A tisztítókúráknak sok értelme nincs, viszont károsak lehetnek

Vágólapra másolva!
A tisztító- és léböjtkúrák haszna egyáltalán nem bizonyított. Nincs szüksége a szervezetünknek külön méregtelenítésre, az ugyanis több módon képes megszabadulni az elfogyasztott méreganyagoktól, állítja Dr. Adrienne Youdim a Los Angeles-i Egészségügyi központ fogyókúrás részlegének vezetője.
Vágólapra másolva!

"A szervezet nagyon sokféleképpen és hatékonyan ki tudja választani és üríteni a méreganyagokat, tudományosan egyáltalán nem bizonyított, hogy ezeknek a léböjt kúráknak különösebb eredménye lenne." A tisztítókúrák sokak szerint azért lettek olyan népszerűek az utóbbi időben, mert sokan a gazdagok és híresek életmódmegoldásának tartják, amivel ráadásul a diétát is helyettesíteni lehet, más esetben pedig arról van szó, hogy a szociális elvárások miatt valaki nem engedheti meg magának, hogy diétázzon - szemben a léböjt vagy egyéb tisztítókúrákkal. Ezek ráadásul nincsenek minden veszély nélkül: sok esetben vészesen lecsökkentik a szervezet kálium- vagy vasszintjét, ami veszélyeket is hordoz magában, a túlságosan alacsony káliumszint például izomgyengeséget okozhat, erre hajlamosaknál pedig szívizomproblémákat hozhat elő.