Kandírozás házilag

kandírozott gyümölcsök
Vágólapra másolva!
Kandírozott vagy cukrozott gyümölcsöket otthon is könnyű elkészíteni. Ezek később édességekbe, karácsonyi süteményekbe használhatók, de egy szép befőttesüvegbe zárva édesszájúaknak még ajándéknak is tökéletes.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

A kandírozás egyfajta tartósítás: a gyümölcsökben lévő vizet cukorral helyettesítjük, így sokáig elállnak. Nem csak gyümölcsöket, hanem ehető virágokat, gyökereket és citrusfélék héját is tartósíthatjuk ezzel az eljárással.

Kétféle technológia létezik a kandírozásra, az egyik napokat (akár heteket) vesz igénybe, de a befektetett idő megtérül, az így tartósított gyümölcsök később hónapokig elállnak gond nélkül. Ennél az eljárásnál 1 kg gyümölcsre kb. 1 liter szirupot számolok (6 dl vízhez fél kg cukor, amelyet addig főzök, míg "szálat" húz az ujjaim között). A gyümölcsöket feldarabolom (tetszés szerinti méretűre), egy tepsibe terítem, és leöntöm a forró sziruppal. Egy napig állni hagyom, a szirupot leszűröm, visszapótolom 1 literre némi cukorral és nagyon kevés vízzel, újraforralom, leöntöm vele a gyümölcsöket, majd újabb 1 napig állni hagyom. Ezt naponta megismétlem 4-5 napon át. Végül a gyümölcsökkel együtt újraforralom a szirupot, és 3-4 napig állni hagyom. Lecsöpögtetem, és meleg helyen - fűtőtest tetején - hagyom száradni.

Forrás: Táfelspicc

Ennél egyszerűbb módszer, ha a felszeletelt gyümölcsöket szirupban forraljuk. Ebben az esetben a gyümölcsöket célszerű kisebb, vékony - legfeljebb 1 cm vastag - csíkokra, darabokra vágni. 1 kg gyümölcsre ugyanannyi szirupot számolok, mint az előző eljárásnál, ezzel addig forralom a gyümölcsöt, amíg enyhén átlátszó-opálos lesz. Ha többféle gyümölcsöt készítek, mindegyiket külön szirupban főzöm, hogy ne keveredjenek az ízek. Egy sütőpapírral bélelt tepsire terítem a kész gyümölcsöt, cukorba forgatom, és legalább egy napig szárítom. Ha igazán gyorsan akarom elkészíteni, 40-50 fokos sütőbe teszem, és 1-2 óra alatt kiszárítom.
A kandírozott gyümölcsöket használhatjuk süteményekbe (gyümölcskenyér, panettone, szicíliai túrótorta, vagy apróra vágva krémekbe), lehet belőle házi ajándék, de márthatjuk csokoládéba is, így fogy a leggyorsabban.

Forrás: Táfelspicc

Az ehető virágoknál (ibolya, rózsa, árvácska), leveleknél (menta - a képen -, citromfű) nem szirupot, hanem enyhén felvert tojásfehérjét használok. Apró ecsettel óvatosan, nagyon vékony réteg fehérjét kenek a levelekre (vagy szirmokra), majd apró szemű cukorba forgatom. Hűtőbe nem szabad tenni, mert elszíneződik. Száradás után díszítésre használom.