Kylie Minouge nagy váltásra készül

Vágólapra másolva!
Az ausztráliai énekesnő a jól bevált popdalok helyett dzsessz szerzeményeket akar előadni, ezért már megkezdte a gyakorlást - régi slágereivel.
Vágólapra másolva!

Kylie legújabb albumán dzsesszt fog énekelni, és ezután intimebb, füstös klubokban szeretne fellépni, nem pedig több százezres nagyságú stadionokban - állítja a Sun.

Kylie Minouge karrierjét egészen fiatalon, 19 évesen kezdte, popos tinis slágerekkel, mint az I should be so lucky vagy a Locomotion. Korai sikereit egészen 10 évig nem tudta felülmúlni. Hosszú várakozás után a Spinning around című dal hozta meg neki a nagy visszatérést, ami az angliai slágerlista első helyén landolt. Popzenei karrierje az utóbbi években folyamatosan ível felfelé, de úgy látszik, Kylie nem elégszik meg ennyivel, komolyabb feladatra vágyik.

"Először egy greatest hits albumot fog megjelentetni, aztán jöhet a dzsessz. Sokkal komolyabb hangvételű lemezt szeretne készíteni, hogy ezzel is bebizonyítsa, beérett" - mondta az énekesnő egy barátja a Sun című bulvárlapnak "Korábbi dalait, a Santa Baby-t és a Better the Devil You Know-t újradolgozta, és elénekelte dzsessz stílusban, így trenírozta hangját az új kihívásra. Az új albumra már elkészült pár dal, amik csodálatosra sikerültek! Ha meghallgatják, a rajongóknak kellemes meglepetésben lesz részük" - idézte a brit újság az új Kylie Minogue-album beharangozóját.

A stílusváltás nem újdonság a világhírű popzenészek körében. Az egyik legismertebb példa Robbie Williams swinglemeze, aki rendhagyó albumán Frank Sinatra-slágereket adott elő, de hasonlóan tett Mariah Carey is, ő a romantikus melódiákról egészen más stílusú R'n'B-re tért át.