Fatörzs (Buche de Noël)

fatörzs karácsony
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Elkészítési idő: 1 óra

Hozzávalók:

A piskótához:

  • 4 tojás
  • 80 g liszt
  • 80 g cukor

A krémhez:

  • 150 g étcsokoládé
  • 120 ml tejszín
  • 150 g vaj

A tojásokat szétválasztom, a fehérjéből és a cukorból kemény habot verek. A tojássárgáját elkeverem, óvatosan a habhoz adom, legvégül pedig a lisztet is belekeverem. Sütőpapírral bélelt tepsire simítom (nagyon vékony lap lesz), vigyázok, hogy a széleire is elég massza jusson, különben feltekerésnél törni fog. 180 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt világosra sütöm, a tetejét meghintem cukorral, egy gyors mozdulattal felfordítom, leszedem róla a papírt, és hagyom kihűlni.

Miközben sül a piskóta, nekiállok a krémnek: a csokoládét apró darabokra tördelem, majd leöntöm a forrpontig hevített tejszínnel. Hagyom állni pár percet, ezután fakanállal alaposan elkeverem, amíg fényes, sima krémet kapok. A vajat és a cukrot enyhén felhabosítom, végül hozzákeverem a csokoládét.

A kihűlt piskótát a krém 2/3-ad részével megkenem, óvatosan feltekerem. Kívül is bevonom a krémmel, majd villával hullámokat húzok rá.