Elsötétítés egy rajzfilmért az RTL Klubnak

Vágólapra másolva!
Harminc perces kényszerszünetre ítélte az Országos Rádió és Televízió Testület a kereskedelmi csatornát, amely a médiafelügyelet szerint olyan animét vetített a gyerekek számára, ami nem nekik való - legalábbis nem Európában. Az RTL Klub megtámadja a határozatot.
Vágólapra másolva!

Az ORTT határozata szerint az RTL Klubnak június 19-én szombaton reggel fél kilenc és kilenc között kellene fel függesztenie műsorszolgáltatását, mert korhatárra vonatkozó figyelmeztetés, illetve piktogram nélkül sugározta a YuGiOh című rajzfilmet.

A testület álláspontja, hogy a japán sorozat túl erőszakos ezért a tizenkét éven aluliak számára a megtekintése csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott, és ezt tudatni kellett volna a szülőkkel.

Az ORTT szerint több okból is egyértelmű, hogy a rajzfilm nem kisgyerekeknek szól. "A cselekményvonal bonyolultsága valamint a történet dramaturgiai felépítése egyértelművé teszi, hogy a sorozat nem kifejezetten a kisgyermekek számára készült" - tartalmazza az indoklás, amely a jelenetek erőszakosságát veszélyesnek tartja a kiskorúakra. "Az vizsgált epizódok többségének végén nem a jó győzedelmeskedik, így az ábrázolt fenyegető helyzetek során felgyülemlett feszültség pozitív vég hiányában nem kerülhet leépítésre."

"A testi és fegyveres erőszak visszatérő harceszköz a látványos szörnypárbajokban. Az egyes epizódokban túlsúlyban vannak az agresszív és indulatokat keltő részek, továbbá gyakoriak a kifejezetten horrorisztikus elemek, például a gonosz bohóc, zombi-mamut, stb. Ezek a fantázia szülte lények nemcsak külső megjelenítésükben erősen félelemkeltőek, hanem támadó, agresszív magatartást is tanúsítanak, továbbá a vizsgált részek többségére a baljós, fenyegető alaphangulat - a háttér sötét tónusai, fenyegető zene - nyomja rá bélyegét" - tartalmazza az ORTT indoklása.

A médiafelügyelet határozatának indoklása szerint a YuGiOh, illetve más japán rajzfilmek túlzott erőszakossága a szigetországi és az európai kultúra eltéréseiből is ered. " ... a főleg realisztikus, naturalisztikus ábrázolásukkal kitűnő, különböző fény- és hangeffektusokat használó akció-rajzfilmek ... a japán közönségnek készültek, és nem igazították őket a nyugati ízléshez. A japán értékrend több szempontból is eltér a nyugati gondolkodástól, így eltérő elképzelés uralkodik arról is, hogy mi való a gyermeknek, illetve az erőszak megjelenítése kapcsán is toleránsabbak" - idézte az ORTT, álláspontja alátámasztására, egy médiatanulmány megállapításait.

A testület a rajzfilm hat epizódját elemezte. A részek a délelőtti gyermeksávok vizsgálata kapcsán "kerültek be a mintába", amelyben hétvégén, illetve az iskolai szünetben sugárzott művek is szerepeltek.

A médiahatóság döntése után Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója közölte, hogy a csatorna bíróságon támadja meg a határozatot.