Ünnepelje Márton napját az otthoni kreativitás jegyében!

Vágólapra másolva!
Különleges libaételek, újborok és izgalmas őszi receptek ígérnek izgalmas élményeket novemberben. Az ősz eleji aktív kikapcsolódás, túrázás, kulturális feltöltődés után novemberben a kulináris izgalmak kerülnek főszerepbe, hiszen közeledik Szent Márton napja, a liba és az újbor hagyományos ünnepe. Ezúttal úti kalandok helyett érdemes kiélvezni a családi étkezéseket, együttléteket, a csendesebb beszélgetéseket egy pohár nagyszerű magyar újbor mellett.
Vágólapra másolva!
Forrás: MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG

Az ország aktív felfedezői számára az elmúlt hónapok mozgalma után érdemes otthon belevetni magukat az ízek kavalkádjába, sütni-főzni, kóstolni, hiszen november 11-én, az év egyik legizgalmasabb gasztronómiai ünnepén, Márton-napon szinte minden a libaételek és az újbor körül forog. E napon szokás megidézni a libalakoma hagyományát, végigkóstolni a szárnyas felhasználásával készült ételeket, azokat friss újborral kísérni: ugyanis ez a kettős élmény az évnek csak ebben a szakában érhető el. Érdemes utánanézni, elolvasni, hogy az egyes hazai tájakon hogyan ünneplik a jeles napot, milyen sajátos, régióra jellemző libaételeket tálalnak: itt az idő beszerezni megbízható, hiteles forrásokból a minőségi magyar alapanyagokat, hagyományos Márton-napi fogásokat főzni, új recepteket kipróbálni és megkóstolni az újbort valamelyik hazai borászunktól. Aki nem érzi magát elég magabiztosak főzési tudományában, rendeljen házhoz, és fogyassza el a fogásokat a legközelebbi rokonaival, családtagjaival! Az alkalom hagyományos fogásai a libamáj zsírjában, libaaprólék leves, töltött libanyak, ludaskása és libasült aszalt szilva kompóttal.
Márton napja nem véletlenül számít a vendégszeretet szimbólumának, Szent Márton híres volt jóságáról és szerénységéről, emellett pedig nevéhez fűződik a libalakoma tradíciója és az újbor megszületése is. „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartja a népi mondás. A püspökké szentelt Szent Márton erényeiről már életében is legendák keringtek, például amikor hívei meg akarták választani püspöknek, ő ezt szerénységből elutasította, a ludak óljába bújt, ám azok a gágogásukkal elárulták.

Forrás: MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG

A Szent Márton-napi libaételek hagyománya szerint egy fiatal libát készítenek elő, megsózzák, majd meghintik majoránnával kívül és belül egyaránt, öntött vas tepsibe helyezik, amely bekerül az előfűtött kemencébe, ahol ropogós pirosra sül. A korabeli szokás szerint a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldtek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés. Az ízletes szárnyas szinte minden része felhasználható, hiszen míg az aprólék és a nyak a levesek elkészítéséhez kiváló alapanyag, addig a comb és a mell roston sütve vagy kemencében, mája pedig számos változatban készíthető el. Márton-napon szokás sütőtököt és sült gesztenyét is fogyasztani az újborok: az olaszrizling, rozé, pinot noir és portugieser mellé.

Forrás: MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG

Szent Márton napjához köthető az újbor megszületése is, hiszen újbor kóstolgatásának szertartása a bort és a pincék sötétjét övező misztikummal kapcsolódott össze. A must ebben az időben érik borrá, ekkor mutatkozik meg az éves munka gyümölcse. Dugonics szerint a bornak Szent Márton a bírája, így ezen a napon kell a bort megkóstolni. E hagyomány előtt tiszteleg a szokás, hogy az újborokat – mely lehet fehér-, rosé- vagy vörösbor is – a borászok november 11-én mutatják be a nagyközönségnek, melyek kifejezetten a késő őszi, kora téli időszakban való elfogyasztásra készülnek.
A Márton-napi libalakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik, mely szerint Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, az éves gazdasági munkák zárásának és a téli pihenésnek a kezdetét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasokat a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. A jeles alkalomból országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak, ugyanis úgy tartották, hogy minél többet isznak, annál több erőt és egészséget töltenek magukba. A népi hagyományok szerint Szent Márton-nap volt az utolsó alkalom a karácsonyt megelőző böjt előtt, amikor még utoljára lehetett egy nagy - leginkább libafogásokból álló - lakomát tartani.
Érdemes tehát az ősz utolsó hónapjában otthon kiélvezni a közös családi, baráti, étkezéseket, együttléteket, csendesebb beszélgetéseket egy pohár magyar újbor mellett.

A cikket támogatta a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Forrás: MAGYAR TURISZTIKAI ÜGYNÖKSÉG