Ez a legjobb módja, hogy felhasználjuk a maradék ketchupot vagy majonézt

Vágólapra másolva!
A legtöbb háztartásban hónapok óta árválkodik némi szósz az üvegek alján, azonban találtunk néhány hasznos receptet, amelyeknek hála gátat szabhatunk a pazarlásnak.
Vágólapra másolva!

Ketchup
 

Serpenyőben hevítsünk fel 1 evőkanál vajat, és szórjunk bele 1,5-1,5 teáskanál gyömbér-, illetve curryport. Adjunk hozzá kifőzött pennét, majd forgassuk össze a maradék ketchuppal és némi reszelt sajttal. Óvatosan kevergessük, amíg a sajt megolvad, végül ízesítsük sóval, borssal. Máris kész a gyors, meleg vacsora! Friss fűszernövénnyel díszíthetjük.

Majonéz
 

Vegyítsünk el 25 dkg átszitált lisztet 12 dkg cukorral, 1,5 teáskanál sütőporral, 6,5 dkg kakaóporral és 5 evőkanál maradék natúr majonézzel. Dolgozzunk a masszába 1 csésze hideg presszókávét, töltsük egy kapcsos tortaformába, és süssük készre a 175 fokra előmelegített sütőben körülbelül 45 perc alatt. Porcukorral megszórva kitűnő délutáni, vagy vendégváró sütemény.

A majonéz szaftossá varázsolja a kevert sütemények tésztáját
Fotó: Mindmegette.hu 

Ketchup és majonéz
 

Tegyünk 2 evőkanál ketchupot egy félig kiürült, kis majonézesüvegbe. Adjunk hozzá 1 evőkanál frissen facsart vagy dobozos narancslét és egy löket brandyt. Szorosan csavarjuk a tetőt az üvegre, majd alaposan rázzuk össze a tartalmát. Ezzel készen is van a házi koktélszósz, ami feldobja a salátalevélen tálalt hideg (maradék) csirkemellet.

További kreatív élelmiszermentési ötletért keresse fel a Mindmegette oldalát!