Még több szex a maratoni Big Brotherben

Vágólapra másolva!
Nagyot zuhant a valóságshow új, tizenkét hónapos változatának népszerűsége Németországban, amin az sem változtatott, hogy a tévéműsor szereplői röviddel  a premier után élőben szeretkeztek.
Vágólapra másolva!

Sztriptíz, majd közösülés volt az esti programja március 19-én a német BB-szereplőgárda Sandra, illetve Sacha nevű tagjainak, ami azonban a várakozásoknál kevesebb nézőt szerzett a műsornak.

A valóságshow tizenkét hónaposra tervezett új, németországi verziója március elején debütált, és az első héten 2 millió 300 ezres átlagnézettséget ért el. A német piacot tekintve mérsékelt sikert a szex jeleneteket kínáló második heti program sugárzásakor a nézettség zuhanása követte. Az RTL II naponta látható Big Brother-epizódjait átlagosan egymillióval kevesebben választották, mint a premier hetében - írta az Ananova.

Az eredmények alakulása így egyelőre nem váltja be a producerek reményeit, amelyeket a rendhagyó hosszúságú műsorhoz fűznek. A bizakodás korábban megalapozott volt, mert a Big Brother több alkalommal aratott sikert a legnépesebb EU-tagállamban. A 2004-es BB a valóságshow ötödik szériája Németországban, ahol az új sorozat fődíja egymillió euro, azaz kétszázhatvanmillió forint - a magyarországi változat nyereményénél tizenháromszor nagyobb összeg.