Hollywoodi sztárok Kerryért

Vágólapra másolva!
Az amerikai szórakoztatóipar hírességei, köztük Barbra Streisand, Ben Affleck, Robert de Niro és Leonardo DiCaprio léptek fel csütörtök este a John Kerry demokrata párti amerikai elnökjelölt támogatására rendezett Los Angeles-i koncerten.
Vágólapra másolva!

Kétezren fizettek fejenként 250 dollártól 25 ezer dollárig terjedő összeget azért, hogy ott lehessenek a zsúfolásig megtelt, vadonatúj Walt Disney Concert Hallban, a jelölt jelenlétében rendezett sztárparádén, amely becslések szerint 10 millió dollárral (kb. 2,1 milliárd forint) gyarapította Kerry választási kasszáját a novemberi elnökválasztási csatára.

Barbra Streisand és Neil Diamond 24 év óta először énekelt együtt, az általuk először 1978-ban előadott You Don't Bring Me Flowers című számot szólaltatták meg.

A hangversenyt eredetileg június 7-re hirdették meg, de Ronald Reagan volt elnök halálának hírére elhalasztották a temetés utáni időpontra.

New Yorkban július 8-án lesz koncert a demokrata jelölt támogatására, ezen többek között Whoopi Goldberg színésznő és Jon Bon Jovi rocksztár is fellép majd.