A mesterségem a karomon

séftetkók
Vágólapra másolva!
Egy ribancrendszám történetére senki se kíváncsi, ahogy az esetleg csirkehúsleves jelentést rejtő kandzsik se hoznak senkit lázba. De a séfek is egy életre felvállalják hivatásuk méretes jeleit a bőrükön. Náluk akadhatnak érdekes esetek is.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc

Az elmúlt két évben Michelin-csillagosra értékelt Costes étterem executive chefje a forrófejű és ijesztően céltudatos Miguel Rocha Vieira. Vádliján márványozott hús sül, a serpenyőt nagy lángok nyaldossák. Nem véletlenül. Mármint a lángok. A steak sem, mindenképpen a munkájával kapcsolatos témát akart varratni, így jutott eszébe a márványos steak, amit általában medium rare-re sütve fogyaszt, bár inkább halasnak vallja magát. A lángok csak részben kerültek természete miatt a seprenyő köré, vörös színükkel életet is akartak vinni a képbe. A tetoválást Boris készítette, bizalmi okból, Miguel csodálja a munkáit. A munka nem ért véget, Boris elképzelései szerint paprikák, hagymák és bolondgombák fognak csatlakozni a húshoz. De mi volt ott előtte?

Forrás: Táfelspicc

"Tíz éve Londonban éltem. Őrült kamaszévek voltak, ott tetovált egy barátom a vádlimra egy napszemüveget viselő holdat. Akkor nagyon vagánynak tűnt, de talán nem kell megmagyaráznom, idővel ez az érzés elmúlt. Ekkor határoztam el, hogy vagy leplasztikáztatom, vagy egy méltó tetoválással lefedetem ezt a képet. Amikor megismertem Boris munkáit, minden világossá vált, és pár hónappal később elkészült a tetoválásom."

Az elsősorban a TV Paprikából ismert Serényi Zsolt sem áll meg egy tetoválásnál, pontosabban nem állt meg. Nagyon nem.

"Az első tetoválásom az alkaromat beborító négyesek voltak, mert négy gyerekem volt. Illetve most is négy van. Ezt követték a felkaromat borító csillagok. Csak mert tetszett a motívum. Két éve kezdődött mindez, mára van kilenc tetoválásom. A tetováltatók nagy része rákattan a varratásra, nem áll meg egynél, sőt, a történetben annyi romantika is van, hogy a barátnőmmel (Szabó Hajni) kezdtem el tetováltatni, mármint akkor még nem volt a barátnőm. Egy éve már nem fizetek."

A rengeteg különböző stílusú minta között három gasztronómiai vonatkozású is van, második tetoválása a kockás terítős alapra varrt, bukolikus bőségtál.

Forrás: Táfelspicc

Forrás: Táfelspicc

"Minden tetoválásnak hosszas tervezgetés után kellene elkészülnie. A bal karom esetében az alapötlet az enyém volt, felírtam neki, hogy miket szeretnék, és átengedtem a tervezést. Húst mindenképpen akartam bele, mert erősen kötődöm a grillételekhez. Van köztük pár alapanyag amit, kedvelek, az édesköményt például kifejezetten szerettem volna viszontlátni, a kockás abrosz is az én ötletem volt. Az édesköménnyel Hajni bajban volt, nem ismerte."

Jobb vádliján egy amerikai stílusban bontott marha robbantott rajza látható.

Forrás: Táfelspicc

"A barbecue-mániám és a marhahús szeretete miatt lett ez az ábra. Egy kifejezetten oldschool mintát kerestünk, késsel, szívvel, kígyóval, de nem tetszett, amiket próbálgattunk, akkor akadt be a bontási rajz. Természetesen folytatom, de annyira durva kattanás ez, hogy már a fájdalom is hiányzik."

Talán a város egyik legimádnivalóbb tetoválását viseli Horváth Dániel, aminek ráadásul gasztronómiai vonatkozása is van. Ő maga is nagyon kedves, tökéletes harmóniában van a vádliján párban cukiskodó L'ecsóval és L'ecsónéval.

Forrás: Táfelspicc

Dániel szakács, magát kétkezi iparosnak mondja, de ezt komolyan gondolja, és egy életre. Így lett első tetoválása a szakácssapkás koponya a bal vádliján. A történet a jobb vádliján körbefutó zöldségekkel, alapanyagokkal és a két rajzfilmfigurával folytatódott.

Forrás: Táfelspicc

"Mindenképpen gasztronómiai témájú tetoválással akartam folytatni, ezért került fel az akkor még viszonylag új filmnek számító L'ecsó főszereplője a vádlimra. Őt követte a párja, majd az alapanyagok. Az egész képet Becse Anna készítette, aki azóta külföldre költözött. Mindenképpen fogok még varratni, de most nem ebben a témában. Majd elválik, mi lesz az."

Forrás: Táfelspicc

Forrás: Táfelspicc

Azt gondolnánk, és ez így is van, a tetoválásokkal remekül lehet csajozni, megkönnyíti az első lépést, hiszen azt így sokszor pont a csajok teszik meg. Ezt Dániel kiemelten tapasztalja, rengeteg lány imádja a vádliján a mintát, visonganak, amikor meglátják, csipkedik, gügyögnek. Ennek ellenére ő még soha nem élt ezekkel a kiváló és könnyen adódó lehetőségekkel.