukorica
Vágólapra másolva!
A kilencvenes évek elején még nem csak a mozis, maróan sós vagy műsajtos, esetleg az otthoni büdös mikrós pattogatott kukorica változatok léteztek, de vadabb babazsúrokon feltűntek az édes verziók is. Karamellás, csokoládés, sőt, rózsaszín cukormázas kukoricával ettük betegre magunkat, aztán mindez eltűnt. 
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Ma delikátboltok hátsó polcain, gasztrobloggerek álmaiban fordulnak csak elő, a nép meg, mintha amnéziában szenvedne és megtagadná gyerekkorát, elfordul tőle, pedig zseniális találmány.A házi elkészítéshez elsősorban pattogatnivaló kukoricára van szükség, ami olcsó és mindenfelé kapható, piaci magárusoknál nagy mennyiségben is beszerezhetjük, nagyon sokáig eláll.
A folyamat egyszerű.
Egy nagy, vastag aljú lábosban kevés étolajat melegítek. Körülbelül fél bögre, vagy 120 gramm pattogatni való kukoricát érdemes egy adagban elkészíteni. Ehhez két evőkanál olajra van szükség.
A lángot közepesre mérséklem, majd beleszórom a kukoricát és összerázom, hogy az olaj mindenütt befedje a szemeket. Ha sósnak szánom, már ekkor megsózom.
Lefedem, de egy kis rést szabadon hagyok a távozó gőznek. Békén hagyom, míg el nem kezdenek kipattogni a szemek.
Jó néhány percbe beletelhet, de a lángot nem szabad magasabbra venni, mert szétégnek a kukoricák. Mikor elkezdett pattogni, fél percenként átrázogatom a lábost. Ha a pattogás elhallgatott vagy nagyon megritkult, lehúzom a lábost a lángról és a kukoricát tálba öntöm, hogy ne süljön tovább.

Az ízésítéshez szánt anyagokat érdemes még a pattogatás előtt előkészíteni, hiszen a legjobb, ha még melegen kerülnek a kukoricára.

Sósan

A sós ízesítés egyszerű, a fenti mennyiséghez kb. két evőkanál vajat olvasztok, és beleszórom a fűszereket, fokhagymát vagy a sajtot, illetve bármi mást, amit szeretnék. A keveréket a kukoricára öntöm, és két nagy keverőeszközzel, gyors és nagy mozdulatokkal addig keverem, míg mindenütt be nem fedi a szemeket. A másik lehetőség, hogy az egészet visszaöntöm a lábosba, ráteszem a fedőt, és addig rázogatom, míg mindenütt be nem fedi a fűszeres vaj a kukoricákat.
Változatok:

  • Fahéj, római kömény, paprika, só
  • Mézeskalács fűszerkeverék, só
  • Parmezános: Az olvasztott vajhoz kb. két nagy maréknyi parmezánt reszelek, sózom.
  • Csilis-citromos: A vajhoz egy fél citrom levét facsarom és őrölt chilit adok hozzá.
  • Pestós: A vajhoz néhány kanál pestót keverek.

Édesen

Az édes popcornok királya a karamellás, ez az egyetlen változat, ami némi ügyességet és óvatosságot igényel, viszont a végeredmény zseniális, soha nem tapasztalt magasságokba emeli azt. Kiszáradás után dekoratív celofáncsomagokba lehet őket kötni és ajándékba adni, ahogy a csokoládés változatot is, ami ráadásul még egyszerű is. Bátrak összevonhatják a kategóriákat, és a karamellás kukoricát sózhatják, a csokoládésat pedig csilizhetik, nemcsak menő, jó is lesz.

Receptek: